Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

Munkásügyi Szemle 45 alkotása, amely a gyakorlat próbáját az eddigi tapasztalat szerint nagyban és egészben megállotta. Másrészt azonban én sem zárkóznám el attól, hogy a törvénynek a munkásbiztosítási bíróságokra vonatkozó fejezete egyik-másik irányban ne módosíttassék. Apróságokkal nem foglalkozom, mert hiszen nem feladatunk, hogy minden részletre kiterjedő törvényjavaslatot adjunk. Helyesebb talán, ha figyelmünket a lényeges kérdésekre összpontosítva, a módosítás netáni szükségességét és annak főbb irányát igyekszünk megjelölni. Ebben a vonatkozásban pedig különösen két kérdést emelek ki, mint amelyek igénytelen nézetem szerint elég jelentősek és törvénymódosítás esetén megfontolást érdemelnének. E két kérdés egyrészt az ülnökök számára és jellegére, másrészt az alsó bírósági határozatok ellen irányuló jogorvoslatok korlátozására vonatkozik. És itt mindjárt előre kell bocsátanom, hogy álláspontom az előadó úrétól teljesen eltér, sőt azzal ellentétes. Ami az ülnökök számát illeti, véleményem szerint nem az a döntő, hogy mindkét érdekeltségi kör képviselői többesszámban vegyenek részt az ügyek eldöntésében, hanem az, hogy jól megválasztott, vagyis kellő szakértelemmel és Ítélőképességgel megáldott, ^különösen a szakmában is teljesen otthonos ülnökök vegyenek abban részt. Én pedig ebben a tekintetben inkább akadályt, semmint előnyt látok a két-két, összesen négy ülnök közreműködésében. Napról-napra tapasztaljuk, hogy a törvénynek az a rendelkezése, amely szerint az ülnököt elsősorban ama szakma vagy rokonszakma szerint kell behívni, amelyhez az igénylő tartozik, az eseteknek igen nagy részében nem talál alkalmazást.^Előfordul, hogy nincs is szakmabeli ülnök a bíróságnál, sőt ilyen eset még az Állami Munkásbiztosítási Hivatalnál is megtörténik; ha pedig van egy, az éppen akadályozva van, vagy előzőleg annyira igénybe vették, hogy a bíróság elnöke méltányosnak találja, hogy azon a napon mellőzze őt; így aztán az ülnökök közreműködése, főleg az állandó járadéki perekben, amelyekbenp edig az leginkább indokolt, úgyszólván értéktelenné válik; a tényleg résztvevő ülnökök, munkaadók és munkások egyaránt, az illető igénylő iparágában előforduló fogások mibenlétét és a munka természetét nem ismerik és így bekövetkezik az, amit nálunk állandó fejlődési irányban tapasztalunk, hogy a munkaképesség csökkenés fokozatának megbecsülése teljesen átsiklik az orvosi vélemény bázisára, amely pedig, bár becses, de mégis csak egyik és nem egyetlen hivatott tényezője az értékelésnek. Ebben a kérdésben rendet kell teremteni, hacsak nem akarjuk, hogy oly gyakorlat honosodjék meg és állandósuljon, amely az ülnökök közreműködésétől várható nagy előnyöket illuzoriussá teszi. Az ülnökök közreműködésénél másik anomália az, hogy mind munkaadók, mind biztosítottak gyanánt olyan ülnökök vesznek részt a baleseti kártalanítási ítélkezésben, akik baleseti biztosítás hatálya alatt nem állnak. így teljesen diszparát elemek kerülnek bele a bíráskodásba, akiknek közreműködése nélkülözi az érdekképviseleti részvételnek minden indokát. Persze akkor, amikor a törvényjavaslat a betegségi és balesetbiztosítást ugyanarra a körre terjesztette ki, erről a kérdésről külön intézkedni nem kellett. Azonban akkor, amikor a törvényhozás szerencsétlen tollvonással megszüntette a betegségi és baleseti biztosítási érdekkörök azonosságát, gondoskodni kellett volna arról, hogy a módosítás a bíráskodási szervezetben is érvényesüljön. Ez a mulasztás, igénytelen nézetem szerint, szintén mulhatianul pótlandó. Mindezek a szempontok ugyanis azt követelik, hogy törvényes biztosíték nyujtassék arra nézve, hogy, különösen az állandó járadéki perekben, vagyis a kir. ítélőtáblák székhelyein szervezett munkásbiztosítási bíróságoknál a bíróság területén előforduló és balesetbiztosítás alá eső összes üzemágakhoz tartozó munkaadók, illetőleg ezekben az üzemágakban foglalkozó munkások, képviselve legyenek az ülnökök között. E végett a törvény most érvényben levő szabálya egészíttessék ki azzal, hogy állandó járadéki perekben mindig az igénylőével azonos szakma munkaadója és biztosításra kötelezett alkalmazottja vegyen részt ülnökként. Ezt akként vélem elérhetőnek, hogy a táblai székhelyeken szervezett választott bíróságok ülnökei tekintetében az illető kerületi pénztári alapszabályok tartalmazzanak rendelkezést abban az irányban, hogy mely foglalkozási és üzemágaknak és mily arányban kell képviselve lenniök az ülnökök létszámában. Minthogy pedig a közgyűlési kiküldöttek között nem mindig akad minden egyes szakmának képviselője, főleg, ha figyelembe veszszük, hogy igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok ülnökökké nem választhatók, az ezzel járó nehézségek el-