Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 5. szám - A háború szociálpolitikája

Munkásügyi Szemle 109 jövő termés. Csak ne ismétlődjenek vele azután ugyanazok a hibák, amelyek e téren eddig elkövettettek. A gazdasági élet és a nemzeti termelés folytonosságának biztosi tása az a további feladat, amely háborúban az államhatalomra hárul. Az iparban és kereskedelemben fekvő milliárdoknak, a földbirtok után a nemzeti vagyon legtekintélyesebb részének megóvása és az általa foglalkoztatottak ma már millió számba menő, nagy társadalmi osztály helyzetének tűrhetővé tétele az e részbeni feladat- Hatalmi szó erre nem elég, ide szerves, egymásba fűződő intézkedések szükségesek. Amint láttuk azokat Németországban, illetőleg a Németbirodalom egyes államaiban. E részben nálunk — sajnos — semmi sem történt. Azaz hogy mégis. A kereskedelemügyi minister rendeletet adott ki az ipari érdekeltséghez, hogy gondoskodjék az üzemek zavartalan fentartásáról, személyzetet és munkást el ne bocsásson, mennél több munkás foglalkoztathatása céljából 8 órás csapatbeosztást hozzon be és így tovább, mert ha az ipar az állam támogatását fogná igényelni, akkor az aszerint fog nyújtatni, amint az illető vállalat ennek a felhívásnak eleget tett. Ugyanekkor azonban a kormány beszüntetett minden állami munkát. Nemcsak új beruházásokat nem kezdettek meg, hanem még a folyamatban volt munkákat is többnyire félbehagyták, az államvasutak igazgatósága még a már kiadott rendeléseket is visszavonta. A kormány egyszerre elzárta annak a leggazdagabb csatornának zsilipjeit, amelyből a hazai ipar nagy medencéje állandóan táplálkozik. Mert a legnagyobb munkaadó nálunk az állam. De nem elég, hogy az állami beruházásokat szüntették be teljesen, még a törvényhatóságokat is eltiltották minden beruházástól. Történt pedig ez ugyanakkor, amikor Németországban éppen a háborúval indokolták a rendkívüli állami beruházások szükséges voltát; midőn Ausztriában is külön háborús beruházási programm felállítását tartották szükségesnek. Amint hogy ez nagyon természetes, mert hisz válságos időkben van legnagyobb szüksége az iparnak állami munkákra; válságos időkben kell gondoskodni arról, hogy az a körforgás, amelyet az ipar a maga foglalkoztatásával képez, meg ne akadjon. Poroszország a poseni hadikárvallottak félmilliárd szükségletén felül egy milliárd márkát szavazott meg rendkívüli beruházásokra; Szászország egy félmilliárdot és így tovább, a német államok sorban. Ott elsőrendű hadi érdeknek ismertetett fel a lakosság részére munkaalkalmak teremtése és vele a munkanélküliség csökkentése. Aminthogy az is. Ott az iparban fekvő tőke ugyanoly elbírálás alá esik, mint a földbirtok, ott az ipart a nemzeti vagyon egyenjogú tényezőjének tekintik. Nálunk, mint említettem — a földmívelésügyi miniszter kijelentése szerint — szándékosan engedték a gabonaárak nagy emelkedését. Egy osztrák gyakorlati szakember számítása szerint ez az áremelés a rosszabb termés dacára, több mint 1.200 millió koronával emelte a mezőgazdaság jövedelmeit, az előző év jó terméséhez képest. Lehet, hogy ez az összeg túlzott és az is figyelembe veendő, hogy egy része a közvetítő kereskedelemnek jutott, de nagy tévedés nem lehet vele, oly szédületesen magasra emelkedtek az árak. Az iparban fekvő milliárdok gyümölcsöztetésének kérdése azonban senkinek sem okozott főfájást. Szerencsére, dacára ennek nem rendült meg a magyar közgazdaság. Igaz, hogy az ipari termelés 30, de talán 40°/°-os visszaesést is mutat, mert egész iparágak teljesen pangnak, mások csakhogy tengődnek, és hogy a helyzet nem még rosszabb, annak magyarázata az, hogy viszont az ipar tekintélyes részét a hadsereg szükségletei egészen foglalkoztatják és oly vállalatok is áttértek a hadsereg^ szükségleteinek ellátására, amelyek eddig sohasem foglalkoztak ezzel. így bizonyos átalakulás állott elő ipari termelésünk tekintetében, amely végeredményében lényegesen enyhíti az ipar általános helyzetét. Ebben a nagy küzdelemben a hazai ipar erősnek, szilárd alapokon nyugvónak bizonyult. Ez nagy megnyugvá-