Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - Kereskedelmi szociálpolitika [könyvismertetés]

540 Munkásügyi Szemle nyilváníttassanak, hogy továbbá ily uzsora elkövetője büntető úton is felelősségre vonassék stb. Behatóan tárgyaltatik a munkakereset biztosítása és az arra vonatkozólag létező nézetek elágazása. Szükségesnek tartja a végkielégítés intézményes megállapítását. Bő fejezet foglalkozik a versenytilalommal. Jogreformunktól e téren azt várja, hogy az 1908-iki ptk. tervezet szerint az utólagos versenytilalom oly formáját, amely az alkalmazottat új munkaszerződés kötésében korlátozná, semmisnek nyilvánítsa. Az önállóságban való korlátozás módozataira az ipartörvénytervezet 388. §-át tartja elfogadhatónak, de úgy, hogy az alkalmazott ellentértéket kap. Megakadályozandónak tartja az úgynevezett versenytilalmat is. Az óvadékok tekintetében bár azt elismerendőnek tartja, kívánja mégis, hogy csak egy összegben, előre vonassék le, nem fizetésből. A főnök fegyelmi jogát, mint önbíráskodást, elvetendőnek tartja. A bírságokat illetőleg azt kívánja, hogy csak a munkarendben megállapított esetekben és mérvben legyenek kiróhatok kereskedelmi bíróság döntése alapján, előre kijelölt célokra fordíttatván. Az egészség védelmére vonatkozólag csak általános óhajtásokat fejez ki szerzőnk. Az üzleti záróra tekintetében lefolyt mozgalom utolsó mozzanataként az első Beöthy-féle zárórajavaslat szerepel, amelylyel szerző általánosságban meg van elégedve, azt mondván az indokolással, hogy többé e kérdésben nincs ellentét főnökök és alkalmazottak között. A vidékre nézve egyöntetű szabályozást kívánt volna. A kereskedelmi irodák alkalmazottai számára is szabályozást óhajtana. A vasárnapi munkaszünet tekintetében az általános 36 órás szünetet állítja fel kívánatosnak. A kivételek tekintetében az 1908-iki tervezet szabályait tartja elfogadhatóknak azon szövegezésben, amelyet a főnökök és alkalmazottak közös ankétja megállapított. A szabadságidők tekintetében az 1908. ipartörvénytervezet álláspontjára helyezkedik, ama módosítással, hogy az alkalmazottnak álláskeresésre megfelelő szabad idő hagyandó és katonai szolgálat esetén 4 hétig fizetéses szabadságidő-igénye legyen. Az alkalmazottak erkölcsi védelme tekintetében ugyancsak a Szterényi-féle tervezet alapjára helyezkedik. A kereskedelmi munkafelügyelet specializálását szerző korainak tartja, helyesebbnek vélni, ha a mellékes feladatoktól mentesített ipari felügyelők a kereskedelmi üzletek felügyeletével is megbízatnának. A szolgálati viszony szabályozásának reformja tekintetében helyesebbnek tartja az 1901-iki tervezetet az 1908-ikinál. A munkakönyvet inkább az ipari munkásságra is megszüntetendőnek véli, semmint a kereskedelmi alkalmazottakra is kiterjesztessék. A nyilvántartásnak célszerűbb módját meg nem jelöli. A munkaviszályok megszüntetését a békéltető bizottságok csak az esetek igen csekély százalékában lévén képesek elérni, megoldásként ajánlja, hogy paritásos kereskedelmi munkabíróságok az egyeztetés teendőivel is bízassanak meg. Ami az alkalmazottak kötelező szervezkedését illeti, Rácz sem a tervezett kamarai választmányok, sem a paritásos munkakamarák eszméjét nem tartja szerencsésnek. Célszerűbbnek tartja a szabadegyesülést az egyesületi jog beható reformálásával. Az alkalmazottak politikai jogait illetőleg szerző az általános, titkos választójog szükségességét hangoztatja, kívánatosnak tartja továbbá, hogy nekik a községi önkormányzatba is biztosíttassák befolyás. Külön terjedelmes fejezetet szentel szerző a kereskedőtanoncok jogviszonyai tárgyalásának, fontosabb kívánságai: írásbeli részletes tanszerződés, próbaidő. Nem az előképzés feltételeit tartja szigorítandóknak, hanem a tanoncképzést javítandónak és a továbbképzést fokozandónak. A tanonctenyésztést kárhoztatja. A tanoncképzés egészét reformálandónak mondja. Szervezendőnek tartja a tanoncközvetítést és tanoncotthonok létesítését kívánja. A kereskedelmi alkalmazottak gazdasági helyzetét bár élesen, de röviden világítja meg a szerző. E tekintetben még részletes felvételekre volna szükség. Ugyancsak jellemző, de túlságosan rövid a >biztosító sorscsapások esetére* című fejezet is, amely a betegség, baleset, rokkantság, aggkor, munkanélküliség esetére való biztosítást és a nyugdíjbiztosítást öleli fel. Érdekes zárófejezet szól a kereskedelmi alkalmazottak általános társadalmi emelkedésének fontosságáról. A munkát méltón fejezi be egy becsületes bibliográfia. A szerkesztésért felelős: KIS ADOLF. - Főmunkatárs: Dr. SASVÁRI 7ÓZSEF