Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1911 / 2. szám - Munkásbiztosítás külföldön
.58 Munkásügyi Szemle lehetős arányosan voltak képviselve, addig az alkokolbetegek és alkoholterheltek túlnyomólag a munkásosztályból kerültek ki. Feltűnő, hogy az alkoholistákban teljesen hiányzott az a törekvés, hogy utódaikat lehetőleg magasabb szociális nivóra emeljék ; a betegek 61°/°-a szegényápolásra szorult. Ezek az adatok élesen megvilágítják, miként teszi az alkohol tönkre az utódoknak nemcsak a lelkét, de a szociális helyzetét is. iszákos családból származó egyének fizikai degeneráltságuknál fogva diszponálva vannak rá, hogy az életben hajótörést szenvedjenek. Az iszákosság leküzdése Ausztriában. Az osztrák képviselőház szocziálpolitikai bizottsága 1910. évi november hó 25-én megtartott ülésében folytatta az alkoholizmus leküzdését célzó törvénytervezet feletti tanácskozást. A tervezet 21. §-ának szövegezése élénk vitára adott okot, amelynek eredményeképen ez a következő fogalmazást nyerte: »Aki lerészegedik és ebben az állapotban olyan intézkedést tesz, amely különös körültekintés és gondosság nélkül mások életét, egészségét vagy testi épségét veszélyezteti, kihágás miatt 1 naptól 6 hétig terjedhető fogházzal vagy 10-től 500 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.« A halálozási viszonyok javulása Németországban. A munkásbiztosítás életbelépése óta Németországban igen számottevő módon megjavultak a halálozási viszonyok. A birodalmi statisztika legújabb eredményei bizonyítják ezt. Ugyanis a mult században a hetvenes években a férfiak átlagos életkora 35.58. a nyolcadik évtizedben 37'17 (+ 1*59), a kilencedik évtizedben 40-55 (+379), esztendő volt. A nők átlagos életkora a hetedik évtizedben 38*45, a nyolcadikban 40*25 (+ r80) a kilencedikben 43*95 (+ 372) esztendő volt (Deutsche Sterbetafeln für das Jahrzent 1891—1900). A munkásbiztosítás ügye valamennyi kulturáltamban a múlthoz viszonyítva valamivel lassúbb tempóban, de azért még mindig biztos léptekkel halad előre. Az egyes államokban az elmúlt évben való haladásról következő ismertetésünk számol be: Belgium. Tulajdonképpeni munkásbiztosítási törvényhozásról Belgiumban ezidőszerint szó sem lehet. Az 1890. évi berlini nemzetközi munkásvédelmi konferenciával kapcsolatosan történtek ugyan jelentéktelen kísérletek, azonban ezek csakhamar félbenmaradtak és a kormány szivesebben nyújt anyagi támogatást az önkéntes magánbiztosításnak. A biztosítást segélypénztárak gyakorolják, amelyek egymással kölcsönösségen alapuló szerződéses viszonyban állanak és amelyekre nézve belépési kényszer egyáltalán nincsen. Ezek a pénztárak 1851 óta állami elismerésben részesülnek és számuk 1860-ban 200-ra emelkedett. Változást e téren csak az 1894. évi július hó 23-iki törvény hozott, amely a segélyegyesületeket két csoportba osztja, t. i. elismertekre és el nem ismertekre. Az elsők csak táppénz és temetési költség nyújtására, az aratásnak és a marhaállománynak biztosítására, a takarékegylet támogatására és kölcsönök adására szorítkoznak. A közmunkaügyi minisztériumnak 1902. évi december hó 30-iki és 1903. évi december hó 31-iki rendeletei lehetővé tették a segélyegyleteknek szövetségekké való alakulását, ami által a kölcsönösség fokozását sikerült elérni. A belga államvasuti munkásoknak az 1859. évi törvény által alapított nyugdíj- és segélypénztárának kényszerbiztosítási jellege van. Az államilag elismert segélyegyletek száma 1900-ban 1.790 volt, amely szám 1904-ben 2.256-ra emelkedett. Ezen utóbbi évben a tagok száma *) E közleményben röviden összefoglaltuk az egyes áilamok munkásbiztositási intézményeit. Utalunk egyúttal a Szemle 1910. évfolyamában az egyes államokról már közölt ismertetésekre, melyek a tárgymutató segélyével könnyen megtalálhatók. Szevk. MUNKÁSDIZTOSÍTAS. Munkásbiztosítás külföldön.*)