Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

70 Munkásügyi Szemle A háború egyelőre Ausztriában is, majdnem kivétel nélkül, azzal a hatással járt, hogy a pénztárak segélyezési költségei aránytalanul csökkentek, miáltal a pénztárak anyagi helyzete általában javult. Azonban súlyos aggodalmakat táplálnak szakkörökben a pénztárak jövőjét illetőleg, még pedig azért, mert a háború lefokozza a tagok ellentálló erejét, a harctéren a pénztár tagjai súlyos betegségeket szereznek s ezek a háború után, sőt részben már ma is, a pénztárak segélyezési szolgáltatásait veszik igénybe. Erélyes és céltudatos intézkedésekre van tehát szükség, hogy a pénztárak vértezetten álljanak a jövő feladataival szemben. E kérdések fontosságát nemcsak a pénztárak ismerték el, amennyiben igen nagy számban képviseltették magukat, de elismerték a kormány és a hatóságok is. Az értekezletre ugyanis a belügyi, kereskedelemügyi, pénzügyi és vasútügyi miniszter küldtek képviselőket, továbbá kivétel nélkül mindazok a hatóságok, amelyek a betegsegélyző pénztárakkal kapcsolatban állnak. De különösen emelte az értekezlet jelentőségét a belügyi és kereskedelemügyi miniszter személyes megjelenése. A belügyminiszter a tanácskozások folyamán fel is szólalt s kijelentette, hogy a kormány ismeri a betegsegélyző pénztáraknak, mint szociálpolitikai intézményeknek fontosságát, ismeri a működésük elé háruló nehézségeket is s megnyugtatja az értekezletet, hogy a kormány minden tekintetben támogatni fogja a pénztárakat abbeli törekvésükben, hogy hivatásuknak továbbra is sikerrel felelhessenek meg. Ugyanebben az időben a »Reichsvertretung deutscher Krankenkassen Oesterreichs« című szövetségben összpontosult pénztárak is rendkívüli ülést tartottak s ugyanezekről a kérdésekről tanácskoztak. Mindkét értekezletről még részletesebben beszámolunk. A korhatár leszállítása az aggkori biztosításnál. Megírtuk, hogy a német birodalmi kormány a birodalmi gyűlés elé terjesztett emlékiratában az aggkori biztosításnál a korhatár leszállítása ellen foglalt állást. A birodalmi gyűlés nem fogadta el az emlékirat érveit s arra utasította a kormányt, hogy terjesszen elő haladéktalanul törvényjavaslatot a korhatárnak 70 évről 65 évre való leszállításáról. E törvényjavaslat beterjesztéséig függőben hagyta a birodalmi gyűlés a kormányjelentés tárgyalását. Orvosok és pénztárak konfliktusa. Az orvosok és pénztárak közötti viszony Németországban újra élesedni kezd. Az orvosok leipzigi szövetsége diktálni akarja a pénztáraknak az orvosrendszert. A pénztárak ezt természetesen nem engedik ellenállás nélkül s így nincs kizárva, hogy a háború után újabb harcok törnek ki a pénztárak és az orvosok között. Halottvivők biztosításra kötelezettek. A Gross Berlin-i Oberversicherungsamt vitás kérdés kapcsán kimondotta, hogy a berlini templom segédszolgája és ugyanezen templom tanácsa által alkalmazott négy halottvivő a betegségi biztosítási kötelezettség alá esnek. A biztosítási kötelezettség eldöntésénél nem az a döntő, hogy a halottvivők munkájukat mint főfoglalkozásukat űzik-e és mily magas a keresményük; az sem döntő, hogy a halottvivők munkájának ellenértékét minden egyes esetben az elhalt hozzátartozóitól szedik be. A keresmény nem tekinthető oly csekélynek, t. i. a íétfentartás szempontjából lényegtelennek mondhatónak, hogy nevezett szolgálata a biztosítástól mentesnek lenne tekintendő. A halottvivőket és a templomi szolgát foglalkozásuknál fogva a templomtanács alkalmazottainak kell tekinteni, mert ezzel vannak személyes és gazdasági alárendeltségi viszonyban. Hogy e mellett a szobanforgó halottvivők ipari munkát ily folytatnak, a biztosítási kötelezettség eldöntése szempontjából teljesen közömbös. A leipzigi betegsegélyző pénztár pénzügyi bajai. Németországnak az új munkásbiztosítási törvény (RVO) életbeléptetéséig legnagyobb betegsegélyző pénztára, a leipzigi Ortskrankenkasse, pénzügyi bajokkal küzd. A pénztár a tartalékalapot már évek óta nem birja a törvényben előirt mértékben dotálni. Az 1914. évben pedig több mint 900.000 márka veszteséggel zárta le a számadásait s az 1913. évvégi 5,270.829 márkányi vagyona 4,321.882 márkára csökkent. Minthogy a háború után nagy valószínűséggel lehet számítani a pénztár