Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VIII. ülés. 1913. évi január hó 16-án

98 Munkásügyi Szemle Alkalmazva ezeket a munkásbiztosítási választott bíróságokra, sem a betegségi segélyeknek jelentőségét, amelyektől a biztosítottaknak sokszor életérdeke függ, nem minősíthetjük csekélyre, sem a választott bíróságoknak eddigi szakavatottságát még nem tekinthetjük befejezettnek. Mikor még jogi főiskoláinkon a munkásbiztosítási jogot nem tanítják s a ma érvényesülő jogász-nemzedékre igazán nem mondhatjuk, hogy telítve volna szociális tanulmányokkal: bizony csak a későbbi jövő perspektívája adhat reményt arra, hogy a választott bírósági elnökök föladatuk színvonalához mért elméleti kiképzésben részesültek. A legtöbbnek gyakorlati működése is másfelé tereli szellemi erejét. A munkásbiztosítási választott bíróságok ítéletei ellen való fölebbezés korlátozására nézve tett javaslatainál az előadó úr bizonyára minden választott bíróságról a szakavatottságnak azt a mértékét tételezi föl, amelyet az általa vezetettnél örömmel tapasztalunk. A királyi ítélőtáblák székhelyein lévő választott bíróságok elnökeinek, de ezeken kívül is többnek működése a lelkességnek és képzettségnek oly fokát bizonyítja, amely fő munkakörükben való nagy elfoglaltságuk mellett, midőn lelki erejöknek igazán csak morzsáit értékesíthetik a választott bíróságnál, elismerést érdemel. Inappellábilis ítéletek hozatalára azonban ők maguk is alig adnák szavazati véleményüket. De mit szóljunk azokról a választott bíróságokról, amelyeknek évi ügyforgalma átlag 3 per, vagy még ennél is kevesebb ? Mily egyöntetűséget és jogegységet teremtene ezeknek inappelábilis bíráskodása ? Ahol például a táppénzt kerek 200 koronás összegben csak azért ítélik meg, mert a pénztár, amely a jogalapot vette tagadásba, a pör során az összeget külön nem kifogásolta, vagy pl. ahol akkor, midőn igénylő az V. napibérosztálynak megfelelő táppénzt követelte, ellenben a pénztár a III. napibérosztályhoz tartozást vitatta, a középarányosnak megfelelő IV. napibérosztály szerint ítélte meg a táppénzt, salamoni bölcsességgel azt^ hozva fel okul, hogy középen az igazság. És mennyi más csodás ítélet! Nem értem félre az előadó urat. Őt az a főindok vezérelte, mint ahogy ezt nagyon alaposan kifejtette, hogy a sürgős betegsegélyezésre utalt tag sürgősen is részesüljön a segélyben, ne pusztuljon el a felek fölebbezési joga következtében. Ezt a célt tényleg el kell érni, a sürgős pörnek gyors lebonyolítása útján, ami abban a jövőben biztosan elérendő helyzetben, amelyben a munkásbiztosítási bíróságok felső fokon is teljesen föl lesznek munkaerőkkel szerelve, sikerül is. Azonfölül a választott bíróságok elnökei egyszerű kezelési intézkedéssel s jelesül a fölterjesztésben a szerfeletti sürgősség jelzésével módját nyújthatják annak, hogy a fölebbviteli bíróság soron kívül vehesse elő azt a pert, amelynél a késedelemben veszély rejlik. Végül magam is véleményezném indokoltnak annak a részleges rendelkezésnek a törvény 167. §-ába való fölvételét, hogy ha a beteg életének veszélyeztetésével járna az elsőfokúlag megítélt betegségi segély kiszolgáltatásának késedelme, a választott bíróság az ítéletet fölebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatónak mondhassa ki, de a fölebbezésre mégis mód adassék. Egyfelől a jogegység megóvása céljából kell ez, másrészt azért, mert a választott bírósági ítéletnek megváltoztatása esetében a pénztárnak némi, esetleg teljes kártalanítása a mostani törvény 29. §-ában foglalt szabály analógiájára meghozható törvényes rendelkezéssel lehetséges volna. Vagyis a törvény oly intézkedéssel volna kiegészíthető, hogy a táppénznek bizonyos csekélyebb százalék erejéig való levonása útján, a korábban nem jogos alapon igénybe vett segély költsége megtérítendő. De a fölebbezésnek előadó úr által javasolt tetemes korlátozását a törvény mai rendelkezésével szemben határozott visszaesésnek vélném, amelytől óvni kell a törvényhozást. Ne sit medicina peior morbo. Ne legyen szociális igazságszolgáltatásunk jogegysége, de még annak színvonala is áldozatává a tiszteletreméltó törekvésből származó, de hibás törvénymódosításnak. A mai törvény a betegségi segély mértéke tekintetében nem engedi meg a hivatalhoz való fölebbezést. Az idő azonban, amelyre a járadék, vagy segély jár, nézetem szerint nem puszta mérték s jelesül azt a körülményt, hogy egy bizonyos időn túl a biztosított még beteg, avagy keresetképtelen, avagy csökkent képességű volt, külön tényalapnak látom, melyen a segélyezés, illetőleg kártalanítás jogalapja nyugszik. Kételyen fölülállónak tartom azt, hogyha egy bizonyos időhatáron túl való segélye-