Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Hadi sérültek foglalkoztatása és a balesetvédelem

50 Munkásügyi Szemle munkaerő és munkaakarat kiaknázatlan. Ami nemcsak az egész közgazdaságnak, de az illetőknek is kára. Kitűnt ugyanis, hogyha az ily sérültek megfelelő foglalkoztatáshoz nem jutnak, könnyen kishitűekké válnak, elkeserednek, akaraterejük megbénul, ami végül a sokat emlegetett betegségi képzeló'déshez, a baleseti neurózishoz vezet. Ez ellen a legbiztosabb ellenszer a baleseti sérültet lehetőleg mielőbb újra foglalkoztatni és alkalmat adni, hogy »az élet útjain vígan haladhasson tovább«. A birodalmi biztosítási hivatal az ezirányú tevékenységet igen hathatósan támogatta, amiben nagymértékben segítségére voltak a R. V. 0. új rendelkezései (843. és 805. §-ai). E §-ok szerint a balesetbiztosító intézeteknek jogukban áll a baleseti sérültek részére munkaközvetítést létesíteni. E célt szolgálják a munkaalkalmak összeírása és oly új munkaalkalmaknak kikutatása, amelyek baleseti sérülteknek megfelelnek. Ami ezirányban a háború kitöréséig történt, igen jelentékeny kísérlet, azonban korántsem szabályozta teljesen közmegelégedésre a kérdést. Nagyon megnehezítették a baleseti sérülteknek az ú. n. félmunkaerőnek foglalkoztatását, többek közt azok a körülmények, hogy hiányzott a megfelelő tanácsadás és kiképzés, a munkaközvetítés decentralizált volta, még teljesen munkaképesek számára is; továbbá az ipari nagyvállalatoknak mindinkább észlelhető az a törekvése, hogy idősebb és nem teljesen munkabíró alkalmazottaikat elbocsássák ; a tarifaszerződések mindinkább emelkedő száma, az ifjúságnak könnyebb testi munkára való törekvései, stb. »Schadenverhütendes Wirken in der deutschen Arbeiterversícherung« III. kiadás, 1914. című könyvemben e kérdésekkel bővebben foglalkoztam. A harctér sérültjei érdekében kifejtendő céltudatos és áldozatkész tevékenységünk most kedvező jelek mellett indul meg. Minden érdekeltségnek, de különösen a vállalkozóknak és a munkásoknak most határozott és egyöntetű akarata oda irányul, hogy a haza és a közgazdaság hős megmentői és védelmezői iránti hála kifejezéséül a lehetőségig meg kell könnyíteni azoknak a rendes keresetükhöz való visszatérését. A háború borzasztó viszontagságai a kétkedőkkel és az egykedvűekkel is megértették, hogy az összes létező értékforrások kíméletes kezelése és kellő szakszerű értékesítése nemcsak az emberiség, hanem a közgazdaság szükségszerű törvénye. Első sorban előtérbe kerültek a gondozásnak a békében nem eléggé művelt ágai, így pl. a hivatásbeli tanácsadás és kiképzés, továbbá a tervszerű munkaközvetítés csökkent munkaképességgel biró sérült katonák részére. A balesetbiztosítók tapasztalataiból tudjuk, hogy mily fontos és mégis mily nehéz a beteget a gyógykezelésben való segítésre reábírni, a gyógyulásához megkívánt akaratát erősíteni és egy fejlődő >psychikus komponenst« találni. Nem egyszer csődöt mondtak a baleseti sérültek ellenállása vagy elkedvetlenedése miatt azok a kísérletek, amelyek azokat a régi vagy pedig újabb foglalkozásukhoz vezette volna vissza. Ezzel szemben bámulatos az a megható türelem és határozott akarat, amelylyel hős katonáink felgyógyulásukat várják a kórházakban, hogy ismét küzdhessenek otthonukért és hazájukért. Ez kelti fel bennünk a reményt, hogy a háború sérültjei, példát adva egyszersmind a baleseti sérülteknek is, azon fognak fáradozni, hogy az újabb megfelelő békés foglalkozásukig vezető göröngyös utat minél gyorsabban tegyék meg. Ily módon a háború és a béke sérültjei nagy számban hasznosíthatják majd fenmaradt munkaerejüket. Vigyázni kell azonban arra, hogy a sérült