Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 20. szám - Szociális egészségügy. A XIV. nemzetközi alkoholizmus elleni kongresszus Milánóban. (1913. szeptember 22-től 27-ig)

Munkásügyi Szemle 831 hanem az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár alapszabályainak egyik rendelkezése forog szóban, egyáltalán nem az 1907 : XIX. t. c. 124. §-át, hanem az utóbb nevezett pénztár alapszabályai tárgyában rendelkező 114 §-át kell figyelembe venni, amely második bekezdésének 2. pontjában a betegség esetére való biztosítás tekintetében ezeknek az alapszabályoknak keretébe utalja a segélyekre és a betegség esetére való biztosításnál követendő eljárásra vonatkozó szabályozást. E mellett figyelembe kell venni a törvény 50. §-ának utolsó bekezdését is, amely akként rendelkezik, hogy a segélyeket az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár alapszabályaiban, valamint a kerületi munkásbiztosító pénztár alapszabályaiban megállapított módon kell kiszolgáltatni. A kiszolgáltatás módjának ilyetén megállapítását foglalja magában az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályai 42 §-ának b) pontja is, amely bizonyos kivételektől eltekintve, a betegségnek kellő időben teljesített bejelentéséhez fűzi a táppénzre való igényjogosúltságot. Nyilvánvaló, hogy az alapszabályokban megállapított eljárási mód követése meghiúsulna, ha az alapszabályok nem biztosítanák azt a megszegéséhez fűződő jogvesztés következményével. Azt a szempontot pedig, hogy az alapszabályoknak ilyen, valamint egyéb rendelkezése sem ellenkeznék a törvénynyel és a biztosítás céljával, kellően megóvni hivatott a törvény 105. §-a utolsó bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint az alapszabályok érvényességéhez az állami munkásbiztosítási hivata jóváhagyása szükséges. De téves a bírósági ítélet megokolásának az a kijelentése is, amely szerint az orvosi bizonyítvány és a munkaadó igazolása az ellenőrzést, illetőleg ennek szükségességét kizárnák. A betegek ellenőrzése a munkásbiztosító pénztárnak úgyszólván mellőzhetlen berendezése, amely nélkülözhetetlen a végett, hogy a pénztárnak, illetőleg teherviselőinek anyagi érdeke jogtalan kihasználásoktól lehetőleg megvédessék. Az a föltevés pedig, amely szerint ez fölösleges abban az esetben, ha a betegséget és keresetképtelenséget orvos bizonyítja, megdől annak a ténynek meggondolásán, hogy az orvosi kórisme igen gyakran csak a betegnek — gyakran betegséget színlelőnek és tulozónak — szubjektív panaszaira támaszkodhatik, annak akár megerősítésére, akár megdöntésére tehát tárgyi adatok meríthetők a gyógykezelt egyéneknek váratlan meglepő ellenőrző vizsgálatok alapján tapasztalt tényeiből és magatartásából. De nemcsak ezért, hanem éppen az orvosi gyógykezelés során tett rendelések teljesítésének és ilyképpen a gyógykezelés sikerének biztosítása végett szükséges a rendszeres betegellenőrzés még abban az esetben is, ha az orvosi kórisme helyes és a gyógykezelés célirányos. Csakis így érhető el ugyanis, hogy a munkaképesség lehetőleg gyorsan és hatályosan való helyreállítása, esetleg az 1907 : t. c. 52., 58. §§-aiban foglalt jogkövetkezmények alkalmazásával biztosíttassék. A járulékelévülés kérdéséhez. A szegedi kir. ítélőtábla 1912 szeptember 9-én kelt 1912. G. 194. számú ítélete. Ítélet: A szegedi kir. ítélőtábla,' mint polgári felülvizsgáló bíróság az alperesnek felülvizsgálati kérelmét elutasítja. Indokolás: A fizetési jegyzékben felsorolt alkalmazottak utáni betegsegélyző járulék, úgy a fizetési jegyzék fejezetéből, mint az ott kitüntetett hetek számából megállapíthatóan az 1907 június 29-ig terjedőleg vettetett ki. Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsősorban azt panaszolja, hogy a pénztárnak a múltra nézve kivetési joga nincs. Alperesnek ez a panasza azonban alaptalan, mert úgy a törvény helyes értelme, mint az ennek alapján kifejlődött joggyakorlat szerint az 1907 : XIX. t.-c. alapján létesült kerületi munkásbiztosító pénztárak a feloszlatott kerületi betegsegélyző pénz+árak jogutódai gyanánt tekintendők, amelyek ennélfogva teljes mértékben jogosúltak a hátralékos tagjárulékokat, mint a feloszlatott pénztár követeléseit, behajtani, illetve ezen tagjárulékokat az 1907: XIX. t.-c. életbeléptét megelőző időre is kivetni. A felebbezési bíróság tehát felperes ezen utólagos kivetési jogának megállapításával anyagi jogszabályt nem sértett. Nem alapos az alperesnek az elévülési kifogásra alapított felülvizsgálati panasza sem. Az 1891. XIV. t.-c. 24. §-ának első bekezdése ugyanis a járulékhátralékoknak nem kivetéséről, hanem azok behajtásáról rendelkezik, ennélfogva csak a már kivetett, illetve kirótt járulékok elévülése kérdésében alkalmazható az 1883:XLIV. t.-c. 90. §-a, nem pedig a még ki nem rótt járulékok tekintetében. Ezt megerősíti az