Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 3. szám - Túlfeszített munka, hosszú munkaidő

84 Munkásügyi Szemle A folytonos üzemekben alkalmazottak munkaideiének megrövidítésével előálló előnyök egy Londonban tartott nemzetközi konferencián érdekes vita tárgyát képezték. A vas- és üvegiparban, úgy, mint a vegyi iparban, vannak bizonyos gyártási folyamatok, amelyek technikai szükségesség, vagy egyéb okok folytán éjjel és nappal megszakítás nélkül folynak s amelyeknél a munkások rendkívül hosszú váltási idő mellett dolgoznak. Az olvasztó-kemencéknél dolgozókat tizenkét óránkint váltják és minden tízennegyedik napon, azaz a második hét végén huszonnégy órát dolgoznak egyhuzamban, hogy megváltoztassák a turnust. Vannak olyan munkanemek ís az acél- és vasműveknél és az ónlemezgyártásban, ahol a munkát, amely az egész héten éjjel nappal folyik, a hét végén megszakítják. Néhány ilyen üzemben a munkások hármas turnusokban dolgoznak nyolcórai váltással. Az idő rövidsége nem engedi meg, hogy a nyolc- és tizenkétórás váltási rendszerek között egészségi szempontból összehasonlítást tegyek. Rövid idővel ezelőtt néhány napig egy nagy vasműben voltam, hol a vasolvasztásnál a lancashirei rendszert alkalmazták és az üzem folytonos volt. A kohó tüze éjjel nappal égett, nem szünetelt a munka sem vasárnap, sem húsvétkor, sem karácsonykor. A munkások tizenkét órás váltás mellett kezdettek dolgozni az év elején és dolgoztak megszakítás nélkül az év végéig és az eredmény, hogy húsz évi folytonos munka után a munkás megöregedett és 40 éves korában kidőlt. A társaság dúsgazdag volt, soksok négyzetkilométer birtoka volt. A kidolgozott, kidűlt munkásnak a társaság egy házat adott kerttel, egy tehéntartásra elegendő legelővel; de én úgy éreztem, jobban tenné a társaság, ha nem dolgoztatná olyan kegyetlenül az embereket, ha kettős váltás helyett hármast alkalmazna, ha meg adná nekik a jól megérdemelt pihenő napokat és evvel meghosszabbítaná munkabírásukat tiz-tizenöt esztendővel. Néhány gyár az öregedő munkásokkal szemben tisztességes eljárást tanúsít. Érdekes tudni, hogy az esseni Krupp-műveknél azok a munkások, akik tizenöt éven keresztül megszakítás nélkül szolgáltak az olvasztóknál, nyugdíjjogosultak, a többiek pedig húsz évi munka után szereznek erre jogot. A vas- és más iparokban a munkaidő megrövidítésének akadályaiul, a külföldi versenyt, a termelőképesség csökkenését és a költségemelkedést helyezik előtérbe. Ámde, na nemzetközi megállapodás jönne létre a folytonos üzemekben dolgozók munkaidejét illetőleg, a verseny kérdése elesnék. A kísérlet eloszlatná a termelőképesség és költségnövekedés címén emelt kifogásokat is. Hivatkozom Mr. John Hodge képviselőre, aki szerint a hengerművekben a nyolc órás munkarendszer meghonosítása mellett a tizenkét órás munkaidővel szemben a termelőképesség átlag 20 százalékkal növekedett; de még ha a termelés nem is növekedett volna, a munkások morális ereje, amint ezt a gyárosok maguk is elismerik, jelentékenyen emelkedett. Mr. Patrick Walls, a kohómunkások nemzeti szövetségének vezetője ugyanazon állásponton van. Megállapítása szerint az Anglia északi részében nyolcórás váltás mellett dolgozó munkások, szemben a northamptonshirei és déli-staffordshirei üzemekben tizenkétórás munkaidővel dolgozó munkásokkal, magasabb bért érdemelnek ki, jóllehet napi négy órával kevesebbet dolgoznak. Más oldala is van a kérdésnek, amelyet nem lehet szem elől téveszteni, amelynek a nemzetközi verseny szempontjából nagy jelentősége van és a gyakorlatban lényegesen latba esik. Hivatkozom arra, hogy a munka által okozott teljes kimerültség megakadályozza azt, hogy az egyén továbbképzésre törekedjék. Az az ember, aki teljes erőmegfeszítéssel, naponta tizenkét órát dolgozik, nem képes arra, hogy munkájának alapos, technikai megismerését elérje. Sokkal inkább el van csigázva, semmint hogy a munkája után mesterségét érintő szakmunkákat olvasgasson s ennek híjján egész életére korlátozott ügyességű munkás marad. Minden munkaadó elismeri