Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A munkásbiztosítás hatásköri kérdéseiről

Munkásügyi Szemle 53 A kormány rendelete nem jelentene tehát egyebet, mint azt, hogy a politikai hatóság ragadná magához oly kérdések eldöntésének hatalmát és felelősségét, amelyet a törvény nem annak, hanem tőle független jogállású, nem politikai hatóságnak jogkörébe kivánt utalni. Nyilvánvaló az ily rendelet törvényellenes származása és célzata, amely békét és rendet nem, ellenben mint minden olyan utószülött, akinek törvényes származása kétes' fokozott bizonytalanságot és zavart teremtene. Meg kell ugyanis fontolni, hogy e rendelet a kivánt célt nem is eredményezheti. Következik ez abból, hogy annak tartalma vagy a hivatal, vagy az országos munkásbiztosító pénztári önkormányzat álláspontját fogadva el, nem csökkentené, hanem inkább szaporítaná a kontroverziákat. Előbbi esetben ugyanis nem tételezhetjük fel az önkormányzatról, hogy amit eddig törvényellenesnek tartott a pártokon kivül álló hivatallal szemben, azt most változatlan törvény dacára, a politikai pártkormánynyal szemben törvényesnek ismerje el. Ha pedig a rendelet a pénztári önkormányzat igazát vitatná, úgy az a tarthatatlan helyzet állna elő, hogy a hivatal több évi működés után kormányrendelettel dezavuáltatnék és törvényes létalapjában oly rázkódtatást szenvedne, amely feladatainak ellátásában hosszú időre és talán végleg megbénítaná. Már pedig kétségtelen, hogy a törvénynek ilyképen kerülő úton, rendelettel való hatálytalanítását nem kívánják még azok sem, akik a munkásbiztosítás szervezetét a fennálló törvénytől eltérő módon szeretnék létesíttetni. Minél fejlettebb és sokoldalúbb a mai államélet, annál szétágazóbbak közigazgatási feladatai, de annál szükségesebb is, hogy az egyén életébe lépten-nyomon belenyúló közigazgatás ténykedéseivel szemben bírói (közigazgatási bírósági) jogvédelem nyujtassék. A maga nemében páratlan jelenség volna, ha a munkásbiztosítás terén, ahol pedig valóságos közigazgatási bírósági, illetőleg bizonyos részben mintegy közigazgatási bírósági jellegű intézményként a hivatalt létesítette a törvény, most fordított sorrendben: a végrehajtó hatalom tétetnék a hivatal hatáskörének bírójává. Merőben feleslegesnek is tartom ennek a mesterkélt útnak igénybevételét az állítólag hiányosan megállapított hatáskörök rendezése végett. Gondos tanulmányozás mindenkit meggyőzhet ugyanis arról, hogy a törvény elég világosan rendezi a hatáskörök kérdését. Ami persze nem azonos azzal, hogy egyszersmind jól is rendezi-e. A törvényes rendezés netáni helytelensége azonban csak a törvény módosításával volna orvosolható. Ismétlem azonban, hogy a törvény álláspontja eléggé világos és aki akarja, meg is tudja azt érteni. Akik a hatáskörök rendezetlenségéről beszélnek, rendszerint főképpen a hivatal és az önkormányzat között, továbbá az országos munkásbiztosító pénztár és az ú. n. helyi szervei között létesített határvonalakat tartják bizonytalanoknak, elmosódottaknak. Elfogultság és célzatosság nélkül vizsgálva: szó sincs róla! Lássuk első sorban a hivatal és az országos pénztár viszonyát. (Mellőzöm azonban a hivatalnak tulajdonképpeni bíráskodási, valamint azt a jogkörét, amely szerint bizonyos vitás ügyekben felebbezés alapján, ha nem is szorosan a peres eljárás alakiságai szerint, de mégis bíráskodik.*) *) Ennek az utóbb említett és a hivatal biztosítási tanácsaiban teljesített elintézésnek szintén bíráskodási és pedig közigazgatási bíráskodási természete van. Kitűnik ez a hivatal szolgálati szabályzatából (40. §.) is, mint amely a biztosítási tanácsok határozatainak hozatalát kifejezetten bírói garanciákhoz köti.