Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1914 / 2. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének. III. Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről. (Második közlemény.)
41 Végül a sztrájkot, mely gyakran különben is hasznosabb, mint káros a munkaadóra, mint mai társadalmi gazdaságunknak egy minden tételes törvénynél eró'sebb életnyilvánulásai, ez a rendelkezés úgysem akadályozhatja meg. Kereskedelmi ügyleteknek jogtalan megkötése esetében sem a munkabér a munkaadónak egyetlen kielégítési alapja, hiszen jogában van az ügyletet saját részére kötöttnek is tekinteni stb. stb. És rámutathatunk végül arra is, mily egyenlőtlenséget involvál ez a rendelkezés a szolgálati szerződés felei közt, mert, habár a munkaadónak nem kevesebb alkalma van arra, hogy a munkavállalónak szándékosan kárt okozzon, ez utóbbinak a törvény egyáltalában nem nyújt módot arra, hogy az így szenvedett kárt a munkaadónak életfentartására szükséges, de még csak le nem foglalható vagyonából is kielégítse.l),2). Ezek és még más egyéb szempontok, melyekre itt immár ki nem terjeszkedhetünk és melyek tekintetében egyszerűen utalni bátorkodunk az 1911. évi országos jogászgyűlés idevonatkozó tárgyalásaira, valamint az 1305. §-szal kapcsolatban alább előadottakra, okolják meg az 1304. §. mai szövegének elejtésére és a következő szöveggel való helyettesítésére irányuló, a külföldi törvényhozások egész sorozatának példájával is támogatott javaslatunkat: 1304. §. »A munkaadó a megszolgált munkabérnek le nem foglalható részét beszámításra vagy visszatartási jog gyakorlására fel nem használhatja és a munkabér e részének kifizetését függőben sem tarthatja.« »Az olyan megállapodásnak, amely szerint a munkavállaló a szolgálati szerződésből folyó kötelezettségeinek nem-teljesítése vagy nem kellő teljesítése esetében megszolgált munkabérét vagy annak egy részét elveszti, a munkabér le nem foglalható része tekintetében joghatálya nincsen.* Az 1316. § ama rendelkezésével kapcsolatban pedig, mely szerint a munkavállaló a törvényből folyó bizonyos jogairól előre le nem mondhat és ezeket saját hátrányával járó előzetes megállapodással sem adhatja fel, utalni kell a munkavállalónak az 1304. §-ban a fentiek értelmében statuált jogára is. ') Mennyivel több alkalmat ad a munkaadó az alkalmazottnak panaszra, mint fordítva, azt élénken megvilágítja a németbirodalmi ipar- és kereskedőbíróságokr.ak legutóbbi (az 1912. évről szóló) statisztikája (1. a Reichs-Arbeitsblatt 1913. évi augusztus havi számának mellékletét). Eszerint az alkalmazottak 137.168 pert indítottak munkaadóik ellen, a munkaadók 9.487 pert alkalmazottaik ellen. Noha Németországban a le nem foglalható bérbe beszámítás nem gyakorolható, a munkaadók csak aránylag ily kevés esetben láttak szükségesnek, vagy célszerűnek a perindítást Ellenben, hogy az alkalmazottak az esetek igen nagv részeben nem ok nélkül pereltek, az, bár a statisztika nem mutatja ki, hány esetben szólt az ítélet az alkalmazott és hány esetben a munkaadó javára, kitűnik abból az egy adatból is, hogy egyezséggel nyert elintézést 59.271 ügy, tehát több mint hatszor annyi ügyben volt az alkalmazottaknak feltehetőleg legalább részben igazuk, mint a hány pert a munkaadók egyáltalán indítottak. Az előbbeni adat közelebbi megvilágítására csak azt jegyezzük még meg, hogy a perről lemondtak 3.707 esetben, a követelést elismerték 1.684 esetoen, makacssápi ítéletet hoztak 14.966, végül más végítéletet 22.473 esetben. Es itt csak ipari és kereskedelmi alkalmazottakról van szó, akik értelmiségüknél fogva a jogsérelmeket kevésbé hajlandók némán elviselni és oly szakbíróságok előtti eljárásról, amelyekben összetételüknél és szakértelmüknél fogva emberileg meg lehet bízni. 2) A szóban levő kérdés megvilágítása szempontjából legalább is tanulságosak az 1912. évi német jogászgyülésnek a magánalkalmazottak védelmére vonatkozó tárgyalásai. Akadtak ott a német jogtudomány jelesei közt olyanok, akik hivatkozással a német ipartörvény 115. §-ának közkeletű magyarázatára, ki akarták zárni a beszámítás lehetőségét minden magánalkalmazott egész, tehát még lefoglalható munkabérével szemben is, de nem akadt a Németbirodalom és Ausztria jelenlevő" jogászai közt egy sem, aki a beszámítás jogát kiterjeszteni kivánta volna bármily okból is a lefoglalnatatlan munkabérre. Sőt ellenkezőleg. Oertmann, a munkabérbe való beszámítás jogának legélesebb szószólója többek között így nyilatkozott: >Termétzetesen azok közé tartozom én is, akik a munkásoknak és az alkalmazottaknak a létminimumot minden körülmények közt biztosítani kívánják és pedig még azon az áron is, hogy így a munkaadónak bizonyos érdekei háttérbe szorulnak. Mert az élet bizonyára a javak legfontosabbika. ' Sőt hozzátette, hogy éppen erre való tekintettel megokoltnak tartaná a foglalásmentes létminimumnak felemelését is. A »Munkásügyi Szemle« 1910—1913. évfolyamai díszes félbőrkötésben 22 koronáért kaphatók.