Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 1. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének III Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről

Munkásügyi Szemle 7 sági erő és tudás dolgában, ahol csak lehet, a munkavállalóra nézve kedvezőtlenebb szerződési typusra, a megbízásra irányítaná a felek ^szándékát.« Elveszne ugyanis ez esetben még a 768. §. második bekezdésére való hivatkozásnak lehetősége is, mely szerint t. i. kétség esetében azt kell a felek akaratának tartani, ami, tekintettel a körülményekre és az élet felfogására, a méltányosságnak leginkább megfelel. Vájjon mit ér T.-ünknek a munkavállaló érdekében felállított az a rendelkezése (1316. §.), mely szerint a szolgálati szerződésnek törvényben megállapított bizonyos jogkövetkezményei lemondással vagy ellenkező megállapodással sem hatálytalaníthatok, ha másfelől módot ad a T. arra, hogy ugyanazon szerződési tényálladék más elnevezése révén a felek mégis elháríthassák magukról a munkaviszonyukkal kapcsolatban rájuk feltétlenül kötelezővé tenni kivánt törvényi jogkövetkezményeket! Ha pedig a felek szándéka nem nyer kétségtelen kifejezést annak a szerződési typusnak félreértést kizáró megnevezésével, melynek szabályait a felek szerződésükre alkalmaztatni kívánják (eltekintünk itt attól, hogy a jogban járatlan közönség mily gyakran használ egyes jogi műszavakat nem sajátlagos értelmükben és hogy mi gyakran téves a következtetés egyegy jogi terminus technicus használatából a felek szándékára): akkor mi az egyáltalán, amiből a felek szándékára következtethetünk ? Ha tud ily ismérvről, miért nem iktatja azt törvénybe a törvényhozó ? Mert így a gyakorlat e tekintetben is csak abba az útvesztőbe terelődik, melyből nem tud kigázolni, mikor pl. arról van szó, hogy a szolgálati és vállalkozási szerződés közt tegyen különbséget, mikor t. i., kielégítő törvényi tényálladéknak és a felek szándéka ismeretének hiányában, kénytelen azokból a jogkövetkezményekből a feleknek a szerződési typus megválasztására irányuló szándékára visszakövetkeztetni, melyekről kétségtelenül megállapítható, hogy azokat a felek csakugyan akarták. Ez az eljárás ugyanis azért nem elégítheti ki a jogérzetet, mert hiszon, tekintve azt, hogy a felek szabadon választják meg a szerződésükhöz fűzött jogkövetkezményeket, abból, hogy ezek közt vannak olyanok, melyeket egy bizonyos szerződési typussal kapcsolatban állít fel a törvény, még nem következik az, hogy már most e szerződési typusnak összes többi jogkövetkezményeit is akarják. De teljesen cserben is hagy ez a gyakorlat abban a számos esetben, mikor a felek a szerződésben egyáltalán ki sem kötnek valaminő jogkövetkezményt vagy mikor olyat kötnek kí, melynek lehetőségét több szerződési typussal kapcsolatban is elismeri a törvény. így pl. a T. első szövegének indokolása (IV. k. 412. és 413. 1.) a feltétlen és kizárhatatlan revocabilítás-t állítja oda a szolgálati szerződéssel szemben a megbízás főismérveként. Mi történik, hová soroztatik azonban az a visszterhes munkaszerződés, melyben a revocabilitás-ról szó sincs ? És vájjon a megbízással kapcsolatban szabálylyá tett revocabilitás éppen T.-ünk szerint csakugyan oly feltétlenül kizárhatatlan-e, mikor az 1375. §. szerint a megbízást fontos ok nélkül alkalmatlan időben felmondó fél a másiknak ebből eredő kárát megtéríteni köteles. Hiszen ugyanezt a jogkövetkezményt állapítja meg a T. a szolgálati szerződésnek azzal a felével szemben is, ki fontos ok nélkül idő előtt mondja fel a szerződést. Vájjon mennyivel feltétlenebb egyáltalán a revocabilitás a megbízásnál, mint annál a szolgálati szerződésnél, mely szerint a felek a szolgálati viszonyt felmondási idő megtartása nélkül bármikor megszüntethetik ? De ha a megkülönböztetés a revocabilitás elve alapján számos esetben egyáltalán nem vihető keresztül, elfogadható-e az indokolásnak az az álláspontja, hogy a revocabilitás fennforgása esetében mégis mindig megbízást lehet csak és kell is feltételezni? Következményeiben épp oly visszás és helytelen dolog ez, mint a szolgálati akkordszerződés jogi megítélésében oly sok zavart okozó, még ma is elég gyakran kisértő az a felfogás, mely csak azért, mert a munkaadónak sikerült