Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének. III. Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről. (Második közlemény.)

38 Munkásügyi Szemle nem foglalkozunk. A kérdés itt csak az, megfelelő-e a munkabérbe gyakorolható beszámításnak vagy a munkabér visszatartási jogának az 1304. §-ban adott korlátozása. Nézetünk szerint nem az. E szakasz szerint, hogy érvelésünket elsősorban a beszámítási jogra összpontosítsuk, a munkabérnek azzal a részével szemben, mely a munkavállaló saját vagy vele szemben törvénynél fogva eltartásra jogosult hozzátartozóinak életfentartására szükséges, beszámításnak csak oly kártérítési követelés alapján van helye, melyet a munkavállaló a munkaadónak szolgálati szerződésből folyó kötelezettségeinek megsértésével szándékosan okozott. Abból azonban, hogy a munkabérnek az életfentartásra szükséges részével szemben a munkaadó csak a szóban levő szakaszban megjelölt esetben élhet beszámítással, még nem következik az, hogy más címen, az 1040. §. alapján, beszámítást ne gyakorolhasson a le nem foglalható bérnek ama részével szemben, mely az 1304. §-ban kifejezett felfogás szerint, az életfenntartásra esetleg nem szükséges. A végrehajtási eljárásról szóló törvényünk azért rendeli ugyan a munkabér egy bizonyos részét lefoglalhatatlannak, mert a munkabérnek éppen azt a részét tekinti annak a minimumnak, mely a munkavállaló és hozzátartozói életének fentartására szükséges. Ha már most T.-ünk más helyen csakugyan a le nem foglalható követeléssel vagyis a bérnek ama részével szemben állít fel a beszámítási jogra nézve bizonyos korlátozásokat, mely végrehajtási jogunk szerint szükséges az életfentartásra, a most megbeszélt szakaszban pedig már nem a le nem foglalható, hanem az életfenntartásra szükséges bérnek fogalmával operál. Ebből az következik, hogy e kétféle megjelöléssel egymástól széjjel választani, eltérő bánásmódban részesíteni kívánt kétféle fogalmat is akar felállítani. Ha nem így volna, akkor felesleges volna ez az egész szakasz, mert hiszen a szolgálati szerződésből folyó kötelezettségek megsértésével okozott kárnak jogalapja ugyanaz, mint a munkabérfizetési kötelezettségnek jogalapja, t. i. szintén a szolgálati szerződés. Az ugyanabból a jogalapból eredő le nem foglalható követelések kölcsönös beszámításának korlátai iránt azonban intézkedik már úgyis az 1040. §. Viszont, ha T.-ünk abból indul ki, hogy a szolgálati szerződés munkavállalójával szemben nem méltányos az a szabály, amely szerint le nem foglalható bére a szerződésen alapuló minden követelés számára beszámítási alapul szolgáljon és éppen azért a beszámítási jogot csupán a szolgálati szerződés szándékos megsértésével okozott kár címén akarná a le nem foglalható bérrel szemben fentartani: e cél elérésének módja az lett volna, hogy az 1304. §-ban felállított különleges szabályban nem az életfentartásra szükséges, hanem a le nem foglalható munkabérről beszél. így azonban, egyfelől az 1040, másfelől az 1304. §. mai szövegezése mellett a T. csak úgy segített az alkalmazotton, hogy a végrehajtási jog célzatával ellentétben, további elemekre bontotta fel a le nem foglalható bért is, megkülönbözteti annak az életfenntartásra szükséges és nem szükséges részét és elrendeli, hogy a le nem foglalható bérnek ama részével szemben, mely az életfentartásra nem szükséges, beszámíthatja ugyan a munkaadó minden oly követelését, mely ugyanazon jogalapból ered, de abba a részébe, mely az életfentartásra szükséges, csak a szolgálati szerződés szándékos megsértéséből származó kártérítési követelését számíthatja be. Az előadottakból következik, hogy a beszámítási jog szempontjából a munkabérnek három elemét (lefoglalható bér, le nem foglalható bér, életfentartásra szükséges bér) ismeri a T., melyekkel szemben a beszámítási jogot következőképpen szabályozza: 1. A munkabérnek lefoglalható részével szemben beszámítható (a törvény korlátai közt) a munkaadónak a munkavállalóval szemben támasztott minden pénzbeli követelése.