Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 5. szám - A nem vagyoni kártérítés szabályozásáról

Mnnkásügyi Szemle 117 A 885. §. tartalmát és horderejét valójában csak a javaslat ama rendelkezéseivel kapcsolatban ismerhetjük fel, amelyek a kártérítési kötelesség alapjait határozzák ameg. Ily generális érvényű szabály az, amely kártérítésre kötelezi a vétkesen késedelmes adóst, valamint azt az adóst, akinek hibájából a szolgáltatás lehetetlenné vált, — továbbá az, amely szerint tiltott cselekményt követ el és kártérítésre köteles az, aki másnak valamely jogvédte érdekét (többek között különösen személyiségi jogait, s a birtoklást) jogellenesen és vétkesen... megsérti (1461. §.). Ugyané paragrafus még tovább megy, midőn megállapítja, hogy a pozitív jog által védett érdek megsértése nélkül is tiltott és kártérítési kötelezettséget megállapító az a cselekmény, vagy magatartás, amelylyel valaki másnak szándékosan és a jó erkölcsökbe ütköző módon kárt okoz. Ilyként teljes elégtételt biztosít, illetve lehetővé tesz a törvény minden vagyoni, vagy nem vagyoni vonatkozású sérelemmel szemben, amelyet nekünk embertársaink bármely jogunknak vétkes megsértése által, avagy jogsértés hiányában is bármely, a jó erkölcsökbe ütköző támadással okoznak. E szabály tartalmának helyes felismerésével a jog és társas együttlét minden vonatkozására kiterjedő tág perspektívák nyílnak meg. Minden jogszabály kiegészül azzal a szankcióval, hogy megsértése, amennyiben az egyénnek vagyoni, vagy egyéb sérelmet okoz, a sértettnek adandó kártérítésre, illetve pénzbeli elégtétel-adásra kötelez. A szabály hatálya egyaránt kiterjed kötelemszegésekre és tiltott cselekményekre. Az elégtételhez való igény nincs a magánjogi szabályok megsértésének eseteire korlátozva, hanem minden egyéb jogsértésre is elvileg kiterjed. Elégtételre tarthat igényt a sértett, ha büntetőjogi védelem tárgyai, élete, egészsége, becsülete, szabadsága, stb. lesz megtámadva. Kiterjed az elégtételhez való igény, illetve annak lehetősége a közjogi jogosítványok, pl. választói, egyesülési, s más polgárjogok megsértése esetére s ugyanez áll azokra az egyéni jogosítványokra, amelyeket a közigazgatási jogszabályok biztosítanak. S tekintettel az 1461. §. fentidézett szabályára, ez alá a magánjogi szankció alá esik, illetve eshetik minden, az egyén ellen intézett szándékos támadás, az egyénnek okozott minden oly sérelem, amely, bár nem sért jogszabályt, de az erkölcs követelményeibe ütközik, ami rendkívül rugalmas meghatározás. Látnivaló, hogy a javaslat 885. és 1461. §-a messze kiterjeszti a magánjog hatékonyságának határait, s általában az igazságszolgáltatást új, eddig megközelíthetetlen feladatok szolgálatára képesíti. Meggyőződésem szerint a javaslat szabályozása tartalmilag csak helyeselhető, helyeselhető ama intézkedése is, amely az elégtételhez való igényt nem strikt jogszabályokban biztosítja, hanem a bíró individualizáló, diszkrecionális döntését és a méltányosság követelményeit minden korlát nélkül engedi érvényesülni. A tartalom érintése nélkül az alábbiak szerint a 885. §-nak csupán szövegezésben módosítását tartanám szükségesnek. A kritika feladatát ennél a kérdésnél főként abban látom, hogy az a gyakorlatot irányítsa és elősegítse, hogy a törvény által megnyitott lehetőségek az életben valóra váljanak. Szükségesnek tartom ezt annál inkább, mert a magánjogi jogfejlődést, a törvényalkotásban, jogszolgáltatásban s még a tudományban megnyilvánuló fejlődést is nagyfokú konzervativizmus jellemzi. A ragaszkodás a múlthoz, félelem az eddigi állapotok lényeges