Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - Tünetek

84 Munkásügyi Szemle eredeti egysejtű élőlények öröklékeny tulajdonságaival bírnak, amelyek segítségével saját sejtszerkezetüket újból alakíthatják, hanem egy új fontos tulajdonsággal ruháztattak fel. Eme új tulajdonságnál fogva képesek arra, hogy szervekké differenciált sejtjeikből, az úgynevezett embryonális sejtekből, az alaki átalakulások egész sorozatát kiválthassák (ontogenia), úgy, hogy ezekből keletkezik az illető faj teljes komplikált növényi vagy állati egyéne, összes különös, specifikus tulajdonságaival. A növény- és állatvilág (beleértve az embert) eme tényleges tüneményeiből kétségen kívül az következik, hogy csírasejtjeink, előttünk még talányos, érthetetlen módon, a fajnak összes öröklékeny energiáit tartalmazzák. Semon »Die Mneme als erhaltendes Prinzip ím Wechsel des organischen Geschehens« című könyvében kifejti, hogy emez öröklékeny energiák nemcsak, amint ezt Weismann hitte, a csírasejtekben, hanem tényleg a szervezet valamennyi sejtjében nyugszanak. Ha magasabb állatoknál valamennyi sejt nem képes — úgy mint a növényeknél — az egész egyént újból alkotni, akkor ennek az oka nem abban rejlik, hogy ezek a fajnak öröklékeny energiáit elvesztették volna, hanem csak abban, hogy helyzetük és megkülönböztetett struktúrájuk lehetetlenné teszik, hogy öröklékeny energiáik aktuálissá fejlődjenek. Ebből pedig nemcsak az következik, hogy falás, asszimiláció, kiválasztás (anyagcsere), növekedés és átöröklés, mint az élet alaptulajdonságai közt benső az összefüggés, hanem az a tény is, hogy az átöröklési törvény a magas, komplikált élőlényeknél alapelveiben nem lehet más, mint az egysejtű lénynél. Csak komplikáltabb lett. Standfuss, Chauvin, Kammerer és Przibram újabb kutatásai mindjobban bebizonyítják, hogy oly ingerhatások, amelyek nemcsak közvetlenül a csírasejtet, hanem az egész kész élőlényt illetik, végül, ha számtalan generáción át összegeződnek, kumulálódnak, átörökölhetők. Hogy különböző komplikált ingerhatások hogy vitetnek át a nem csíraképes szervekből a csirasejtekre, ez egy felette nehéz probléma, amelyet Semon fentidézett könyvében megfejteni igyekezett, mely azonban még további kutatásra szorúl. II. Szociális élet. Amint az egysejtű élőlények többsejtűekké társulnak, úgy a magasabb élőlények társadalmai is csak az életnek egy magasabb, kollektív alakját képezik, amelyekben az elválasztott többsejtű komplikált egyéneknek egy csoportja, teljesen mindegy, vájjon öntudatosan, vagy látszólag öntudatlanul, — helyesebben az öntudat alatt — egyesül, hogy a védekezés szükségességétől hajtva, a létért való küzdelmében kedvezőbb esélyeket nyerjen. Ily egyének minden szociálizálása vonzódási, azaz rokonszenv-érzéseket tételez fel, illetőleg azok kifejlődéséhez vezet. Eme rokonszenv-érzésekből a központi idegrendszerben szükségszerűen kifejlődik a kötelességérzés vagy szociális érzés, a lelkiismeret. Mert ha a társadalom egyik tagjának bántalmazása a rokonszenv-érzés folytán a többi tagjainak is fájdalmat okoz, akkor egyúttal eme további tagokat a megtámadott védelmére ösztönzi, még akkor is, ha ezen védelemnél megsérülhetnek, vagy életüket tehetik kockára. Ebben az esetben tehát az egyéni kellemetlenség alárendelődik a társadalmi kellemetességnek. A kötelességérzés abban áll, hogy az ember az Egész, vagyis a Magasabb kellemetessége kedvéért aláveti magát egy egyéni kellemetlen-