Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 24. szám - A munkásbiztosítás reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. VI. ülés 1912. évi december hó 17-én. A munkásbiztosítási választott bíróságok szervezete és hatásköre
Munkásügyi Szemle 893 A németbirodalmi biztosítási rendtartás helyes irányt adott azzal is, hogy a munkásbiztosítási kihágások elbírálását a felső biztosító hivatalok hatáskörébe utalta. Ma még szokatlannak látszik és ellenkezéssel is fog találkozni az a javaslatom, hogy a munkásbiztosítási törvényből folyó kihágások elbírálása egyáltalán a munkásbiztosítási bírói fórumok hatáskörébe utaltassék, de remélem, hogy a fejlődési folyamat ennek az eszmének is diadalra jutását fogja meghozni. Addig is azonban megvalósítandónak tartom azt, hogy a segély- és járadékigények elbírálásával kapcsolatos kihágások munkásbiztosítási bírói hatáskörbe utaltassanak abból a célból, hogy a segélyek, járulékfizetés és rendbüntetés alapját képező tényálladék ugyanazon fórum előtt nyerjen egységes és egyöntetű megoldást. Ebből a nézőpontból munkásbiztosítási bírói hatáskörbe utalnám mindazokat a törvényáthágásokat, amelyek nem súlyosabb természetű büntető deliktumok. Ilyenek példaszerűleg: a baleset-bejelentés megtételének elmulasztása (Törvény 84. §.); a munkábalépés, kilépés, üzemváltozások bejelentésének elmulasztása ; a tagsági igazolványokra vonatkozó szabályok megszegése (Törvény 187. §.); szívességi bejelentések, betegség színlelésével segély igénybevétele, ülnöki tisztség gyakorlásának megakadályozása (Törvény 188— 189. §.); rendes bérjegyzékek nem vezetése, amely körülmény rendesen a segélyek iránti igény feletti eljárásban derül ki. (Törvény 190. §. d) pont.) Részletes kazuisztikára nem akarok kiterjeszkedni, mert mindenekelőtt annak az elvnek propagálására helyeztem súlyt, hogy a rendes bíróság hatáskörébe nem tartozó rendfentartás jellegű, csekélyebb jelentőségű kihágások munkásbiztosítási bírói hatáskörbe helyeztessenek át. 9. Az osztrák javaslat példáját követve, a munkásbiztosítási bírói hatáskör kiterjesztendő a pénztárak és orvosaik között fennforgó alkalmazási viszonyból származtaiott magánjogi igények eldöntésére is, mert vitás esetben a munkásbiztosítási bíróság a pénztári orvosok igényeinek alapjául szolgáló pénztári jogviszonyok megítélésében jártasabb, mint a rendes bíróság. Ezenkívül a szakbíróságnál az ítélkezésbe maga az orvosi érdekeltség is bevonható volna. Érthetetlen előttem, hogy a pénztári tisztviselők és orvosok fegyelmi bírósága szervezetének szabályozásánál a választott bíróság elsőfokú ítélkező hatásköre ismét miért mellőztetett, amit csak azzal magyarázhatunk meg, hogy e jogterületen a független bírói vezetés és irányítás kellő értékelése és megbecsülése még nem ment át eléggé a köztudatba. Maguknak az érdekelt orvosoknak és pénztári tisztviselőknek kellene ébredniök arra a tudatra, hogy felettük a fegyelmi hatóságot a legigazságosabban és legmegnyugtaíóbban oly független fegyelmi bíróság gyakorolná, amelynek vezetői a pártpolitikai és pénztári érdekkörökön kívül állanak. Ebből a nézőpontból első fokon a választott bíróság, másodfokon az állami munkásbiztosítási hivatal bírói osztálya lettek volna fegyelmi bírói hatáskörrel felruházandók aképp, hogy az ítélő tanácsokban az illető érdekeltség tagjai (vagyis pénztári tisztviselők és orvosok) kellő számban vennének részt az ítélkezésben. Abban a szervezetben, mely szerint a mostani orvosi fegyelmi szabályzat értelmében a helyi pénztáraknak orvosok részvételével alakított orvosi fegyelmi tanácsai felett a fegyelmi bíráskodást II. fokon az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztárnak konsultativ testületi jellegű igazgatósága, III. fokon pedig a Hivatal biztosítási tanácsa gyakorolják, sem meggondolt perjogi rendszert, sem a fegyelmi Ítélkezés mindenfokú feltétlen függetlenségének biztosítékait nem látom.