Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 1-2. szám - Törvényjavaslat az ipari, bányászati és kereskedelmi munkaközvetítés hatósági ellátásáról

Munkásügyi Szemle 17 folytatott küzdelemnek is fegyvere. Bizonyára nem vonhatja senki kétségbe, hogy a szakszervezeteknek közérdekű és elsőrendű feladatai közé tartozik az, hogy onnan, ahol munkátlan tartaléksereg nyomja a munkabéreket, a munkásfelesleget elvonja és más olyan helyre irányítsa, ahol jelenléte ezzel a veszélylyel nem jár. A munkaközvetítéssel ennyiben bizonyára nemcsak a termelés feltételeinek, hanem a munkafeltételeknek javítását is szolgálja a szakszervezet. Bizonyos azonban, hogy ugyanezt teszi a hatósági munkaközvetítő is, amivel csak megkönnyíti a szakszervezet feladatát, a munkapiac rendezéséhez, szabályozásához fűződő közérdekű céljainak elérését. Mennyiben járulhatna azonban még ezenkívül is a munkaközvetítés a munkafeltételeknek javításához? Csak annyiban, hogy az olyan munkaadónak, aki bizonyos minimális munkafeltételeket meg nem ajánl, a munkásnak ajánlását megtagadja. Hogy melyek azonban ezek a feltételek, annak önkényű megál apítására sem a hatósági,, sem a szakszervezeti, sem a munkaadói munkaközvetítő nem illetékes. És ha mégis megállapítja azzal a hatálylyal, hogy azokon alul vagy felül nem közvetít, ezt azzal a veszélylyel teszi, hogy szolgálatait az érdekeltek nem veszik igénybe. Illetékesen hogyan is befo'yásolhatná a munkafeltételeket az egyes munkások elhelyezésénél a munkaközvetítő, amely, ha hivatásához hű akar maradni, a munkafeltételek megállapításába egyáltalán nem folyhat be, mikor nem befolyásolhatja azokat az egyéni munkaszerződés megkötésével kapcsolatban maga az egyes munkaadó és az egyes munkás sem. A munkafeltételek és ezek között különösen a nominális munkabér javításának csak egy útja van: ez az út pedig a munkások szervezkedésén és a kollektív egyezmények, illetve manapság még kivételesen az arra hivatott hatóságok döntésének rendszerén át vezet. Ne zavarjuk tehát össze a szociális feladatköröket, hogy olyan visszás eredményekre ne jussunk a szociálpolitikában, mint amily visszás következményekkel jár az államhatalom egyes ágazatainak: a törvényhozásnak, a végrehajtásnak, bíráskodásnak összezavarása. Ha azonban a kollektive fellépő feleknek akarata, szerződése megszabta a törvényt (lex contractus), akkor elvileg mi akadálya sincs annak, hogy a munkaközvetítő, legyen az érdekképviseleti vagy hatósági, ezt az illetékesen megállapított törvényt figyelembe vegye. Amint azt a külföldi példák is igazolják, mi akadálya sincs nevezetesen annak, hogy ott, ahol az illető szakmákban mérvadónak tekinthető munkaszabályszerződés van érvényben, a munkaközvetítő az ily szerződésben megállapítottaknál rosszabb feltételek mellett ne közvetítsen. Ez a szempont épp oly kevéssé szól tehát magának a hatósági munkaközvetítésnek intézménye ellen, mint nem szól az ellen ama követelés érvényesíthetőségének szempontja sem, hogy ott, ahol a munkafeltételek kialakítása tekintetében harc van éppen a felek között, a munkaközvetítő óvja meg a szó lectisztább értelemben vett neu*ralitását, ne szolgáltasson nevezetesen fegyvereket a küzdő feleknek. Hiszen tudjuk, ismét a külföld példáira utalun , elvileg ennek a követelménynek is éppúgy megfelelhet a hatósági, mint a valamelyik érdekcsoport által fentartott munkaközvetítő. Nem is szólva arról, hogy mind a munkások, mind a munkaadók mindenesetre inkább biztosítva láthatják ebbeli érdekeiket a hatósági, mint a másik érdekcsoport által fentartott munkaközvetítőnél. Magyarországon egyik érdekcsoport munkaközvetítésének sem sikerült még a másikat a porondról kiverni. Egyik félre sem nehezedik tehát túlságos súlylyal a másik félnek egyoldalú munkaközvetítési politikája. Viszont nem is mondhatjuk azonban, hogy akármelyik félnek munkaközvetítő tevékéi ysége, sőt a két félnek munkaközvetítő tevékenysége együttesen is kielégíti az e téren jelentkező szükségletet, sőt annak még kisebb részét is. Könnyen meggyőződhetünk erről, ha arányba állítjuk a munkaadó- és mun-