Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - Az 1911. évi július hó 19-ikén kelt németbirodalmi biztosítási törvény; [3. r.]

Munkásügyi Szemle 95 3. bekezdés szerint fizetendő összegnek nagyságát minden biztosítási teherviselőre vonatkozólag a birodalmi biztosítási hivatal számvevősége állapítja meg, értesítve arról a biztosítás teherviselőjét és a központi postahivatalokat. Emellett egyenlegbe helyezi a forgótőkére tett befizetéseket és a pósta által teljesített kártalanítási tényleges fizetéseket. A közelebbi szabályokat a birodalmi biztosítási hivatal állapítja meg. Ha a balese tbiztosítás teherviselői szolgáltatásaikkal hátralékban maradnak, az összegek kényszerbehajtás alá esnek és pedig a balesetbiztosítási törvényeknek ugyanazon szabá lyai szerint, amelyek a pósta javára való megtérítés tekintetében irányadók. Az előrelátható összes szükséglet felosztása és kirovása ezek után a legtöbb szakszövetkezetnél abban a feltevésben történt, hogy az előbb idézett 6. § az 1909. évi felosztásra csak azzal a kihatással lesz, hogy az előző évi kártalanítási összegek tényleges kifizetése helyett a birodalmi biztosítási hivatal által a folyó számviteli évre megállapítandó valószínű kártalanítási összeget kell bevonni. Az általános szokásnak is megfelel, hogy a kölcsön kamatai utólagosan fizettessenek. A postahivatalok azonban az 1909. évben teljesített kártalanítási fizetések első kamat- és törlesztési részletének beszolgáltatását már 1910. évi július hó 1-tó'l kezdve követelték. Ebből az okból szükségessé vált, hogy az erre a célra kellő összegek már az 1909. évi felosztás és kirovás útján fedeztessenek. A tehertöbblet azonban lényegében olyan jog megszüntetésének következménye volt, amelyet a szakszövetkezetek fennállásuk óta gyakoroltak. A póstaintézetek 1910. évi január hó l-ig kötelesek voltak a járadékra jogosult személyek kártalanításának fizetésére szükséges összegeket mindenkor a következő felosztásig és kirovásig, tehát 5/* évre, a szakszövetkezeteknek kamatmentesen előlegezni. Ennek a jognak megszüntetése pénzügyileg annál súlyosabban hatott, miután a szakszövetkezeteket az idézett 6. § egyidejűleg arra kötelezte, hogy már most ők szolgáltassanak a póstaintézeteknek előlegeket, amelyekből 1910. évi január hó 1-től kezdve a sérültek kártalanításai fizetendők. Ezek az »új terhek« is, amelyek miatt legutóbbi időben a kisebb és legkisebb üzemeket magukban foglaló szakszövetkezetek joggal panaszkodtak, élénken reávilágítottak arra a kérdésre, kelljen-e és mennyiben kelljen továbbra is fentartani azt az eddig fennálló jogi álláspontot, amely szerint a költségek fedezéséről kizárólag a szakszövetkezeteknek kell gondoskodniok. Erre a kérdésre, mint már említettük, a meglevő jogállapot fenntartásával válaszoltak. A R. V. O. az építési balesetbiztosítás különleges alakját mellőzte, és ezt a biztosítást beleillesztették az ipari balesetbiztosításba. Mindamellett az építő munkák részére az úgynevezett mellékintézeteket (Zweiganstalten) létesítették (783. és köv. §§.), miként egyébként a hátaslovak és járművek tartása részére is. (836. és köv. §§.) Az ilyen mellékintézetnél, amely az építőiparosok valamely szakszövetkezetéhez csatlakozik, azok a személyek vannak biztosítva, akiket a szövetkezet kerületében nem iparszerűleg folytatott építőmunkák vállalkozója az ilyen munkálatoknál alkalmaz. Ugyanez áll az ilyen építési munkáknak önként biztosított vállalkozóiról. A mellékintézetnél biztosíttatnak: 1. a munkaadó költségére és díjszabás szerint megállapított tételes díjak fejében az olyan építési munkák, amelyekben egy-egy munka 6 munkanapnál többet vesz igénybe (hosszabb tartamú építési munkák); 2. a községek vagy bizonyos kötelékek költségére, amelyek kerületére a szövetkezet kiterjed, és pedig az ezen községekre vagy kötelékekre a lefolyt üzleti év szükségletének arányában kirótt összegek fejében az olyan építési munkák, amelyekben egy-egy munka legfeljebb 6 munkanapot igényel (rövid tartamú építési munkák). Az oly személyek biztosítására, akik hátaslovak és járművek nem iparszerű tartásánál vannak foglalkoztatva, valamint az ilynemű, önként biztosított vállalkozók részére olyan intézetek szükségesek, amelyeknél a