Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XVI. ülés, 1913. június hó 13-án

572 Munkásügyi Szemle Ebből kitűnik véleményem szerint, hogy a tagok ellátása nálunk sem rosszabb a betegsegítés terén, mint Ausztriában, vagy Németországban, jogos panaszra tehát a munkásnak nem igen lehet oka, mert a betegsegélyezésben a tagoknak meggyőződésem szerint kielégítőt nyújtunk. Kiderül, hogy a gyógyászati segédeszközök tekintetében mondhatnám bőkezűek vagyunk. A segítéssel kapcsolatban azonban még egynéhány különös adat tűnik szembe. Eddig az volt az általános hit, hogy a legnyomorúságosabban élők betegség esetén a legkevésbbé ellentállók és legjobban szorulnak rá a pénztár segítségére. Ezzel szemben a Budapesti Kerületi Pénztárnak a folyó év első három hónapjáról összeállított adataiból kitűnik, hogy míg a segélyezési kiadások, a gyermekágyi, szülésznői és temetkezési segélyezéseket nem számítva, átlag 82'34%-ot tesznek ki, addig a napibérosztályok munkáslétszáma arányában a pénztár a 6-ik osztályban besorozattakra 119-83'/o-ot, a 7-ik osztálybeliekre 135'74%-ot, a 8-ik osztálybeliekre 123'67°/o-ot költött betegsegélyezés fejében a befolyó járulék-jövedelemből. Amiből világos, ha ez a statisztika állandó marad, hogy a kis jövedelmű munkások a tőlük levont járulékokból táplálják a jobb jövedelmű munkásságot, akik pedig jövedelmükből jelentékenyebb összegeket áldozhatnának gyógykezelésre, mint a gyöngébb keresetű munkások, akik fokozottan érzik a betegsegítő pénztár céljaira levont összegek hiányát és mégis ők födözik járulékaikból a jól kereső munkások nagyobb összegű segítségnyújtását. Még feltűnőbb ez a dolog, amikor azt látjuk, hogy a pénztár által 1912 ben a gyógytelepekre utalt 1.389 beteg közül 574, vagyis 41-43°/o tartozott a három felső osztályba, holott a taglétszám arányában őket csak 18"13°/o illette, míg az alsóbb 5 osztálybelieknek 815 hely, 58'57°/o jutott a nekik járó 81 ST'fo helyett. Továbbá, hogy a gyógyintézetekbe utalt tuberkulotikusok közül 40'/" tartozott a felső 3 osztályba, holott azoknak az osztályoknak a taglétszáma csak 18"13°A>. Ebből az derül ki, hogy ha nem is teljes mértékben áll az, hogy a polgári családok nem jutnak betegség esetén gyógyító helyekre, míg a biztosított tagok igen, de tagadhatatlan, hogy a jobban kereső biztosított tagok könnyebben kerülnek gyógyító helyekre, mint a rosszabbul kereső munkások. Az orvosi gyógykezelés természetben nyújtása helyett a világért sem adnék pénzsegítséget, mert az ilyen címen nyújtott pénzsegítség a legtöbb esetben nem orvoslás céljára használtatnék fel, úgy, hogy ebben a tekintetben a mai orvosrendszert feltétlenül jobbnak és helyesebbnek tartom. A Hahn dr. tagtárs úr által említett terhességi segítséggel kapcsolatban utalok a svájci biztosító törvény 14. §-ára. amely a betegek számára járó segítségeket a gyermekágyas nőknek legalább 6 hétig nyújtja. De ha a segítségnyújtás idején túl gyermeküket legalább 4 hétig maguk táplálják, úgy a pénztártól legalább 30 frank szoptatási segítséget kapnak. Ez a -rendszer igen jó, mert a 30 frank igen jó szolgálatot tehet annak az elgyengült asszonynak; lehetővé teszi, hogy a gyermekágyas nő otthon maradjon és táplálja a legzsengébb korban lévő gyermeket, aki igazán rászorul arra, hogy az anya-tápláléka meglegyen. Aminthogy ugyanez a reális, okos elv nyilvánul meg a baleseti járulékot húzó özvegyeknek a férjhezmenetelénél, amely esetben az özvegyek az évi járulék háromszorosát kapják, így bíztatván őket a törvény rendelkezése az újabb férjhezmenetelre, az erkölcsös életmódra és egyúttal a pénztár terheinek esetleges megkönnyítésére, mert magától értetődik, hogy abban az esetben, ha az özvegy férjhez megy, 3 esztendei járulék fejében a további segítséget a pénztár magától elhárítja, míg így esetleg házasságon kívül élve egy férfivel, hogy járadékát el ne veszítse, 20 esztendeig is igénybe veszi a balesetbiztosítást. Az előadó úrnak feltétlen igaza van abban, hogy szívességi bejelentések akár kölcsönösségen is alapulhatnak, és alapulnak is és ebben a tekintetben minden ellenőrzés jóformán lehetetlenné válik. Ugyancsak a kerületi pénztárnál tapasztalatokat szereztem arról, hogy akárhányszor tényleg kölcsönösségen alapuló társaságok vannak, amelyek két-három tagból állanak és mindegyik egyszer mint munkaadó, egyszer mint munkás szerepel, egyik a másikat bejelenti és amikor a munkaadót fizetés fejében háborgatni kellene, akkor igazi munkaadót találni nem lehet. Azért jó volna Németország példáját követni, amely a Reichsversicherungs-Ordnung 455. §-ában külön gondoskodik a nem rendszeresen alkalmazottakról és a házilagos munkákat végzőkről, akik díjának munkaadó-részét a Gemeindeverband V^évenkint fizeti be a pénztárba és az így felmerült költségeket feloszthatja a pénztári kerület lakosai között. Különben bizonyos mértékig alkalmazni lehetne itt valamely módon talán a mi törvényünk 46. §-át, amely az