Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

Munkásügyi Szemle Es szembeállítva azzal a sötét korszakkal a legutóbbi 4 évet, amely a centralizáció jegyében mult el, minden nehézség, minden támadás, minden ellenségeskedés és minden népszerűtlenség dacára is inkább ezt tartom a munkásbiztosítás érdekében állónak, mint amazt, mert a mostani szervezetet tartom alkalmasnak a nagyobb erőkifejtést igénylő alkotások létesítésére, az egységesség elvének országszerte való érvényesítésére, a segélyezések hatályosabbá tételére, a tisztviselői kérdésnek egységes alapelvek szerint való rendezésére s ezzel hivatásos tisztviselői kar nevelésére stb. stb. Mi az érdembeli kifogás a centralizáció ellen? Főképen az, hogy mellette nem érvényesülhet a helyi autonómia a mult idők formájában és az, hogy a helyi pénztárak nem rendelkeznek vagyoni függetlenséggel. Hát a munkásbiztosítás — és nem a hatalmi törekvések — érdeke kívánja a helyi autonómiának a mult idők formájában való visszaállítását ? Mi hasznát láttuk a múltban ? És nem-e elegendő, ha a helyi autonómia a segélynyújtásban és a tisztviselők választásában merül ki ? És ha az Országos Pénztár az általános irányítás és az erők centralizálása tekintetében él is a helyi pénztárak működésébe való beavatkozás törvényadta jogával, vájjon egyebet tesz-e, mint amit minden kerületi pénztár a maga helyi kirendeltségével szemben természetszerűleg gyakorolni szokott és már a múltban is gyakorolt? Ami pedig a helyi pénztárak vagyoni függetlenségét illeti, hát azzal is igen furcsán állunk. A pénztárak működésének 1910. évi anyagi eredményei — csupán a betegsegélyezési ágazatban — azt mutatják, hogy a 96 kerületi pénztár közül 59-nek abban az évben 528.067 korona 32 fillér kezelési feleslege, 37-nek pedig 902.483 korona 11 fillér kezelési hiánya volt; a 84 vállalati pénztár közül egy (a szegedi kenderfonógyár r.-t. vállalati pénztára, melynek esetleges deficitjét maga a vállalat fedezi megtérítésre való igény érvényesítése nélkül) sem felesleget, sem hiányt nem mutat ki, 66 vállalati pénztárnak J910-ben 142.323 korona 10 fillér kezelési feleslege és 17-nek — közöttük a M.Á. V. vállalati betegsegélyző pénztár is —293.034 korona 75 fillér kezelési hiánya volt. Az 1910. év anyagi eredménye tehát csak a betegsegélyezési ágazatban az összes helyi pénztáraknál 670.390 korona 42 fillér kezelési felesleggel szemben 1,200.517 korona 86 fillér kezelési hiány, a tényleges deficit 530.127 korona 44 fillér. Ne gondolja azonban senki, hogy a kezelési felesleggel dolgozó pénztárak mind dúskálhatnak a pénzben, mert még a vagyonilag aktiv pénztárak is igen gyakran kerülnek anyagi és különösen fizetési zavarok közé azon nagymérvű künnlevőségek folytán, melyek részben vagyonként szerepelnek ugyan, de a felmerülő szükség időpontjaiban be nem hajthatók. A decentralizált pénztári szervezet mellett, illetve a teljes vagyoni függetlenség esetében vájjon mi történnék az anyagi vagy csak fizetési zavarokba kerülő pénztárakkal ? Az, ami ezelőtt történt, t. i. senki sem törődött velük, senki sem segítene rajtuk. Ma azonban minden pénztár, mihelyt zavarokba jut, az Országos Pénztárhoz fordul támogatásért és segítésért, mert az Országos Pénztárnak kötelessége, hogy helyi szervei zavartalan működését lehetővé tegye és minden eszközzel biztosítsa. Tökéletesen igaza van dr. Papp Géza min. osztálytanácsos bíró úrnak abban, hogy a segélyezendő munkások igényeinek a biztosítása követeli a betegsegélyezés centralizálását ép úgy, amint a baleseti kockázatnak országos megoszlása s ennélfogva a balesetbiztosításnak a centralizálása a munkaadók érdekeit képezi. A biztosításnak különben is mindenütt és mindenkor az képezi a biztos alapját, hogy a kockázat nagyobb területekre és nagyobb érdekeltségi körökre való kiterjesztéssel megosztassék. Olyan iparilag szegény viszonyok között és az érdekeltségnek olyan kicsiny létszáma mellett, mint amilyen Magyarországon ez időszerint található, racionabilis biztosítási szervezet nem lehet más, mint a centralizált, az országos szervezet. És épen a viszonyok nagy különbözősége zárja ki a Németországgal vagy Ausztriával való összehasonlítás helyességét, nem is említve azt, hogy ezekben az országokban is igen nagy a törekvés a centralis szervezet meghonosítására, 461