Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének. III. Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről. (Második közlemény.)

Munkásügyi Szemle 49 Ha a közönség tudná, hogy ma már a szívbetegségek nagyon korai stádium­ban felismerhetők és lefolyásuk kedvezően befolyásolható, a szívbetegek hamarabb jelentkeznének állapotuk megvizsgálására és kezelésére. Dr. Grossmann hibáz­tatja, hogy fogazatunkat például megvizsgáltatjuk még egészséges korban, de eszünkbe sem jut szivünket is néha megvizsgáltatni. Szükségesnek tartja a szív és a véredények megvizsgálását a működésnek még látszólag teljesen akadály­talan korában. A megvizsgálás és kezelés módszerei a szívbetegségek területén az utóbbi években nagyot haladtak. A rák-kutató intézetek mellett azonban a vérkeringési szervekre vonatkozó vizsgáló-intézetek is szükségesek. Testsúly és egészség. A testsúly fontos mutatója az egészségnek­Normális körülmények között a testsúlynak ruhátlan állapotban annyinak kell lenni, mint amennyi előáll, ha a centiméterekben lemért testmagasságból 100-at levonunk. Egy 170 centiméter magas férfinak tehát 70 kilósnak kell lennie. Akár le- akár felfelé való erős eltérések aggodalmasaknak tekintendők. Nagyon szük­séges a testsúly erős emelkedésére vagy fogyására ügyelni, minthogy ez rend­szerint beteges állapottal függ össze. Súlycsökkenés áll be rendszerint fejlődő­ben levő alkati bajoknál, mint pl. tuberculózisnál, ráknál, cukorbetegségnél és véredény elmeszesedésénél. A testsúly emelkedése a káros elhízással függ rend­szerint össze. A »Blátteríür Volkgesudheitspflege« írja, hogy az evés sokkal több betegségnek az okozója mint az ivás és a legtöbb ember nem érti, hogyan tartsa testsúlyát megengedett határok között. A testalkatnak különbözősége főleg a különböző egyéni körülményeken nyugszik. Függ a temperamentumtól, az élet­módtól, a lelki körülményektől kisebb-nagyobb szellemi tevékenység mértékétől. Mindezek a tényezők rendkívül mértékadók arra nézve, hogy az élvezett táplálék a szervezetben felhalmozódik-e vagy felhasználódik, annélkül, hogy valami vissza­maradna belőle. Szellemileg nagyon élénk egyéneknek, vagy idegeseknek rendszerint ala­csonyabb a testsúlyuk és ha emelkedik a testsúly, az ideges izgalom is vissza­fejlődik. A gyermekek száma és a házbér. A párisi városi tanács határozatot hozott, hogy a város tulajdonában levő munkáslakóházakban a lakások árát a lakásbérlő gyermekeinek számához fordított arányban állapítja meg. Míg az egv-, két- vagy háromgvermekes bérlő négy szobáért 400 frankot, három szobáért 333 frankot és két szobáért 233 frankot fizet, addig oly bérlők, kiknek több mint három gyermekük van, négy szobáért csak 300 frankot és három szobáért csak 250 frankot fizetnek. A iakásbérek megállapításánál abból indultak ki, hogy a munkás három, vagy több gyermek eltartásának költségét maga nem bírja el, tehát az összességnek kell őt segíteni, annál is inkább, mert a szegény családok takarékossági okokból most gyermekeiket szűk és egészségtelen helyen zsúfol­ják össze a hygiéne és az erkölcs kárára. A munkásházak építésére alakult milanói egyesület is elhatározta, hogy a lakásbéreket oly családok részére, kik­r nek 15 éven aluli gyermekeik vannak, leszállítja. A lakásbérleszállítás 10—30u/o-ot tesz ki aszerint, amint legalább 4, vagy 8-nál több a gyermek. A legkedvezőtle­nebb esetben a bérlő két szobáért fizet házbért, míg a lakása háromszobás. Az amerikai iskola-egészségügy. Dr. Borchardt charlottenburgi iskola­orvos a berlini tanítóegyesület iskola-egészségügyi szövetségében beszámolt azokról a tapasztalatokról, amelyeket az amerikai iskolaviszonyokról szerzett. Az iskolaépületek nagyrészt hatemeletes épületek, az emeleteket felvonók kötik össze. A három legfelső emeleten lévő gyermekek a szünetekben a tetőn létesített ker­tekben, az alsóbb emeleteken levők pedig az iskolaudvarban tartózkodnak, amennyiben ilyen van, mert a drága telekviszonyok folytán megfelelő udvar sok helyen nincsen. Az iskolaépületekből, ahol pl. 2.000 gyermek van — közöttük vakok is - szükség esetén pl. vészjelre, 21/2 perc alatt, minden baj nélkül kivonúlnak a gyermekek. A nagy városokban az iskolaépületek mindenütt villamvilágítással, a legmodernebb fűtő- és szellőztető-kés-zülékkel vannak jelszereivé. A szellőztetts nem ablaknyitás révén, hanem légnyomás és léghuzat által történik és egyide­jűleg a tanulók felső kabátjait is átjárja a légáramlat. Mindenütt mosdókészülékek, nagymennyiségű törülközők, ezenkívül uszodák és zuhanyok is rendelkezésre állanak. A gverrnakek egészségügyi felügyeletét az iskolaorvosok teljesítik, akik naponta 2 3 órát tartózkodnak az iskolában, s a tapasztalatokról az egészség­ügyi hivatalnaK naponkint jelentést tesznek. Az iskolaorvos minden gyermeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom