Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - Sztrájk esetére való biztosítási törekvések Németországban

64 Munkásügyi Szemle dortmundi bányakerülethez tartozó művek sztrájkbiztosító szövetsége. A szabályok szerint kártalanításra csak akkor volt joga valamely műnek, ha a szövetség a sztrájk jogosságát elismerte s ha a föld alatt dolgozó munkásoknak legalább egyharmada a sztrájkban résztvett. A biztosítási díjak s a kártalanítás összege a termelés, illetve az elmaradt termelés mennyisége arányában állapíttatott meg. A szövetség működésének azonban akadálya támadt a porosz kereskedelemügyi minister egy rendeletében, mely meghagyta, hogy kártalanítást csak olyan vállalatoknak szabad fizetni, melyek előbb az illetékes iparhatóság vagy más pártatlan testület előtt az egyezkedést megkísérelték. Ezenkívül megkívánta a minister azt is, hogy a szövetség könyveit, számadásait az illetékes felügyelő hatóság évenkint felülvizsgálja. Ezek az intézkedések arra birták a szövetséget, hogy beszüntette a nyilvános működést. Titokban azonban tovább működött, amit hallgatagon a kormány is tudomásul vett. 1907-ben a szövetséget szélesebb alapokra fektették. Az 1908-ban újonnan és pedig 5 évre megalakult a szövetség. A sztrájk által károsult munkaadók közvetlen kártalanításán kívül, olyképen küzd a sztrájk ellen, hogy sztrájkolókat a sztrájk tartama alatt s annak befejezésétől számított három hónapon belül a szövetséghez tartozóknak munkába állítani nem szabad. Ugyanez áll az egyes «szerződésszegő» munkásra is. Hasonló célra alakult 1893-ban a wuppervölgyi szíjkészítő- és fonóipari vállalatok egyesülete Elberfeldben. A tagok a munkaasztalok száma szerint fizették a járulékot és ilyen arányban kaptak kártalanítást. A segélyezés kérdésében minden esetben a szövetség vezetősége határozott. Az építőipari munkaadók a 90-es évek második felében alakítottak egyesületeket, melyek minden biztosítás technikai szervezet nélkül, bizonyos, esetenkint meghatározott segélyeket nyújtottak a sztrájk következtében arra szoruló tagjaiknak. Az eddig említett egyletek és szövetségek működése mind szűkebb területre vagy egyes iparágakra szorítkozott és a sztrájk esetére való biztosítás csak egyik céljuk volt egyébb szervezeti célok mellett. Ezekkel ellentétben alakult meg 1897-ben az »Industria« című részvénytársaság, mely biztosítás technikai alapon kizárólag a sztrájk elleni biztosítást vette fel céljai közé és működését az egész német birodalomra akarta kiterjeszteni. Az »Industria« az 1895-ben alakult iparosszövetség (Bund der Industriellen) akciója folytán létesült. Alakulásához a kormány is hozzájárult. A biztosítás és kártalanítás teljesen úgy történt volna, mint más biztosítási ágaknál. A kárt a társaság becslőí állapították volna meg. A biztosítónak a kár elhárítására mindent meg kellett volna kísérelni, békéltető eljárást minden esetben kérnie kellett, sőt a társaság kívánságára — ha az első békéltetés nem sikerült — másodszor is kérnie kellett a békéltetést, melyen a társaság is képviseltethette magát. Ezek a rendelkezések a munkaadókkal nem kedveltették meg az új vállalkozást s 1898-ban fel is oszlott a részvénytársaság. A munkaadók között azonban nem szűnt meg a törekvés a sztrájkok által okozott károk ellensúlyozására s 1900-ban már ismét alakult Leipzigban egy hasonló célú társaság, melynek működése egyelőre csak a fémipari munkaadókra szorítkozott, később azonban más szakmabeli munkaadókra is ki kivánta terjeszteni működését. A társaságba mintegy 120 vállalat lépett be 15 millió márka évi munkabérrel. Később be akarták olvasztani a társaságot a német fémipari munkáltatók szövetségébe, a fúzió azonban elmaradt s a szövetség a maga kebelében szintén alakított egy kártalanító-osztályt. A faipari munkaadók — szintén a leipzigiek kezdeményezésére — 1902-ben alakítottak egy véd-szövetséget, melynek működése az egész birodalomra kiterjed s célja a sztrájkokból eredő károk megtérítése. A krimitschaui nagy bérharc közvetlen hatása alatt alakult meg a