Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 1. szám - A gazdasági munkások biztosítása az államok törvényhozásaiban

Munkásügyi Szemle 25 amennyiben alapszabályait a közigazgatási kerület alkotja meg, abban kimondhatja, hogy választmányt nem alakít, s ha alakít is, annak tagjait nem a munkások és munkaadók választják, hanem ezek sorából a közigazgatási kerület képviselőtestülete nevezi ki. Előre látható, hogy ily berendezkedéssel ezek a pénztárak sem fognak a minimális segélyek határán túl terjeszkedni és pedig annyival kevésbbé, mert ezentúl az előálló hiányok a közigazgatási kerület pénztárát fogják terhelni. A gazdasági munkásokra is kiterjedő kötelező betegbiztosítási törvényt Németországon kívül még csak egyetlen állam alkotott, nevezetesen Norvégia, mely 1910. évi törvényében nem tett különbséget az ipari és gazdasági foglalkozások között, hanem minden 16 éven felüli munkást és pedig a városiakat 1.400 korona, a falusiakat 1200 korona évi kereseten alul belefoglalta a kötelező betegbiztosításba. Segélyezési szabályai hasonlók a német mintához, s a gazdasággal foglalkozókat érintő rendelkezései közül csak az említendő fel, hogy a cselédekre nézve kimondja, miszerint azokat a gazda — kórházi ápolás esetét kivéve — négy hétig köteles ápoltatni, aminek fejében a cselédet illető táppénzt a gazda kapja. (Ehez hasonló rendelkezés volt a szász országos törvényben.) E két államnak most ismertetett törvényalkotása azonban teljesen új; úgy, hogy az általános kötelezettség behozatala által a gazdasági munkások betegbiztosításánál elért eredményekről még beszélni nem lehet. Magyarországon a gazdasági munkások részére szintén nincs kötelező betegbiztosítás, de tudvalevőleg közülük az állandó alkalmaztatásban lévők ellátására más országokét messze túlszárnyaló törvényes gondoskodás történt; az önkéntes betegbiztosításra pedig az 1907:XIX. t.-c. teljes mértékben megadja számukra a lehetőséget. Ami a biztosítási kényszert illeti, annak behozataláról ma még nem, csak legfeljebb annak előkészítéséről beszélhetünk. E tekintetben főként arra kell törekednünk, — amire az 1908. XXXVIII. t.-c. megalkotásával az első lépés meg is történt, — hogy közegészségügyi szolgálatunkat a perifériákon kielégítővé tegyük, hogy amely kötelességeket a gyógyítás tekintetében majdan a biztosítási kényszer behozatalával magunkra vállalunk, azoknak a gyakorlatban eleget is tudjunk tenni. 2. Áttérve a balesetbiztosításra, itt is Németország járt elől a biztosítási kötelezettség behozatala útján való gondoskodással. Németország rnár 1884-ben megalkotta a kötelező balesetbiztosítást, mely 1886 óta kiterjed az összes gazdasági munkásokra és cselédekre. Ausztria 1887-ben hozta be a biztosítási kényszert, és pedig a gazdasági munkások közül csak azokra, akik gazdasági motorikus üzemekben dolgoznak. Olaszország 1898-ban állította fel a kötelező balesetbiztosítást, szabad választást engedve az állami és magánbiztosító intézmények között, s 1904-ben a gazdasági motorikus üzemeket is belevonta e kötelezettségbe. Dánia 1908-ban mondta ki a gazdasági munkások kötelező biztosítását. (Itt az ipariakra nincs biztosítási kötelezettség.) Luxemburg, mely 1902-ben alkotta meg a kötelező biztosítást, 1909 óta a gazdasági munkásokra is kiterjesztette azt. Fel kell még említeni Franciaországot és Belgiumot, amelyek — és pedig az előbbi 1898-ban, az utóbbi 1905-ben — a biztosítási forma kényszere nélkül megállapították a munkaadó szavatosságát a gazdasági munkások baleseteinél. , . Magyarország tehát, Németországot kivéve, a gazdasági munkasok balesetbiztosítása terén megelőzte a többi államokat, amidőn 1900-ban behozta a gazdasági cselédek kötelező balesetbiztosítását, amelyet 1902-ben, illetőleg 1907-ben a gazdasági gépmunkások kötelező balesetbiztosításával egészített ki. E gondoskodásánál ez idő szerint csakis az kifogásolható,