Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 5. szám - A háború szociálpolitikája

Munkásügyi Szemle 113 Szándékosan hagytam utoljára a háború által felidézett nagy állampolitikai kérdéseket. Ezek a háború nagy tanulságai gyanánt fognak a háború után fellépni és nagy jelentőséggel fognak belső politikánk tekintetében birni. Természetesen itt is csak a szociálpolitikai természetűeket értem, nern pedig egyúttal azon nagy pénzügyi és gazdasági kérdéseket, amelyeket a háború felvetett és amelyekben a háború tanulságait le kell majd vonnunk. Ezek nem tartoznak ide, mellőzöm is azokat. Ami azonban szorosan ide tartozik, a munkásosztály magatartása a háborúban és a háborúval szemben. Ez a háború szociálpolitikájának leghatalmasabb, legfelemelőbb része. A háborús intézkedések hatása rövidebb, hosszabb idő múlva természetszerűleg megszűnik, csak emlékük marad fenn és ebben a társadalom kötelességtudásának és nagylelkűségének hatalmas megnyilatkozása fogja a legszebb helyet elfoglalni. A munkásosztály magatartása a háborúban azonban a jövőt fogja uralni, a messze jövőre is kihatással fog bírni. Ezért oly nagy horderejű. A szervezett munkásság nemzetközi szervezete, vagy helyesebben kozmopolita felfogása, a polgári társadalom szellemében való hazafiságnak megtagadása jogos kritika tárgyát képezte a múltban. Nálunk éppen úgy, mint másutt, mert hisz ebben az összes szervezett munkásság azonos elvi alapon állott. A szocialdemokratizmus és hazafiság egymást kizáró, ellentétes fogalmaknak látszottak. A nemzeti érzés nem tudott érvényesülni a szociálizmusban. Legyűrte á nemzetköziség. A hatalomnak a jövő háborúja szempontjából egyik legsúlyosabb aggálya a szervezett munkásság ezen nemzetköziségében rejlett. Ezért is vették fel vele szemben mindenütt a harcot. Gazdasági elvei és az állami rend érdekei között, úgy amint ez utóbbit a polgári társadalom megszokta és másképen talán képzelni sem tudja, szintén áthidalhatatlan eltérések vannak. De ezek még sem oly veszélyesek, mert más az elvek hirdetése és más azok gyakorlati alkalmazása. Ma már nem egy európai állam kormányában ülnek szociáldemokraták és az eddigi állami rend sehol sem szenvedett. Legfeljebb kissé több rokonszenv nyilatkozik meg ott a dolgozó társadalom és érdekei iránt. Ez pedig legalább is nem mondható bajnak. A hatalomban való részesedés a felelősség fokozott mértékével jár. Itt csak oly elvet lehet fentartani, amely az adott helyzetben gyakorlatilag is megvalósítható. Minden más elvet lehet vallani, de érvényesíteni nem. Ez nem helyes ugyan, sőt nem is valami morális, de azért előfordul és érthető. Ezt a megkülönböztetést látjuk mindenütt, ahol szociáldemokraták kormányon ülnek. Ezek az ellentétek tehát csak az elvekben áthidaihatatlanok, de a valóságban nem. Ellenben a hazai rög megtagadása a kozmopolita elvek érdekében tényleg áthidalhatatlan, ebben megalkuvásnak helye nem lehet. A háború legbecsesebb tapasztalata, hogy ez az ellentét most megszűnt létezni. A hazához való ragaszkodás, a nemzeti érzés erősebbnek bizonyult szervezett munkásságunknál minden nemzetköziségnél és akik a magyar munkásságnál az ellenkezőre számítottak, nagy csalódáson mehettek keresztül. A munkásság éppen olyan hazafiasnak bizonyult ebben a háborúban, mint a polgári társadalom és éppen úgy kivette abból a maga részét, mint amaz. A nemzetköziségben nevelt magyar munkásság teljesen nemzetinek bizonyult. Ez a háború nagy nemzeti eredménye. Mi következik már most ebből a háború után? Következik az, hogy le kell omlaniok azoknak a politikai válaszfalaknak, amelyek eddig a polgári társadalom és a munkásság között állottak: a magyar munkásság a lövészárkokban megszerezte magának az országban a teljes polgárjogot. Következik az, hogy fokozott mértékben kell módját keresnünk nekünk, a polgári társadalomnak, miszerint politikai érvényesülésre alkalmat és tért nyerjen a szervezett munkásság. Nemcsak azt kell biztosítanunk részére, hogy a háború politikai jogfosztással senkire se járhasson, ha az