Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Nemzetközi Munkásbiztositás Magyarországi Egyesülete. Jegyzőkönyv

Munkásügyi Szemle 61 anyagba, mint eddig még sohasem Magyarországon, nem voltak képesek felfedezni azokat az óriási hibákat és bajokat, amiért a mi munkásbizto­sításunk annyi panasznak van kitéve. Ezzel szemben annyival erőteljeseb­ben jutott kifejezésre az a meggyőződés, hogyha kétségtelen is, hogy magának a törvénynek hibái vannak, melyek javításra szorulnak, főhiba mégis a végrehajtásban és abban van, hogy maga a törvényhozási alkotás, dacára annak, hogy 5 év is elmúlt annak életbeléptetésétől, végrehajtva az egész vonalon még ma sincs. Távol áll tőlem, hogy azt állítsam, miszerint a törvénynek ne volnának pótlást és javítást igénylő intézkedései és helyesb­bítést igénylő rendelkezései. Erről szó sem lehet. Csak le akartam sze­gezni azt a minden elfogulatlan ember által megállapított tényt, hogy a törvény nincs végrehajtva, vagy rosszul van végrehajtva és ebben rejlik a legfőbb baj. Tisztelt Közgyűlés! Amidőn ezt megállapítom, sajnálattal kell azt is megállapítanom, hogy a munkásbiztosítás körébe pártviszály és politika is beleférkőzött. Feledésbe ment az a magasabb szempont, amely bennünket a törvény megalkotásakor vezetett, hogy ez ne legyen egyébb, mint mun­kásjóléti intézmény, amelytől úgy betegség, mint baleset esetén jogosan követelheti a munkás a maga sorsáról való gondoskodást. Ebből az intéz­ményből kiküszöbölendő minden, ami pártviszályokra adhat alapot. Innen van az, hogy az intézményt paritásos alapra helyeztük, azért, hogy az egyensúlyt biztosítsuk az intézet vezetésében és amidőn örömmel látom, hogy kezdetben a végrehajtás útjában álló nehézségeket végre sikerült le­küzdeni és magában az intézményben a munkaadók és alkalmazottak har­móniáját biztosítani, szomorúan látom, hogy a viszonyok ismét kezdenek elmérgesedni és ismét pártviszályok kezdenek meghonosodni. Arra kérem Önöket, akiknek a munkásbiztosítás vezetésében részük van, és azokat, akik társadalmi állásuknál fogva arra hivatva vannak: méltóztassanak az ügy érdekében, azon nemes cél érdekében, oda törekedni, hogy az intéz­mény függetlenségét, minden politikai befolyástól való mentességét, tekin­tet nélkül arra, hogy milyen pártállású kormányról van szó, — megóv­ják. Mert legyenek meggyőződve, hogy amely pillanatban ebbe az intéz­ménybe komolyan be fognak férkőzni politikai szempontok, amely pilla­natban ez a szigorúan szociális intézmény is politikai eszközzé fog fel­használtatni, abban a pillanatban ennek az intézménynek meg van ásva a sírja. Ne feledjük t. Uraim, hogy a munkásbiztosítás kezdő korszakában is az volt egyik nagy baja ez intézménynek nálunk, hogy abban politikai szempontok érvényesültem, vagy próbálkoztak érvényesülni. Ne feledjük, hogy azért függetlenítettük ezt az intézményt a hatalom adminisztratív beavatkozásától legfelsőbb fokban, hogy semmiféle politikai befolyás abban ne érvényesülhessen; miképpen bíróságaink, úgy legyen ez a szociális intézmény is teljesen független felfelé és lefelé egyaránt. Amíg ez a szempont a hazai munkásbiztosításban érvényesülni fog, addig maga az intézmény meg fog küzdeni minden nehézséggel és ha kez­detben túl sok akadály is áll útjában, hova-tovább el fogja azokat távolítani. Mihelyt azonban ez a szempont megszűnik a maga teljességében érvényesülni és rést ütünk e tekintetben, arra a lejtőre juttatjuk ezt az intézményt, amelyen csak lefelé csúszás lehetséges. Ezt mindenképen meg kell akadályoznunk, ily irányzattal minden erőnk­kel szembe kell szállanunk, bárhonnan jöjjön is az, bármily kedvesen csengő hangon fogna is az jelentkezni. Abban a reményben, hogy sikerül minden ily támadást kellő ener­giával visszavernünk, ismételten üdvözlöm Önöket tisztelt Uiaim és tanács­kozásainkat megnyitom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom