Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Megjegyzések az ipari bírósági javaslathoz

278 Munkásügyi Szemle ban kijelöli, az alkalmazott működési, vagy képesítési körének minden megkülönböztetése nélkül csak »munkaadó« és »munkavállaló«-ról beszél. Ezen szövegezés nevezetesen tért enged annak a felfogásnak is, hogy az iparbíróság elé kellene mennie valamely szanatórium orvosának, avagy egy gyógyszertár vezetőgondnokának, sőt egy színház primadonnájának ^ is, miután ezek is bizonyos »munkára« vállalkoztak, holott a javaslat indokolásából kitűnően, de az iparbírósági intézmény külföldi fejlődési történetéből és magának az intézménynek tervbe vett szervezetéből következőleg is, a hatáskörnek csak a magasabb tudományos, vagy művészi képesítést rendszerint nem feltételező és közvetlen indusztriális, vagy kommerciális tevékenységet kifejtő egyénekre való kiterjesztése céloztatott, aminthogy a német judikatura is a művészi és tudományos foglalkozásokat az iparbíráskodásból határozottan kizárta.Szükségesnek látszik tehát a javaslatba egy olyan elhatárolásnak fetvétele, hogy a megjelölt üzemek munkavállalóinak az iparbíróság elé utalt köréből a művészi- és magasabb tudományos foglalkozásúak kirekesztessenek, vagyis hogy a hatáskör csakis az »ipari vagy kereskedelmi jellegű tevékenységre hívatott* munkavállalókat ölelje fel. Viszont annak nem találjuk kellő magyarázatát még a javaslat indokolásában sem, hogy a vízi-, út- és vasútépítésnél, föld- és azzal kapcsolatos munkák teljesítésére szerződött munkásokat a javaslat 1. §-ának utolsó bekezdése miért mellőzi. Ha értjük is azt, hogy a közjogi minősítéssel biró szolgálati kötelékben állók igényei az iparbíróság döntését meg nem tűrik és hogy a mezőgazdasági üzemek más természetrajzzal birnak és az ipari üzemektől eltérő méltatásra szorulnak, a most érintett munkálatokat rendszerint éppen ipari jellegű vállalkozók, vagy vállalatok eszközlik, az ipari vállalkozás minden sajátossága ezeknél nagyon is feltalálható, teljesen indokolatlan tehát, hogy ezen üzemek munkavállalóit a javaslat ily mostoha elbánásban részesíti és nekik nem akarja nyújtani a szaktársak ítélkezésében minden más szakmának biztosított kedvezményt. A vízi-, út- és vasútépítésnél alkalmazott földmunkásokra vonatkozó kizáró intézkedés tehát elhagyandó lenne. Nem hagyható különben említés nélkül, hogy a javaslat 4. §-a tulajdonkép csak szavakkal való játékot űz, amidőn a kir. járásbíróságokat elvileg és általában iparbíróságul jelenti ki. A javaslat 24. §-a nevezetesen az iparbírósági eljárásban kifejezetten a polgári perrendartás járásbírósági szabályait rendeli alkalmazandóknak és így e kijelentésnek az ülnökök nélkül működő járásbíróságokra, mint iparbíróságokra nézve, amilyenek pedig túlnyomó számban lesznek, valamely lényegesebb szervezetbeli vagy eljárási következményei nincsenek, az egész kijelentés valódi tartalma közvetett úton azon hatásköri megállapításra zsugorodván össze, hogy a javaslat 1. §-ában elsorolt és az iparbíróságoknak szánt ügyekben akkor is a kir. járásbíróságok bírnak hatáskörrel és járnak el, ha a járásbíróság bírája mellett ülnökök a bíráskodásban részt nem vesznek. Erre a hatásköri szabályra azonban egyáltalában nincs szükség és épen ezért az említett deklaráció teljesen felesleges is, miután az 1911. évi I. t.-c.-be foglalt új Pp., amelynek életbelépte közvetlenül a küszöbön áll, 1. §-ának 2 p. e) alp.-jában már amúgy is akként rendelkezik, hogy a szolgálati szerződésből a munkaadó és munkavállaló között felmerülő perek értékre való tekintet nélkül a kir. járábíróságok hatáskörébe tartoznak. Ebből egyúttal az is kitűnik, hogy a járásbíróság általános hatásköre sokkal szélesebb, mint iparbírósági hatásköre, még ha ülnökök működnek is kebelében, mert hisz a Pp. felhívott helye minden megkülönböztetés és az üzem jellegére való minden tekintet nélkül az összes munkaadóké és munkavállalókat felöleli és nemcsak, mint a javaslat 1 §-a teszi, egyes külön megjelölt foglalkozá') Lásd erre nézve dr. Georg Baum > Anwaltschaft und Arbeitsgerichte« c. munkájának 5. lapját.