Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A tuberkulózis-probléma a munkásbiztosító pénztárakban

Munkásügyi Szemle 437 ••••••••BB • ^ • SZEMLE. • ^ • SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY. A tuberkulózis-probléma a munkásbiztosító pénztárakban. Irta: Dr. Hahn Dezső.') A tuberkulózis nagy elterjedettsége oly jelenség, mely kétségtelenül szociális okokra vezetendő vissza. Általánosan ismert, meg nem döntött kutatások bizonyították, hogy a tuberkulózis-halandóság arányosan nő az illető társadalmi réteg szegénységével, kulturátlanságával. Hamburg városának hivatalos kimutatásai szerint a város leggazdagabb kerületében 10.000 lakos közül évente 12, a szegényebb kerületekben évente 22—31 ember hal meg tuberkulózisban. Pickler dr. kimutatása szerint Budapesten 1910-ben az 5 szobás, mellékhelyiségekkel együtt 8 helyiséges lakásban lakó minden 10.000 lakó közül évente 2, az egy és két helyiséges lakásokban lakó minden 10.000 közül ellenben évente 42, tehát 21-szer annyi hal meg tüdővészben. A lakásnyomorúság, úgymint a pauperizmusnak minden más tünete, társadalmi jelenség, a vagyontalan tömegek tömeges tuberkulózis halálozása, mint ennek következménye, szintén társadalmi tünet. Föltétlenül egyetértek tehát Otis tanárral s mindazokkal, kik a tuberkulózist szociális betegségnek minősítik. Teljesen kilátástalannak tartok minden törekvést, mely e társadalmi baj ellen másképpen akarna eredményt elérni, mint társadalmi szervezkedéssel. Csak ha a társadalom, annak a legerősebb szervezete az államhatalom, fog teljes erővel a tuberkulózis elleni küzdelem szolgálatába állani, akkor fog ez a küzdelem igazán komoly eredményeket elérhetni. Én itt a társadalmi szervezkedés egy oly formájára akarok rámutatni, mely bár nem tudott gyökeres eredményt elérni, mégis jelentős sikereket ért el, úgy hogy joggal mondhatom, hogy a modern kulturemberiség a tuberkulózis elleni küzdelem terén eddig elért legszebb sikereit ennek a társadalmi szervezetnek köszönheti. A társadalmi szervezkedésnek ez a formája a törvényes, kötelező munkásbiztosítás, mint amilyet első sorban Németország létesített. Fölösleges itt rámutatnom azokra az eredményekre, melyeket a német munkásbiztosítás a tuberkulózis elleni küzdelem terén elért, csak azt akarom felemlíteni, hogy maguk a német rokkantbiztositó intézetek 1909-ben körülbelül 40.000 tüdőbeteget részesítettek állandó kezelésben, tehát kórházban vagy szanatóriumban, vagy üdülőtelepen, összesen 2'9 millió ellátási napon 15 millió márka költséggel. A munkásbiztosítás legnagyobb jelentősége a tuberkulózis elleni küzdelem szempontjából az, hogy kevésbé művelt országokban vagy országrészekben is a népesség nagy tömegeit juttatja kielégítő orvosi gyógykezeléshez és közelebb hozza őket a hygienikus felvilágosításhoz és oktatáshoz. A tuberkulózis elleni küzdelem szempontjából különösen nagyjelentőségű a biztosított munkások családtagjainak kötelező biztosítása. Ez lehetővé teszi a gyermekek idejekorán való gyógykezeltetését és ez maga is igen fontos profilaktikus tényező a tuberkulózis terjedésével szemben. A tuberkulózis veszélynek kitett és tuberkulózisban megbetegedett gyermekek és asszonyok idejekorán való gyógykezelése is van legalább oly fontos, mint magának a biztosított munkásnak gyógykezeltetése. Németországban a nagyobb betegsegélyző pénztárak egy része önként adta meg a biztosított munkások családtagjainak az ingyenes gyógykezelést. Magyarországé a dicsőség, hogy az 1907: XIX. t.-c. a biztosított munkások családtagjainak ingyenes orvosi gyógykezeltetését a munkásbiztosító pénztár minimalis szol') A római VII. tuberkulózis elleni kongresszuson tartott előadásból.