Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 7. szám - Az 1911. évi július hó 19-ikén kelt németbirodalmi biztosítási törvény; 6. [r.] A R.V.O. két utolsó könyve

Munkásügyi Szemle 221 kai kísérleteztem. Néhánynak a héját erős mészoldattal, néhányét pedig ólomnitráttal vontam be és elültettem. Azok, amelyeket mésszel vontam be, mind kikeltek, de az ólommal bevontak egyikéből sem lett csirke. A tojás felbontásánál azt tapasztaltam, hogy az embrió minden esetben eljutott a fejlődés bizonyos fokára, de azután elhalt, minden valószínűség szerint mérgezés következtében. Hasonlóképp kísérleteztek terhes nyulakkal. Eledelükbe ólmot kevertek és valamennyi elvetélt. A vegyi vizsgálat megállapította, hogy ólom került az embriók belső szerveibe. Ezek a kísérletek nemcsak azt magyarázzák meg, hogy az ólommal dolgozó nőknél miért oly igen gyakori a halvaszülés, hanem bizonyítják azt is, hogy a beteg anya közvetlenül átszármaztatja magzatára a mérgező ólmot. Általában elismerik, hogy az ólom nagyban hozzájárul a terhesség idő előtt való befejezéséhez. Ez olyan körülmény, amely magában véve is a legsúlyosabb érv arra, hogy a nőket kizárjuk az ólomgyártásból és az ólom feldolgozásával járó munkákból. Az ólommal való foglalkozás veszedelmének megvizsgálására kiküldött szakbizottság jelentésének második kötetében dr. George Reid erre a kérdésre vonatkozólag a következő számadatokat ismerteti: Házi munkával foglalkozó 100 anyánál az abortusok és a halvaszületések száma 43'2; a gyári munkásnőknél, akik ólommal nem dolgoznak, 47'6; olyan anyáknál, akik férjhezmenetelük előtt ólommal dolgoztak, 86; azoknál, akik férjhezmenetelük után dolgoztak ólommal, 133'5; ahol pedig csak az apa volt ólommunkás, az abortusok és halvaszületések száma 48 volt. Továbbá azt tapasztalták, hogy a házimunkával foglalkozó anyáknál a gyermekek elhalálozásának száma évenként 1.000 szülésnél 150; a gyári munkásnőknél 214; ahol csak az apa dolgozott ólommal, 189; ahol az anya házassága előtt ólommal dolgozott, 157; ahol pedig az anya házassága után is ólommal dolgozott, ez a szám 217-re emelkedett. Ebből kitűnik, hogy azok a nők, akik házasságuk előtt ólommal dolgoztak, kétszerannyiszor, akik férjhezmenetelük után dolgoztak ólommal, háromszorannyiszor abortáltak, mint azok, akik csak a rendes házimunkával foglalkoztak. A cserépedénygyártásnál, ahol ólomalkatrészekkel dolgoznak, Reid azt tapasztalta, hogy az ólommérgezés gyakorisága legfeltűnőbb azoknál a nőknél, akik a mártogatással foglalkoznak, azután következnek azok, akik a majolikafestéssel foglalkoznak. Nagyon nehéz egy ilyen vizsgálatnál pontos adatokat szerezni, mert igen sok nő nem hajlandó olyan egyéni dolgokról felvilágosítást adni, amelyek anyaságával vannak kapcsolatban, különösen akkor, amikor foglalkozásának erre való befolyásáról van szó. Ezek a tények igen fontosak nemzeti szempontból is, miután arra a rengeteg veszteségre vonatkoznak, amelyek az abortusokból és a halvaszülésekből származnak. Az ólommunkások gyermekeinek nagy százaléka meghal születése után, vagy életének első hónapjaiban. Az eugenikát mindenesetre érdekli az a kérdés, hogy az ólombetegségben szenvedő szülőknél mi lehet az ólom hatása az életben maradt gyermekeknél. A szakbizottság jelentése, amelyre hivatkoztam, egy megjegyzésben ezt mondja: »a statisztikai tabellákból nem tűnik ki, hogy az ólommal való foglalkozásnak káros befolyása lenne a születési arányok csökkenését illetőleg. Arra sincsen bizonyíték, hogy az ólommunkások gyermekei kevésbbé egészségesek, mint az ólommal nem dolgozó munkások gyermekei«. Az a tény, hogy az ólommal dolgozó munkásnőknél gyakoribb az abortus, mint más foglalkozású terhes nőknél, azt bizonyítja, hogy az ólom hátrányosan befolyásolja a születési arányokat. Arra a kérdésre akarom még felhívni a figyelmet, vájjon az ólommunkások gyermekei kevésbbé egészségesek-e, mint az ólommal nem dolgozók gyermekei ? Más alkalommal már kimutattam, hogy ólommal dolgozó nők rendszeresen abortáltak, sok esetben hatszor egymás után. Amikor azonban ugyanezek a