Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - A baleseti részjáradék és a szociálpolitika

SS Munkásügyi Szemle baleseti részjáradék és a szociálpolitika. Irta: Dr. Vályi Sándor kir. ítélőtáblai bíró, a budapesti munkásbiztosítási választott bíróság elnöke. Munkásbaleseti kártalanítási jogrendszerünknek egyik alapelve a kárviselésnek a biztosító pénztár és a baleseti sérültek közötti megosztása. A baleset következtében sérült munkás — a tehetetlenségi állapot kivételes esetein kivül — a kártalanítás alapjául elfogadott javadalmazásának nem teljes összege, hanem annak csak 60°A>-a után kap járadékot. Teljes munkaképtelenségnek megállapítása esetében tehát kapja beszámítható javadalmazásának 60°/°-át kitevő, úgynevezett teljes kártalanítást (Törvény 70. §.); munkaképességének részleges csökkenése esetén pedig ennek a teljes járadéknak a megállapított munkaképességveszteség fokával arányos hányadrészét. (Pl. 20ü/»-os munkaképességcsökkenés után a kártalanítás alapjául vett javadalmazás 12°/°-át.) A teljes munkaképesség 10 százalékot meg nem haladó részének elvesztése esetén pedig a kár viselése egészen a baleseti sérültre hárul. Mihelyt tehát a gyógykezelés befejezése után — amely idő alatt legfeljebb tíz hétig betegsegélyezés jár — a balesetet szenvedettnek állapotában oly javulás következik be, melyben munkaképességének hiánya nem haladja túl az összmunkaképességnek 10c7°-át, a pénztár kártalanítást többé nyújtani nem köteles. Ezt a részleges kártalanítási rendszert, mely a kárviselés terhét részben a baleseti sérültekre hárítja, az utóbbiakra nézve sokan sérelmesnek és igazságtalannak tartják. így a magyarországi szakszervezeteknek az 1911. évi augusztus 13—15. napjain Budapesten tartott kongresszusa is a munkásbiztosítási törvény módosítása alkalmából megvalósítandó kívánalmak egyikéül állította fel, hogy a balesetet szenvedetteknek a mai 60°/o-os kártalanítás helyett teljes kártalanítás adassék. Mielőtt abban a kérdésben, hogy a részleges kártalanítási elv jövőre is fentartandó-e, állást foglalhatnánk, ismernünk kell azokat az okokat, amelyek e rendszer elfogadásának alapjául szolgáltak. Az 1907. évi XIX. t.-c. előzményét képezett törvényjavaslat a fentebb ismertetett kártalanítási szabályokat következőkkel okolta meg: A 10"/o-nál csekélyebb arányú csökkenés a munkaképesség tekintetében oly csekély különbözetet okoz, hogy erre az esetre járadékot vagy általában nem, vagy legalább is számba nem jövő összegben lehetne csak megállapítani. A 60'7'J-os járadékalap elfogadásánál pedig figyelembe kell venni a hazai viszonyokat, a balesetbiztosításból az iparra nehezedő terheket ; továbbá azt a körülményt, hogy ha a balesetbiztosítás a sérült alkalmazottnak a teljes magánjogi kártérítésnél valamivel kevesebbet nyújt is, az így megállapított kártalanítás fizetését mindenesetre biztosít/a. És a munkásokról való ez a gondoskodás reájuk nézve kedvezőbb helyzetet teremt, mint amilyenben hasonló életviszonyok között más foglalkozási ágakban alkalmazottak, különösen a köztisztviselők vannak. Míg ugyanis a tisztviselő nyugdíjat mindenkor csak törzsfizetése után, 10 évi szolgálat elteltével, 60°/o-os mértékűt pedig csak 20 évi szolgálat teljesítése után igényelhet, — addig a biztosított munkás összes mellékjavadalmai beszámításával évi keresményének 60°/0-át — a munkaidőre tekintet nélkül — azonnal megkapja.