Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 2. szám - A munkásbiztosítás Magyarországon

40 Munkásügyi Szemle amennyiben a katonák külön helyiségekben helyeztetnek el és a férfiak és a nők még a kertekben és az üdülőhelyiségekben is elkülöníttetnek. Mint már említettem, a betegsegélyző pénztárak az augusztus 4-iki szükségtörvény alapján mindjárt a háború kitörése után megszorították szolgáltatásaikat. Még azok a pénztárak is, amelyek eddig tevékenységüket kötelességeiken messze túl kiterjesztették, szükségesnek találták, hogy a minimális szolgáltatásokra való jogot gyakorlatba vigyék. Tették ezt annál is inkább, mert egyrészt a súlyos gazdasági helyzet, másrészt a német birodalmi biztosítási törvény által felemelt szolgáltatások folytán megrohanták a pénztárakat és szűnni nem akaró súlyosabb és könnyebb betegségek is végveszélylyel fenyegették ezeket az intézményeket. Hogy ily körülmények között a különösen súlyosan terhelt pénztárak, amelyeknek taglétszáma is nagy mértékben apadt, takarékoskodásukban túllőttek a célon, az könnyen érthető. így egy igen nagy berlini betegsegélyző pénztár orvosait egy augusztus 10-én kelt átirattal arról értesítette, hogy a gyógyintézetekbe és üdülőtelepekre való küldés megszűnt, amely intézkedés azonban később hatályon kívül helyeztetett. Sok más pénztár lépett ugyanerre az útra. Ha a gümőkóros egyéneknek gyógyintézetekbe és gyógyhelyekre való küldése békeidőben sem volt fényűzés, annál célszerűbbnek látszik ez oly időben, amikor a kedvezőtlen viszonyok hozzájárulnak a baj kifejlődéséhez. Emellett, az adott körülmények között a táppénzzel és a betegsegélyezési kiadásokkal való takarékoskodás különben is csak időleges hasznot hajthat a pénztáraknak s ennek súlyos következményei nem maradhatnak el, sőt, legtöbbnyire már rövid idő után jelentkeznek. A betegsegélyző pénztáraknak kötelességük tehát minden súlyos tuberkulotikus beteget nemcsak táppénz szolgáltatásával gyámolítani, hanem az eddigi módon gyógyintézeti vagy kórházi ápolásban is részesíteni. Nyilt tuberkulózis esetében is, ha a baj még nem nagyon haladt is előre, elkülönítés céljából intézetbe helyezendő a beteg, mert a közönség még mindig nem tud a fertőző köpettel bánni és még mindig nem ismeri a veszélyt, amely a köhögéskor szétfrecscsenő nyálka cseppjeiben rejlik a környezetre nézve. A lelkiismeretes beteg, aki a köpőcsészébe köp és tüsszentésnél és köhögésnél zsebkendőjét a szája elé tartja, veszélytelen és otthon is kezelhető, ha az orvosi kezelés biztosítva van számára. Nehezebb arra a kérdésre felelni, hogy oly egyének is gyógyintézetbe utalandók-e, akiknek baja a fejlődés kezdetén van csak, vagy ha egy régóta fennálló oly tuberkulotikus betegségről van szó, amelynek az eddigi megfigyelések szerint nincs hajlama a továbbfejlődésre. Azon nagy teher mellett, amely ezidőszerint a biztosító intézetek és pénztárak vállaira nehezedik, nem jelent szűkkeblűséget, ha a tüdőbetegek említett osztályának gyógyintézetekben való kezelésétől eltekintünk, különösen azért, mert, az én meglehetősen gazdag tapasztalataim szerint is, ily esetekben gondosan végzett tuberkulin-kúra hygiénikus életmóddal kapcsolatban kitűnő eredményeket mutathat fel, oly eredményeket, amelyek gyakran túlszárnyalják a gyógyintézetekben elért eredményeket. Előfeltétele ennek, hogy a gyakorló és különösen a tüdőbeteg-specialista orvosok az eddiginél nagyobb mértékben vállalják e fáradságos munkát. A pénztárakat, miután orvosaikat ezért külön nem javadalmazzák, csak kevéssé terheli meg ez a gyógymód, mert a körülbelül négy hónapig húzódó kezelés költségei csak 17'50 márkára rúgnak. Mialatt az orvosok a tulajdonképeni gyógykezelést teljesítik, a tanácsadóknak és gondozóknak, amelyek most tetemes anyagi támogatásban részesülnek a rokkant biztosító intézetek részéről, a házilag kezelt tuberkulotikus egyének általános hygiénikus ellátása és hozzátartozóinak megóvása marad a kötelessége.