Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A munkásbiztosítási iparpanaszok

Munkásügyi Szemle 79 megtérítésének kérdése is. Ilyen jogvita esetén is rendszerint kimerítő bizonyítási anyag áll a kerületi pénztár rendelkezésére, a maga érdekében is csak alaposan igazolt és bizonyított munkaadói mulasztások esetén folyósít a bejelentett osztály nagyságától eltérő osztály szerinti táppénzt. A teljesség kedvéért említem meg azt a nagyritkán előforduló jogvitát is, mikor a munkaadó elismeri ugyan bejelentési mulasztását, de azzal érvel, hogy a munkás betegségszinleléssel vagy más törvénytelen úton jutott táppénzhez, ennek megfizetésére pedig nem kötelezhető. E kérdés elbírálásába természetesen az iparhatóság nem bocsátkozik, tényleg beteg volt-e a kezelt munkás, vagy sem. Az esetben azonban, ha a panaszos munkaadó bizonyítani tudja, hogy a munkás táppénzes betegsége alatt, nála vagy más munkaadónál fizetésért dolgozott, rendszerint csak a munkást jogosan megillető táppénzt ítéli meg az iparhatóság, a jogosulatlanul felvett táppénz visszatérítésének kötelezettsége a munkást terheli. Gyakran kell foglalkoznia az iparhatóságnak azzal a vitás kérdéssel is, vájjon 4. az üzem tulajdonosa jogutóda-e az előző tulajdonosnak. (46. §.) Hatósági vizsgálat után rendszerint kellő pontossággal és hitelességgel megállapítható, ugyanazon a helyen, részben vagy egészen ugyanazzal a berendezéssel ugyanazt az üzemet folytatja-e panaszos, mint az előző üzemtulajdonos. Ugyancsak helyszíni hatósági vizsgálattal^ állapítható meg az üzem esetleges szünetelésének ténye és tartama is. Árverési jegyzőkönyv bemutatásával igazolható a bírói árverés, amely az üzem folytonosságának megszakításául tekintendő. Ilyen vitás kérdésekkel is könnyű szerrel foglalkozhatik tehát érdemben az iparhatóság s csupán akkor bizonyul elégtelennek az ott érvényesíthető bizonyító eljárás, ha színleges árverés, burkolt üzletátruházás, stb. gyanúja forog fenn. Ezeknél a kérdéseknél igen fontos a hátralék természetének megállapítása és ezzel kapcsolatosan a számszerűség tisztázása. Az eddig kifejlődött joggyakorlat szerint a jogutód csak az üzem tagdíjhátralékáért szavatol; az előd mulasztása, kihágása révén származó költségek megtérítésére az iparhatóság a jogutódot nem kötelezi. A hátralék természetének megállapítására is teljesen elegendő, hiteles és az iparhatóságon is érvényesíthető bizonyíték a fél munkásbiztosítási számlájának kivonata. Meglehetősen bonyolult jogvitára ad alkalmat az a nem igen gyakori eset, amikor 5. megállapítandó, kinek számlájára tartatik fenn az üzem, vagyis ki tekintendő az üzem tulajdonosának. (22. §.) A fizetési kötelezettség ilyetén áthárítására rendszerint akkor kerül sor, amikor a bejelentő és a munkásokat közvetetlenül foglalkoztatott munkaadón a tagjárulék be nem hajtható. Ilyenkor a kerületi pénztár rendszerint azt kutatja, nem volt-e a munkaadó maga is valakinek megbízottja, bérlője, alvállalkozója, szóval, nincs e munkaadón kívül még olyan érdekelt is, akinek az üzem jövedelmében része volt, aki az üzemet nyereségrészesedés vagy haszonrészesedés fejében finanszírozta. Kétségtelen, hogy ezek a legkomplikáltabb vitás kérdések, ezek érdemi elbírálásába az iparhatóság igazán csak döntő súlylyal bíró bizonyítékok alapján bocsátkozhatik. Úgy hiszem, sikerült közleményemmel kimutatnom, hogy a munkásbiztosítási vitás kérdésekben való bíráskodás az iparhatóságnak igen érdemes, szép és változatos munkaköre. Rámutattam egyes anomáliákra is és remélem, hogy a törvény revíziója alkalmával illetékes helyen is figyelemmel lesznek az 1907: XIX. t. c. ezen hiányaira és hibáira, amelyek pótlása és megszüntetése nemcsak a kerületi pénztárak, de a munkások és munkaadók érdekében is szükséges és kívánatos.