Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

64 Munkásügyi Szemle píttassék meg, hanem a korábbi polgári állás figyelembevételével. A német birodalmi gyűlés a megvonhatást illetőleg azt a korlátozást állította fel, hogy csak akkor legyen a járadék megvonható, ha a rokkant 4.000 márkát, illetőleg ha családfentartó, 6.000 márkát meghaladó egyéb keresetre tesz szert. E követelések célja, biztosítani azt a fontos szociális és közgazdasági célt, hogy a rokkant serkentessék rendes munkakeresetre és nagyobb szociális eltolódások a társadalom különböző rétegei között visszafelé ne történhessenek. Nem kívánok tovább időzni, az állami anyagi ellátás kérdésénél, hanem áttérek a rokkant-kérdés részleteire, melyek közül először óhajtanék végezni a háború által keresetképességükben érintett rokkantaknak azzal a csoportjával, amelyet rendszerint vagy közfelfogás szerint nem is tartanak rokkantnak, holott ezeknek legtöbbnyire sokkal komolyabb beszámítás alá kellene esniök, mint a rendes ú. n. hadisérültek, kiken könnyebb is segíteni, mint amazokon, értem alatta a háborúból hazakerült belsőbajosokat és különösen a tüdővészeseket, kiknek sorsára egyetemünk tudós professzorai Korányi Sándor, Liebermann Leó és Müller Kálmán hívták fel a közfigyelmet. Jóllehet ismételten foglalkoztak nálamnál hivatottabbak ez előadások során a rokkantügy ezen részével, mégis méltóztassanak megengedni, hogy az ügy rendkívüli fontosságához képest és mert a rokkantügyet főbb részeiben lehetőleg egészen kívánom érinteni, hozzá szólhassak ahhoz magam is. Míg a harctéri sebesülés által rokkanttá váltak tulajdonképen csak személyi gondozást és ellátást igényelnek, ezeknél egy nagy nemzeti veszedelem elhárításáról van egyúttal szó, melynek kellő időben és kellő mértékben való megakadályozása megelőzi azt, »hogy a tüdővészes fertőző baját haza fogja vinni és egészségeseket fog betegekké tenni«, mert enélkül — miként a hadsegélyző bizottság egészségügyi bizottságának emlékirata helyesen mutat reá — »e szerencsétlenek óriási teherként fognak reá nehezedni családjukra, a társadalomra és akár közvetve, akár közvetlenül az államra«. Ne feledjük, hogy rendes, békés időkben is 60— 70.000 a tüdőgümőkor-haláleset évenként Magyarországon, az összes halálozások 12—13u/o-a, mely különösen munkásosztályunkban pusztít legerősebben; 1914-ben pl. a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár kimutatása szerint már 36'57°/o-át tette az összes halálozásoknak. És míg nálunk 18 millió lakosra — a szorosabb értelemben vett Magyarországon — kellő berendezések híján évi 60—70.000 a tüdővész-halálesetek száma, addig Németországban 65 millió lakos mellett csak kereken 100.000. Vizsgáljuk meg, amennyire lehetséges, milyen hatása lehet a háborúnak a tüdővész terjedésére, milyen mértékben fokozódik tehát ez a veszedelem a nemzet szempontjából ? Sajnos, ismét vajmi kevés adatunk van hazai viszonyainkról és így inkább külföldi adatokra vagyunk utalva. A berlini »Zentralstelle für Volkswohlfahrt« adatai szerint békében 1.000 katonára esik: Poroszországban 1'96, Angliában 3*16, Oroszországban 4 69 és Franciaországban 7*30 tüdó'vész-megbetegedés. Hogy nálunk mennyi esik, erre nézve nincs semmi adatunk, mert ily csekélységekkel nálunk nem szokás törődni! Egy francia közlés szerint, a francia kormány bizonyosságot akarván szerezni magának a tüdővésznek a bevonuló ifjúság közötti elterjedéséről, a mostani háborúban vizsgálatot tartatott ez irányban és ennek eredménye