Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

Munkásügyi Szemle szerint igénylő ott 1910. szeptember hó 30-án este jelentkezett a jobbkézizület zúzódásával s ott kezeltetett 1910. november hó 4-ig, amikor gyógyultan távozott. Az ugyanerre az időre szóló táppénzutalványokon igénylő munkaképtelensége igazolva van jobboldali sipcsontíörés alapján. Ezek az adatok bizonyítékul fogadhatók el arra a körülményre nézve, amelyet a pénztár vitatás tárgyává sem tett, hogy igénylő 1910. szeptember 30-tól november 4-éig munkaképtelen beteg volt s ez idő alatt pénztári orvosi gyógykezelésben részesült. Meg lehetett állapítani, hogy igénylő megbetegedését megelőző év alatt az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárnak 6 hónapig biztosításra kötelezett tagja volt, ellenben a kérdéses megbetegedést megelőző 2 évre eső 12 havi tagság megállapítására nem volt alap. E szerint a törvény 61. §-a értelmében igénylőt a betegsegélyezésre való igényjogosultság az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár tagsági kötelékéből való kilépésétől számítva még 3 hétig illette. Ezek után megoldásra várt az a perdöntő kérdés, hogy a fennforgó esetben mely napot kell a munkából kilépés napjául tekinteni? A véleményadás végett megkeresett b i kereskedelmi és iparkamara közölte, hogy egyértelmű kereskedői felfogás nem állapítható meg és nincsen irányadó szabály, vagy szokás arra nézve sem, hogy kizárás esetén a munkásoknak a biztosító pénztárnál kije^ntése mikor történjék. A kereskedelmi és iparkamara csakis arra nézve adott véleményt, hogy a tömeges kizárás ténye az egyes munkás által egyénileg támasztható magánjogi igények szempontjából nem szünteti meg a munkaszerződések, mint jogalapnak hatályát, vagyis a kizárás alkalmával elbocsátott munkás, ha felmondásra igénye van, arra az időre járó bérét követelheti. A bíróság beszerezte a Magyar Fővárosi Malomegyesület és a Magyarorországi Malommunkások és Molnárok Szakegyesűlete, valamint a Magyarországi Szakszervezeti Tanács között létesített azt a kollektív szerződést, amely a kérdéses munkáskizárás idején hatályban volt. Ennek XII. pontjában a szakegyesület és szakszervezeti tanács azt a kijelentést teszi, hogy ha a munkások sztrájkba lépnének, vagy amerikáznának, őket szerződés-szegőknek fogja tekinteni, a szerződés-szegőket nem erkölcsi, sem anyagi támogatásba részesíeni nem fogja és a munkáltatókat semmiféle irányban nem togja akadályozni abban, hogy a szerződés-szegők helyett újabb munkásokat alkalmazzanak. A bíróság a per adatainak mérlegelése eredményekép elfogadta azt az álláspontot, hogy igénylő a munkáskizárás napján vagyis 1910. augusztus 19-én tekintendő a munkaviszonyból kilépettnek. A kollektív szerződés nem tartalmaz olyan megállapodást, amely a munkaadónak azt a jogát, hogy munkásaikai felmondás nélkül bármikor elbocsáthassák, korlátozná. Ilyen korlátozás nem létében a bíróság G. gőzmalom munkaadónak azt a jogcselekményét, mely szerint malommunkásait tömegesen kizárta s ezek között igénylőt is elbocsátotta, joghatályosnak tekintette. A biróság álláspontja szerint tehát a munkásklzárás tényével a G. gőzmalom a szolgálati szerződést igénylővel szemben is megszüntette. Nem alapos igénylőnek az az ellenvetése, hogy őt a munkaadó nem bocsátotta el azért, mert a munkáskizárást csak az éjjeli munkásokkal közölte, mig a nappali munkásokkal s ezek között igénylővel szemben nem fejezte ki. Mert általános munkásmozgalmak (pl. sztrájk és kizárás) alkalmából a munkaviszony megszüntetése iránti elhatározás a dolog természete szerint nem egyénenként, hanem általánosságban jut kifejezésre. A munkaviszonynak fentartását s a szolgálati szerződés érvénybetartását nem jelentette és eredményezte az sem, hogy a munkaadó a kizárt munkásoknak s ezek között igénylőnek is munkakönyvét az ipartörvény 106. §. értelmében az elbocsájtás napján át nem adta, mert nincsen igazolva, hogy a G. gőzmalom munkaadó a munkakönyvek kiadását megtagadta volna. Ellenkezőleg V. J. vallomásából kitűnik, hogy a munkakönyvek kiadása a kizárás utáni reggelen történt bérfizetéssel egyidejűleg többeknek felajánltatott. Az ipartörvény 106. §-ának rendes körülmények között alkalmazandó az a rendelkezése, hogy a munkakönyv a kilépő segédek kilépésekor átadandó, nem zárja ki azt a különben is szokásossá vált eljárást, hogy más viszonyok között (pl. általános munkásmozgalom esetén vagy ha a munkás a munkakönyv átvételét megtagadja) a munkaadó a munkakönyv visszaadását joghatályosan az iparhatóság közvetítésével eszközölje. Tekintve tehát, hogy a munkakönyv átadásának igénylővel szemben megtagadása bizonyítva nincsen és igénylő azt az elöljáróságnál előbb is átvehette