Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 20. szám - Reformatio in pejus a munkásbiztosítási perben

718 Munkásügyi Szemle bező igénylő javára is megváltoztatható, úgyszintén a fölebbező igénylő hátrányára abban az esetben is, ha a pénztár nem fölebbez. A munkásbiztosítási választott bíróságok lefolyt négy évi ítélkezési működésük folyamán szintén több esetben jutottak abba a helyzetbe, hogy meggyó'ződésük a pénztári határozat álláspontjával nem találkozott. És pedig előfordultak esetek, amikor az elsőfokú bíróság az igényjogosult félnek felebbezési kérelmét nemcsak teljesíthetőnek nem találta, de arra a meggyőződésre jutott, hogy a pénztári álláspont az igénylőre nézve túlságosan kedvező és strictum jussal nem egyeztethető össze. Mégis tudomásom szerint alig fordult elő eset arra, hogy a választott bíróság a pénztári autonóm szerv határozatának jogorvoslattal meg nem támadott részét ne respektálta volna. Ilyen eselekben a választott bíróság hivatalból megállapította ugyan a meggyőződése szerinti tényállást és az ítélet megokolásában levonta a felfogásának megfelelő jogi következtetést, mégis arra szorítkozott, hogy a felebbezőt elutasította alaptalan felebbezési kérelmével, de nem érintette az alsófokú határozó szerv relatíve jogerős rendelkezését. Amikor arra vállalkozom, hogy a felvetett kérdést az ítélkezési gyakorlat folyamán szerezhetett tapasztalatok reflektorából megvilágítva, a reformatio in pejus tilalmának fentartása mellett elfoglalt álláspontomat igyekszem megokolni, feladatomat igen megkönnyíti, hogy e lapok megelőző számaiban kiváló szakférfiak ugyanazon álláspont mellett hozták fel meggyőző érveiket, amelyeket ismételnem szükségtelen.1) Kiinduláspontul veszem a reformatio in pejus tilalmának elvetése mellett leghatározottabban állást foglalt dr. Schultzenstein hírneves irónak azt a nézetét,2) hogy a reformatio in pejus megengedhetőségének kérdése kevésbé tudományos elvi jelentőségű, mint inkább gyakorlati célszerűségi kérdés. Amely nézőpontból tehát az vizsgálandó, hogy a felülbirálati jogkörnek a felek kérelmeitől való függetlenítése szükséges és célszerű-e ? Továbbá kutatnunk kell azt is, hogy a 4. sz. teljes ülési határozat álláspontja összeegyeztethető-e tételes jogszabályainkkal? II. Sajnálatraméltó törvényalkotási hézag, hogy az 1907. évi XIX. t.-c. a munkásbiztosítási bíróságok szervezetének szabályozása kapcsán az azok felülbírálási jogkörének terjedelmére vonatkozó jogszabályt nem ölelte fel. De mivel a törvény csak hézagosan tartalmaz eljárási rendelkezéseket s a bíráskodási és jogorvoslati eljárás életbeléptetésére a ministeriumot hatalmazta fel (181. §.), a felülbírálási jogkör szabályozásának az »Eljárási Rendeletiben kellett volna helyet foglalnia. Mindazonáltal a törvénynek is vannak oly rendelkezései, amelyek nézetem szerint a reformatio in pejus tilalmának alapul vételét feltételezik. Magában véve az a jogrendszer, mely szerint úgy a választott bíróságok, valamint az állami munkásbiztosítási hivatal a pénztári határozatok rendelkezéseit konkrét ügyekben csak felebbezés beadása esetén bírálhatják felül, míg felebbezés hiányában a felsőbb fórumok az alsóbbfokú határozat érdemét nem érinthetik és meg nem változtathatják, kellőleg kifejezésre juttatja azt a perjogi követelményt, hogy a felsőbb bírói fórum a felebbezés előterjesztésének tényét irányadó és ügydöntő körülményként mérlegelje és attól tegye függővé az alsóbbfokú határozatnak joghatályát. Még világosabban fejezi ki a törvény 167. §-a s az ahhoz fűzött indokolás a törvényhozónak azt a kívánságát, hogy az alsóbbfokú munkásbiztosítási bíróságok ítélkezési működése bizonyos határokig független és a felülbirálat körébe vonható ne legyen. A törvényjavaslat indokolásának szavai szerint: az elsőfokú választott bírósági ítéletek csak annyiban lesznek meg>) L. III. évf. 9. számában dr. Alapy Győző és III. évf. 18. számában dr. Baumgarten Nándor 'Reformatio in pejus< című cikkeit. 2) Schultzenstein: Wesen und Grund der Unzulassigkeit einer Reformatio in peius. — Zeitschnft für deutschen Zivilprozess, Bd. 31.