Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

Munkásügyi Szemle 163 dékos ily intézkedést nem tett, akkor a járadék visszaérkeztéig visszatartartatik. A járadékok leszállítása vagy beszüntetése a járadékos katonai szolgálatának teljesítése alatt nem eszközölhető. A balesetbiztosítás szempontjából Ausztriában megállapodás történt, hogy az ellenséges országbeli alattvalóknak, amennyiben Ausztriában laknak, a járadékot tovább fizetik. Ha internálva vannak, akkor a járadékot visszatartják és a háború befejezése után, amikor a rendes lakóhelyükre visszatérnek, 5°/o-os kamattal fogják a járadékot kifizetni. Azoknak az ellenséges állampolgároknak, akik nem laknak Ausztriában, akik a háború kitörésével hazamentek, most nem folyósítják járadékaikat, hanem gyűjtik, és a háború befejezte után 5°/o-os kamattal egy összegben fizetik ki. Érdekes, hogy a balesetek száma Ausztriában V3-dal csökkent, míg a járulékbevétel csak V5-del. A hadbavonultaknak minden életbenléti bizonylat nélkül fizetik ki a járadékokat. Rendkívül érdekes intézkedése a kormánynak, hogy a bányaüzemekben foglalkoztatott hadifoglyokat, a bányabiztosító intézetnél (az 1915. év január l-én életbe lépett Beruísgenot-senschaftnál) önkéntesen biztosítani kellett s ezek, amennyiben baleset éri őket, a hadifogság megszüntetése után járadékaikat megkapják. Németország. Németországban tudvalevőleg a munkásbiztosítás az állami és gazdasági életnek oly nagy területére terjed ki, hogy a lakosságnak majdnem ^/3-ad része érdekelve van a munkásbiztosításban. Érthető tehát, hogy itt a munkásbiztosítás további fennállását, társadalmi, szociális, de még politikai okokból is a kormányzat feltétlenül szükségesnek tartotta. Erre vezethető vissza az, hogy az 1914. évi augusztus hó 4-iki birodalmi gyűlésen, amidőn a hadiállapotra a szükséges hitelt és rendkívüli intézkedéseket megszavazta a birodalmi gyűlés, egyúttal három kivételes törvényt is hoztak a munkásbiztosítás érdekében. Az egyik a munkásbiztosítás teljesítő képességét van hivatva megőrizni, a másik a hadbavonultaknak jogviszonyait szabályozza, a harmadik adminisztratív természetű intézkedés, amely az autonóm szervek mandátumát hosszabbítja meg a háború végéig. E törvények eléggé ismeretesek*) s így bővebben nem kell azokkal foglalkoznom. Mégis, néhány momentumra rá akarok mutatni. Az egyik az, hogy a betegsegélyző pénztárak teljesítő képességét a kormány két eszközzel kívánta biztosítani. Az egyik eszköz a járuléknak felemelése 41/2°/0_ra és ezzel kapcsolatban az összes segélyeknek a törvényes minimumra való redukálása. A másik pedig, hogy amennyiben a pénztárak még ezen eszközök igénybevételével sem tudnának kötelezettségeiknek megfelelni, az Ortskrankenkasseknál az illető község, vállalati pénztáraknál a vállalat tulajdonosai, ipartestületi pénztáraknál az ipartestület tartozik a fedezetről saját maga gondoskodni. A másik törvénynek, amely a biztosított tagok tagságáról gondoskodik, lényege abban áll, hogy a tagoknak várakozási idejét a háború utáni időtartamra meghosszabbítja és biztosítja azt a jogot, hogy a bevonultak önkéntes tagság útján a pénztáraknál tagságukat fenntarthassák. Ez esetben mindazt a szolgáltatást, amit a törvény és alapszabályok előírnak, a hadbavonultak is élvezhetik, tehát a háborúban történt sebesülés, haláleset, vagy betegség esetén a törvényes segélyeket. Végül ezek a segélyek akkor is járnak, ha az illető tag nem a birodalomban, hanem a birodalom határain kívül betegszik meg, ha a megbetegedés a hadsereg kötelékében történt. A törvény ezen felhatalmazásával több város élt, a munkaadók hasonlóképen több helyen fizették be a járulékokat munkásaikért, a családtagok szintén, úgy, hogy a német hadbavonult pénztári tagok e tekintetben igen kedvező helyzetbe jutottak. *) A Munkásügyi Szemle egész terjedelmében közölte azokat. L. V. évf. 525, old.