Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 1. szám - A munkaadó gyógyítási kötelessége a polgári törvénykönyv törvényjavaslatában

5 adó gyógyítási kötelessége érintetlen marad. Természetesen a munkásbiztosító pénztár is a maguk egészében köteles a betegségi segélyeket nyújtani. A biztosított alkalmazott tehát válogathat köztük. Ha a munkaadóval gyógyíttatja magát, ez utóbbi a pénztártól megtérítést nem követelhet, mert törvényes kötelességét teljesítette. De nézetem szerint nem követelhet ilyenkor megtérítést a munkásbiztosító pénztár sem a munkaadótól, ha a betegsegélyeket a pénztár nyújtotta. Igaz, hogy az 1907 : XIX. t.-c. 68. §-a I. bekezdése értelmében, ha a pénztár oly segélyezést nyújtott, amelyre más lett volna köteles, »a pénztár visszatérítési igényei a vonatkozó törvényes szabályok szerint érvényesítendő!^. E §. azonban csak azt jelenti, hogy a pénztárnak ily visszakövetelése az esetre és annyiban van, ha és amennyiben azt neki külön jogszabá lyok megadják. Az adott esetben nincs oly szabály, amelyre a pénztár visszatérítési követelést alapíthatna. Sem ügyvitel, sem gazdagodás címén nem léphetne fel. Legfeljebb az egyetemlegesség jogcímére lehetne hivatkozni. Vannak ugyanis esetek, amikor több adóstárs közül az egyik a törvény, a másik szerződés alapján ugyanarra a szolgáltatásra van kötelezve s ezeket az eseteket úgy ahogy az egyetemlegesség (ál-egyetemlegesség) fogalma alá lehetne hajlítani. Ez alapon tehát a pénztár mint egyetemleges adóstárs a nyújtott betegségi segélyek értékének a felét követelhetné vissza a munkaadótól (Tj. 962. §.). Ámde a mi esetünkben még ál egyetemlegességet sem lehet megállapítani, mert hiszen a munkaadó és a pénztár kötelezettségének tartalma sem ugyanaz: a pénztár törvényileg tüzetesen meghatározott mértékben és módon van segélyekre kötelezve, míg a munkaadó gyógyítási kötelességének terjedelmét és módját esetenkint kell az élet felfogása és a jóhiszeműség szerint meghatározni (Tj. 855. §.). Nem is lehetne indokolni, hogy a pénztár önkéntes biztosítás esetében a járulékok beszedésén felül még a gyógyításra kötelezett munkaadótól is visszatérítést követelhessen. Miért húzzon a pénztár hasznot abból a gyógyítási kötelességből, amely a munkaadót a biztosítottal szemben terheli; holott a biztosított egyforma járulékot fizet, akár van neki gyógyításra kötelezett munkaadója, akár nincs. Emellett ily visszakövetelés a munkaadóval szemben méltánytalan is lenne, mert ő maga esetleg a gyógyítást kevesebb költséggel is teljesíthette volna. Azonban maga a Tj.-nak fentidézett szabálya (1311. §. 2. bek.) arra utal, hogy a magát önkéntesen biztosító alkalmazott követelhet megtérítést a munkaadótól. E megtérítés arra a költségre (biztosítási díjakra, járulékokra) fog irányulni, amelybe az alkalmazottnak az önkéntes biztosítás került. A munkaadó megtérítési kötelessége azonban nem terjedhet tovább, mint amennyivel ő gazdagQdott azáltal, hogy az őt terhelő gyógyítási kötelességet a biztosító intézet teljesítette. (Esetleg semmit sem köteles megtéríteni, ha pl. igazolja, hogy saját házi orvosával ingyen kezeltethette volna az alkalmazottat). Ha részben a munkaadó is hozzájárult a biztosító intézeti járulékokhoz, mindenesetre í is követelheti, hogy a biztosított a biztosító intézet segélyeit vegye igénybe. Ilyenkor az alkalmazott a járulékok többletét aligha követelheti vissza a munkaadótól, mert a teherviselés arányát már eleve megállapították egymás között. Ilyen esetben a 1311. §. 2. bekezdése csak annyit jelenthet, hogy a munkaadó csak annyiban marad kötelezve, amennyiben a biztosító intézet bármely okból nem nyújt betegsegélyt; de ilyenkor a munkaadó eredeti kötelességének terjedelme abban az arányban csökken, amelyben ő a biztosító díjakhoz hozzájárult. Ezek a vázlatos fejtegetések is mutatják, hogy az általános magánjog és a munkásbiztosítás joga mily szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban állanak egymással.