Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 7. szám - A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesülete

Munkásügyi Szemle 227 inkább a megszokott frázisok tömegét. Az egész magyar kisipar csak körülbelül l1/2 millió korona terhet visel az egész munkásbiztosításban, annak is 55°/o-ával adós marad. Nemcsak azzal a pénzzel tartoznak kisiparosok, amit maguk kötelesek viselni, de beszedik a pénzt a munkásoktól és még azt sem szolgáltatják be, amellett azonban jajveszékelnek. Itt azonban rá kell mutatnom arra is, ami a panaszokban jogos, ami a revíziót szintén sürgó'sen szükségessé teszi, az a szinte ijesztően nagy hátralék, amelylyel az orsz. pénztár bir, amely ma-holnap megközelíti a 10 millió koronát, ami — ha gyorsan nem segíttetik, ha ennek a visszaélésnek nem tudják útját állni, tényleg csó'dhöz vezethet. Sürgős tehát megcsinálni a revíziót még pedig novelláris úton, hogy a hiányok minél előbb pótoltassanak, de egyúttal óva intek tőle, hogy addig, míg kellő tapasztalatok nem állanak rendelkezésre, amíg az élet a maga megdönthetetlen igazságait e téren nem szolgáltatja, gyökeres revíziót ne kívánjon senki. Midőn ezekben álláspontomat a revízió kérdésében röviden körvonaloztam volna, engedjék meg, hogy röviden a mai tulajdonképeni tárgyhoz szóljak. Azt hiszem, nem végzünk felesleges munkát, ha tisztázzuk a fogalmakat és nem feledkezünk meg arról, ami eddig történt. A törvény szervezeti rendelkezései sok panaszra adtak okot, ez az oka az agitációnak, amely ellene irányul, még pedig különösen két okból: 1. A gyári és a kerületi pénztárak pénzügyi önállóságának korlátozása az Országos Pénztár létesítése által az egyik, 2. az ipartestületi pénztárak megszüntetése a másik. Az utóbbival röviden végezhetünk. A legszomorúbb tapasztalatok, amelyek a betegség esetére való biztosításról rendelkezésünkre állottak, épen az ipartestületi pénztárak közül mutatkoztak, mégis, bár valóságos nyűg volt az ipartestületeken a pénztári ügyek intézése, panaszkodnak, hogy elvettük tőlük azt a nagyon fontos teret, amelyen közhasznú működést fejthetnének ki. A másik a pénzügyi önállóság korlátozása, amely következménye annak a szervezetnek, amelyet az életben látunk. Itt két biztosítási ág egyesítéséről, illetőleg kezeléséről volt szó: a már eddig fennállott betegség elleni és a baleset esetére való biztosítás egyesítéséről. Európaszerte keseregnek, hogy különböző időközökben honosítván meg a különböző biztosítási ágakat, nem kínálkozott mód egységes szervezet létesítésére. Nekünk azonban kézenfekvő volt, hogy a betegsegélyezésre ugyanazon szerveket használjuk fel, mint a balesetbiztosításra. Miután meggyőződésem szerint a balesetbiztosítást máskép, mint országos szervezettel, a baleseti károknak országos kiegyenlítése révén való biztosításával megoldani iparunk mai fejlettségi foka mellett nem lehet, kézenfekvő, hogy a betegség esetére való biztosításban ugyanazon szervezetet használjuk fel, két rokontermészetű szerv helyett egy egységes közös szervet létesítsünk, a két biztosítási ágat egy tényezővel lássuk el. A német ipari állam csinálhatott e célra szakszervezeteket, nálunk is van két-három ipari ág, ahol megvalósítható: a malomipar, a cukoripar, a vas- és gépipar, de itt már befejeződik a lista. A másik szempont, mely itt belejátszott, a szociális szempont. Sajnos, ez kezd igen fejlett ipari és szociális államokban is visszafejlődni, értem a munkásbiztosításban az antiszociális irányt. Ezzel szemben mi itt Magyarországon ezzel a sokat támadott törvénynyel a legliberálisabb álláspontot kívántuk elfoglalni, t. i. a munkásokat a balesetbiztosítás körébe bevonni, amit feltétlen szükségesnek tartottam akkor és tartok ma is. Végül van még egy körülmény, mely csak ezt a megoldást tette lehetővé "és ez a harmadik biztosítási ág bekapcsolása átmenet és nehézség nélkül. Mert ne ringassuk magunkat abban a téves hitben, hogy még sokáig elkerülhetjük a rokkant és aggkori biztosítás behozatalát. Ennek