Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - A munkásvédelem nemzetközi vonatkozásai

862 megoldása ok nélkül kompromittáltatik. Ugyanis az a meggyőződésem, hogy ha ily kezdeményezések kudarccal végződnek, ez sokkal többet árt a szociálpolitika fejlődésének, mintha a kérdések rendezése esetleg késik és beváratnék az az időpont, midőn egyik-másik kérdés az egyes államokban megérik és részeiben érlelve, a nemzetközi szabályozás idejét előkészíti. Mert a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy nemzetközi szabályozások iránti kezdeményezések csak akkor vezetnek eredményre, ha az illető kérdésekben az egyes államok nemzeti törvényhozása előkészítette már a nemzetközi szabályozás talaját. így láttuk legutóbb az iparban alkalmazott nők éjjeli munkájának tilalmazásánál, hogy akkor, midőn a nemzetközi szabályozás kezdeményeztetek, rendezve volt ez a tilalom már Angolországban, Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban és Svájcban, sőt részben Oroszországban is. Ugyancsak láttuk, hogy a fehér foszfornak a gyufagyártásban való használatának tilalmazásáról szóló nemzetközi egyezmény csak akkor jött létre, amikor ez a tilalom Dániában, Finnországban, Hollandiában, Németországban és Svájczban már törvénybe volt iktatva, Franciaországban pedig az állami egyedárúság ezt a gyártást már gyakorlatilag kiküszöbölte. És ez nagyon természetes. Valameddig egyes kérdésekben a versenyállamok termelési viszonyai lényeges eltéréseket mutatnak fel, addig lehetetlen, vagy legalább is nagyon nehéz összeegyeztetni az érdekeket és egyazon alapra hozni azokat. Hisz' még akkor is mutatkoznak nagy nehézségek, mikor a talaj kellően elő van készítve és bizonyos megegyezések már létrejöttek, mennyivel inkább akkor, midőn az érdekek a versenyben még élesen állanak egymással szemben. Sajnos, még mindig nem hatolt át a köztudatba, hogy a szélsőségektől ment, a viszonyokkal számoló reális szociálpolitika, vagy maradjunk szűkebb körű jelzésénél, munkásvédelem magának a termelésnek is érdeke. A pillanatnyi előnyök kiaknázása sok helyütt nagyobb varázserővel bir, mint a maradandó hatások, konszolidált viszonyok biztosítása. Sajnos, hogy az egészséges szociálpolitika szüksége még nem követelése mindenütt magának az iparnak is, holott ezzel csak ama túlzók tábora erősíttetik, akik viszont az ipar érdekeire való minden tekintet nélkül sürgetnek átmenet nélküli, radikális szociálpolitikát. Nem először hangoztatom, nem is fogok megszűnni hangoztatni, hogy a termelés és annak munkásai között létre kell hozni — minden látszólagos ellentét mellett — az érdekek közösségét, csak így érhető el a szociális politika azon óhajtott korszaka, hogy a munkaadóknak kell legerélyesebben követelniök a viszonyokkal számoló, céltudatos és következetes szociálpolitikát. Nemcsak akkor, midőn az nem jár semmi anyagi áldozattal, mint legutóbb a választójog általánossá tételének nagy kérdésénél, melynél a munkaadószervezetek túlnyomó többsége a legliberálisabb, a legdemokratikusabb választójog mellett foglalt állást, hanem akkor is, midőn anyagi áldozatokról van szó. És ezt annyival inkább, mert ezeket az áldozatokat nem maga az ipar, nem a kereskedés viseli, hanem a fogyasztók milliói, akikre ezek átháríttatnak. A munkásvédelem nemzetközi szabályozása az ideális cél, mely felé törekednünk kell, ez teremtheti csak meg azt a szociális békét, mely minden gazdasági fejlődésnek egyik alapfeltétele. De érdeke ez a szabályozás nemcsak a munkásosztálynak, hanem a munkaadóknak is, mert a versenyviszonyok csak így egyenlíthetők ki, a terhek áthárítása a fogyasztókra csak így eszközölhető biztosan. Még így a nemzetközi szabályozás esetén is sok mindenféle körül-