Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám

111. évfolyam. Budapest 1912. június 25. 12. szám MONKÁSÖGYI SZEMLE KÖZLEMÉNYEK A MUNKÁSB1ZTOSITÁS, A SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY, A MUNKÁSVÉDELEM, A MUNKAVISZONY ÉS AZ IDE VONATKOZÓ JOGGYAKORLAT KÖRÉBŐL. SZERKESZTI: KIS ADOLF. TÁRSSZERKESZTŐK: Dr. STEIN FÜLÖP és Dr. HAHN DEZSŐ. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én. Előfizetési ár egy évre 20 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, II. ker., Fő-utca 23. szám. Telefon: 93—99. Postatakarékpénztári csekk-számla 24.911. Milanói nemzetközi teknikai kongresszus a munkásbalesetek elhárítására és az ipari egészségügy előmozdítására. Irta : Hlavács Kornél. Először gyűltek össze a művelt nemzetek teknikusai, hogy tanácskozzanak a munkások sorsa fölött. Nem a hivatásos szónokok, nem az íróasztal mellett elmélkedők, hanem a munkások között dolgozó, a munkást és a munkát közvetlenül irányító szakemberek keresték és találták meg egymást Milánóban, hogy megismertessék egymással munkásvédelmi berendezéseiket, beszámoljanak ezek előnyeiről és hátrányairól. Az első gondolatot, a mely a szemlélőben támad, a szemrehányás érzése váltja ki. Miért késett ez a közös munka, annyi nemzet életébe vágó sok fontos kérdésnek első szakszerű tárgyalása mostanáig? Lehet-e találni indokot, mentséget arra, hogy ezt eddig halogatták épen ők, akik a munkásokat környező veszedelmeket nem könyvekből és hallomásból ismerik, hanem saját szemükkel minden nap folyton láthatják, azokkal élethivatásuknál fogva szakadatlanul foglalkoznak. Megszokásból eredő közöny volt ez, vagy megnyugvás a változhatatlanban; avagy a félreismert osztályérdek szülte elvakultság takarta el előlük azokat a súlyos következményeket, amelyek a munkásbalesetek folytonos szaporodásával, az ipari betegségek alattomos terjedésével nemcsak a munkásosztálynak, hanem ezzel együtt az összes társadalmi osztályoknak viselni kell ? Akinek valamikor alkalma nyílott egyes emberek sorsát közvetlen közelből irányítani és intézkedéseinek következményei szeme láttára játszódtak le, az felháborodással utasítja el magától azt a gondolatot is, hogy a művelt nemzetek egész mérnöki karát embertelen közönnyel vádolja meg. Lehetnek és talán vannak elszórtan egyesek, akik a szerencsétlenül jártak előtt nem a feltétlenül megkívánt nyugalommal, hanem hideg érzéketlenséggel állanak meg és osztják tovább parancsaikat, amint lehetnek és talán vannak orvosok, akik az élet és halál között lebegő betegük küszöbén kilépve, róla teljesen meg tudnak feledkezni, azonban az egész karról, vagy ennek túlnyomó többségéről ezt feltételezni sem lehet. Ha valakit csak a példák győznek meg, az hívja vissza emlékezetébe a csepeli tölténygyárban néhány év előtt történt robbanást, amikor a még egyre robbanási veszélyben forgó épületbe a gyár műszaki igazgatója habozás nélkül elsőnek