Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Nemzetközi Munkásbiztositás Magyarországi Egyesülete. Jegyzőkönyv

Munkásügyi Szemle 73 Egyébként mindazokról a részletkérdésekről, amelyek a napirenden levő, említett öt tárgy keretében fölmerülhetnek, bővebben beszámoltam egyesületünk hivatalos lapjában.1) Ugyanott beszámoltam az ülés egyéb tárgyairól is: az 1914. évben Párisban tartandó értekezlet és az 1915. évben Washingtonban tartandó kongresszus előkészítéséről, a többi hasonló szellemű és rokoncélú nemzetközi egyesülettél való összhangzatos működés megállapításáról, eme közös szociálpolitikai nagy célok megvalósítására irányuló propagandáról. Mindezekre most közelebbről kiterjeszkednem nem lehet, de talán fölösleges is. Ezúttal csak azt akarom még kiemelni, amire a Nemzetközi Egyesület nagynevű elnöke, Bourgeois Leon, a választmányi ülésen elhangzott megnyitó beszédében szintén reámutatott. Kiemelni akarom azt, hogy mindazokon a törekvéseken, amelyek a Nemzetközi Munkásbiztosítás Egyesületének az egyetemes emberiség javát célozó kutatásait és tudományos megállapításait irányítják, mindazokon, amelyek a rokonegyesületeknek, így a Törvényes Munkásvédelem Nemzetközi Egyesületének és a munkanélküliség leküzdésére alakult nemzetközi egyesületnek munkásságán átvonulnak, de közelebbről tekintve, maguknak az egyes államoknak szociálpolitikai ténykedéseiben is két nagy elv, két nagy eszme érvényesül. Ennek a két nagy eszmének hangja csendül ki a genti értekezlet munkájából is. Az egyik eszme - a családról való gondoskodás, a másik: az erők egyesítése. Amikor pedig az emberiség szine-javának ezt a törekvését látom, megelégedéssel tölt el az a gondolat, hogy a magyar törvényhozás idejében megértette a kor intő szózatát, hogy a mi munkásbiztosításunk megalkotásánál követte a két nagy elvet: gondoskodott a családtagokról és egységes szervezetben egyesítette az erőket. Azoknak pedig, akik szűk látókörükből tekintve a munkásbiztosítás nagy intézményét, gáncsként emlegetik annak éppen ezt a két nagy értékét, meggyőződésünk egész melegével és ismereteink készségével válaszolhatjuk : »nem szégyeljük magunkat, mert tudjuk, hogy jó társaságban vagyunk ; együtt vagyunk a művelt nemzetek legjobbjaival.« Ha pedig csüggedés fogna rajtunk erőt, látva azt a sok igaztalan bírálatot, kicsinylést, támadást, sőt már-már romboló vágyat is, amely munkásbiztosításunk ellen tör, szomorú vigaszként gondoljunk arra, hogy nem egyébb ez, mint a szegénység házi perpatvara. Megvan a mi belátásunk arra, hogy kövessük a nagy nemzetek példáját, mi is részesei akarunk lenni a kultúra jótéteményeinek, haj, de szegények vagyunk és kétségbeesve törjük-zúzzuk a kincset, amelynek szegénységünk szerint hasznát venni nem tudjuk. Bármily nagy is azonban a baj, ne veszítsük el a reményt, hogy lecsöndesednek az indulatok és kedvezőbb gazdasági viszonyok békés nap jain mielőbb nyugodtan dolgozhatunk munkásbiztosításunk továbbépítésén. Zárszó. Szterényi József elnök: Mindnyájunk nevében köszönetet mondok t. tagtársunknak nagyérdekű és élvezetes előadása megtartásáért s ezzel a közgyűlést bezárom. Kmf. Kis Adolf s. k., Szterényi s. k., titkár. elnök. Jelen jegyzőkönyv hiteléül: dr. Bokor Gusztáv s. k., dr. Fodor Ármin s. k., jegyzőkönyvi hitelesítők. M Munkásügyi Szemle 1913. évf. 774 — 780. 1.