Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - A munkásbiztosítás reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. VI. ülés 1912. évi december hó 17-én. A munkásbiztosítási választott bíróságok szervezete és hatásköre

tAunkásügyi Szemle 881 törvényhozónak intenciója ellenére — vonattak ki a munkásbiztosítási bíróságok hatásköréből, mert az illető alkalmazottaknak baleset esetére járó igényei felett most már a hivatalfőnök meghallgatásával az illetékes miniszter van hivatva dönteni. Vagyis az utóbbi határozza meg azt is, amit a munkásbiztosítási bíróság bírói kautélák között megtartott nyomozások, bizonyítások és szabad mérlegeléssel egybekötött ítélkezés alapján van hivatva elbírálni, hogy a baleseti sérültnek az 1907 : XIX. t.-c. VII. fejezete értelmében mennyi kártalanítás jár ? Ha pedig az érdekelt fél a közigazga­tási hatóságnak ily irányú döntésében meg nem nyugszik, úgy igényének bírói úton érvényesítése ismét hatásköri összeötközésekre s ebből eredő zavarokra adhat alkalmat. Ugyanis az 1907 : XIX. t.-c. 10. §-a értelmében annak, hogy valaki a balesetbiztosítás hatálya alól kivétessék, az a fel­tétele, hogy az illető alkalmazottnak, vagy hozzátartozójának nyugdíj igénye egyenlő legyen a Törvény VII. fejezetében megállapított kártalanítással. De hogy ez mennyi, annak kétséget kizáró megállapítása szorosan véve a pénztári kártalanítási eljárásnak, jogorvoslat esetén a munkásbiztosítási pernek lefolytatását feltételezné, mert minden konkrét esetben nyitva marad az a kérdés, hogy az autonóm járadék megállapító szervek — ha az igény feletti határozathozatalra alkalmuk lett volna — a kártalanítást milyen ala­pokon, milyen kiszámítás szerint (pl. mennyi javadalom és mily munka­képességcsökkenési fok alapulvétele mellett) határozták volna meg. Volta­képpen tehát minden közigazgatási nyugdíjazási eljárást a kártalanítási peren kivüli esetleg peres eljárásnak kellene megelőznie s csak ezután lehetne igazságosan megítélni, hogy a hivatali felsőbbségnek nyugdíj szolgáltatása az illető felet a törvény értelmében megillető kártalanítási összeggel ekviválens-e s nem forog-e fenn a biztosítás kedvezményének törvény­ellenes elvonása ? A közigazgatási intézkedés alapján kiszolgáltatott nyugdíj, vagy az azt pótló és kiegészítő ellátási összegnek mindenkor vitás volta tehát alapot szolgáltat arra, hogy az erre nézve kétségben maradó felek igé­nyeiknek érvényesítését tovább is szorgalmazzák. Kérdés már most, hogy az ilyen felek mely jogorvoslati utat választhatják ? Felfogásom szerint, ha a minisztertanácsi határozat törvényszerűségét és kötelező voltát elfogad­juk, úgy a miniszter döntésével meg nem elégedő fél arra irányuló vélt igényét, hogy az 1907 : XIX. t.-c. VII. fejezete értelmében őt megillető ellátás a közigazgatási úton utalványozottnál magasabb összegben állapít­tassák meg, csak a rendes bíróságnál érvényesítheti, mert a miniszter­tanácsi határozat értelmében közigazgatási és rendes bírói úton érvénye­síthető igénye van a munkásbiztosítási törvényben meghatározott mértékű kártalanításhoz és épp ezen jogosultsága alapján, nem tartozván a biztosí­tottak köréhez, a munkásbiztosítási választott bíróság előtt nem perelhet. Ebből azután az következik, hogy ilyen esetekben ezután a rendes bíró­ságok is az autonóm ítélkező tényezők közreműködése nélkül lesznek hivatva eldönteni azt a kérdést, hogy az illető félnek a munkásbiztosítási törvény VII. fejezete értelmében mily összegű kártalanítás jár. Kérdjük, most már, hogy mikor a törvényhozó ennek a speciális szakkérdésnek — és a mai szűk hatásköri szabályozás szerint majdnem csakis ennek — megoldására külön szakbíróságot állított fel, lehetett-e szándéka ugyan­annak a kérdésnek eldöntését a rendes bíróságok hatáskörébe vissza­helyezni. És célszerű-e a különben is túlhalmazott rendes bíróságokat ter­helni ezután is munkásbiztosítási szakkérdések feletti bíráskodással? Felvethető még az a további probléma, hogy a rendes bíróságoknak az az döntése, amelylyel az 1907 : XIX. t.-c. VII. fejezetének megfelelő ellátási összeget megítélik és meghatározzák, a munkásbiztosítási szer­vekre és a félre nézve megdönthetetlen praejudiciumot képez-e ? Mivel a törvény nem mondja ki, hogy egyfelől a rendes bíróságnak, másfelől a

Next

/
Oldalképek
Tartalom