Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XV. ülés. 1913. május hó 29-én

Munkásügyi Szemle hassa, de ennek a kérdésnek a megoldása a gyermekágyi segély útján úgy sem lehetséges, különösen akkor nem, amikor, ami egyébként helyes törvényes gyakorlatunk szerint a gyermekágyi segélynek nem előfeltétele, az, hogy az anya ez idő alatt ne menjen munkába és ne bízza csecsemőjét legalább ebben a hat hétben mások gondozására. De van egy fogyatkozása ennek a törvényes rendelkezésnek és ez az, hogy a terhes anya terhességének utolsó napjaiban sem mentesíthető a munka alól, illetve nem látható el ezen a címen segélylyel. A törvény 51. §-a a továbbmenő segélyek megállapításánál ezt a hiányt nagy előrelátással korrigálni kívánta. Meggyőződésem szerint úgy az anyák, mint a jövő nemzedék érdekében erre vonatkozó rendelkezést már a minimális segélyek közé kellene felvenni. Nagyon sok szomorú, leverő dolgot lát a pénztári orvos az ő pénztári gyakorlatában, ha szeme és szíve van. De kevés elszomorítób látvány van, emberi érzésünket mélyebben sértő, mint a terhességének utolsó napjaiban nehéz ipari munkát végző, maltert, téglát cipelő stb. asszony. Legalább a terhesség két utolsó hetében kellene mentesíteni a munkásnőt a munka alól. Bár a szülés időpontja előre teljes bizonyossággal nem állapítható meg, kb. két heti pontossággal már a tudomány mai állása mellett is megállapítható, úgy, hogy ennek az időnek a megállapítása ma már legyőzhetetlen akadályokat nem okoz. Még én azt sem tartanám olyan nagy bajnak, ha tévedések esetén a két héten felüli többlet a szülés utáni hat hétből levonatnék. Nem szeretem vakon követni az orvosi tudományban elég gyakori divatokat, de azért a szülészetben most általánossá vált azt a gyakorlatot, hogy az anyát egészségügyi okokból túlsokáig pihenni nem hagyják, tudományosan megindokoltnak tartom. Túlzás talán az, hogy az anyát a klinikán éppúgy, mint a milliomosok szanatóriumában, 3—4 nappal a szülés után már kizavarják az ágyból, de az nem érinti az alapgondolat helyességét. Ennek az orvosi meggyőződésnek alapján mondhatjuk, hogy ha kell, esetleg a gyermekágyi segély rovására is fel kell vennünk a minimális segélyek közé azt a segélyt, amely a terhes munkásnőt terhességének utolsó napjaiban felszabadítaná a nehéz ipari munka elvégzése alól. A törvényszakasz 5. pontja a családtagok kötelező gyógykezelését állapítja meg, mint minimális segélyt. Ennek a rendelkezésnek pénzügyi jelentősége sokkal nagyobb, mint mindazoknak a vitatott segélyeknek a jelentősége, amelyekről eddig tárgyaltunk. A szanatóriumi segély stb. jelentősége messze elmarad amellett, amibe orvosi költségben, gyógyszerköltségben s adminisztrációban a családtagok kötelező biztosítása kerül. Eddig nincs megbízható statisztikánk arról, mit is jelent pontosan a családtagok kezelése. A jövőre nézve, úgy hiszszük, elég szerencsés megoldást találunk arra, hogy pontos statisztikát kapjunk a keresetképes tagok és családtagok gyógykezeléséről. Az orvos ambulanciáján naplót vezet. Hogy fekvőbetegeiről is kapjunk megbízható adatokat, zsebkönyvet kívánunk neki adni, amelybe mindennap bejegyzi pénztári látogatását. A zsebkönyvben helyet lehet adni arra is, hogy egyéb látogatásait is bejegyezze ide az orvos. Minden orvos reggelente úgyis beírja ezeket a lakcímeket és neveket az ő zsebkönyvébe. A szükséges rovatokkal ellátott pénztári része a zsebkönyv lapjainak letéphető, az orvos ezeket egyszerűen letépi s hetenkint beküldi a pénztárnak. Ez a rendszer az orvosok minden megterhelése nélkül remélhetőleg komoly és becsületes statisztikai anyagot ad majd a családtagok gyógykezeléséről. Miután ez nekünk eddig rendelkezésünkre nem állott, a recepturából igyekeztünk megállapítani azt, hogy milyen mértékben terheli meg a családtagok gyógykezelése a magyar pénztárakat. Miután minden pénztárban kötelező annak megjelölése, hogy tagnak, vagy családtagnak rendeltetett-e a gyógyszer, ez túlságosan nagy nehézségekbe nem is ütközött. így szerzett tapasztalataink alapján kiderült, hogy a családtagok kezelése kb. ugyanannyi költséget okoz a pénztáraknak, mint a tagok gyógykezelése. Ez tulajdonképpen meglepő tapasztalat volt. Az ember azt gondolta volna, hogy a családtagok gyógykezelése még nagyobb terhet jelent, hogy a családtagok száma lényegesen nagyobb lesz, mint a tagoké. De figyelembe kell venni azt, hogy az Országos Pénztár tagjai közt igen sok a fiatalkorú, aki családalapításra még nem alkalmas. Szerep jut e tekintetben az ipari munkásság gazdasági viszonyainak is. Nem hagyhatom említés nélkül azt, hogy a gyógyszerrendelés egyébként sem adja hű képét a tényleges megterhelésnek, mert sebészeti segélyezés stb. a recepturában kifejezésre nem jut. Bármilyen legyen is azonban az anyagi megterhelés, az semmit sem jelent a törvény eme rendelkezésének nagy munkásbiztosítási és közegészségügyi jelentősége mellett. Bölcsebb, előrelátóbb rendelkezése a törvénynek nincs is. A csa-