Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 17. szám - Szükséges-e s mily irányban a szolgálati szerződésből eredő munkadíjkövetelésnek biztosítása?

Munkásügyi Szemle 531 többször megismétlődő' szolgálati aktusokat vagy az egyes szolgálati aktusoknak a szolgálati viszonyban egymáshoz fűzött, attól összetartott lánczolatát ? Tekintettel arra, hogy a szolgálati akkordszerződés tekintetében a T. más helyen (1616. §.) »szolgálari viszonyról* is beszél, talán joggal értjük itt a »szolgálat« alatt ellentétben a szolgálati viszonnyal, az ennek tartalmát tevő egyes akkordokat. Igen ám, de egy-egy akkord elvégzése még ipari munkánál is — gondoljunk csak pl. egy lokomotív felszerelésére — aránylag igen hosszú ideig tarthat, még hosszabb ideig azonban mezőgazdasági munkánál, pl. a dohánykertészek munkájánál. Figyelemmel az akkordszerződésnek természetére, annak a munka tárgya szerint egymástól lényegesen különböző számtalan válfajára, első tekintetre bizonyára nehéznek látszik naptári időhatárokat megállapító szabállyal magában a polgári törvénykönyvben biztosítani a munkavállalót az ellen, hogy bérére túlsokáig ne kelljen várnia. De a legkevesebb, amit magától a polgári törvénytől is várni lehet, mégis csak több annál, mint amit az 1603. §-ában ad a szolgálati akkordszerződés munkavállalójának. A legkevesebb az. hogy alkalmazza az ő követelésére is azt a rendelkezést, melyet 1636. §-ában alkalmaz a védelemre bizonyára jobban rá nem szorult vállalkozóéra, amely rendelkezés szerint t. i.: »Az ellenérték a mű átadásakor fizetendő. Ha a mű részekben adandó át és az ellenérték az egyes részek szerint van meghatározva, a fizetésnek az egyes részek átadásakor kell történnie«. Persze, e rendelkezés alkalmazhatóságának feltétele, hogy rendszeresítse a törvény a szolgálati akkordszerződés tekintetében is az »átadás« jogintézményét, — erről mint a bérkövetelések biztosításának lényeges feltételéről szólunk majd még alább. Arról pedig, hogy az akkordmunka ellenértéke az egyes részek szerint legyen megállapítva, amint azt számos tarifaszerződés igazolja, gondoskodott már eddig is a gyakorlati élet. A gyakorlati élet régen túlszárnyalta már különben a P. T. T.-nek azt az itt tárgyalt rendelkezését is, mely szerint a munkadíjat csak a szolgálat teljesítése után kell fizetni. Az iparban, de bizonyos munkák tekintetében a mezőgazdaságban is meg szoktak állapodni a felek, hogy az akkordmunkának fokozatos előrehaladásával az akkordösszbérnek egy-egy megfelelő részét időközönkint kiadja a munkaadó. Kifejezetten erre utal pl. a dohánytermelők és a dohánykertészek közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1900. évi XXIX. törvénycikk 4. §. b) pontja, mely szerint ugyanis a felek közt kötendő szerződésnek tartalmaznia kell egyebek közt annak megállapítását is, hogy a dohánykertésznek készpénzben és terményben mily időszakokban, mily összegű előleg kiszolgáltatására van igénye. Külön megállapodás nélkül azonban nem követelhet előleget a munkavállaló, még kevésbbé állapítják meg természetesen törvényeink a követelhető előleg nagyságát. Már pedig éppen e jog biztosításának szükségéről van itt szó. A munka különleges nemeivel foglalkozó különleges törvényeink sem gondoskodnak a munkavállaló oly irányú biztosításáról, hogy a bérfizetés időpontja túlságosan kitolható ne legyen. Míg pl. a német kereskedelmi törvény 64. §-a, éppen úgy, mint a magántisztviselők szolgálati viszonyáról szóló osztrák törvény 15. §-a szerint a kereskedelmi alkalmazott bérét a hó végén ki kell fizetni, az oly megállapodás pedig, mely szerint a fizetésnek később kellene történni, semmis; míg továbbá a német ipari perrendtartás 119a §-a felhatalmazza legalább a községeket oly szabályrendelet alkotására, mely szerint iparossegédeknek a bért vagy legalább az arra adott előleget oly állandó időközökben kell kifizetni, melyek egy hónapnál hoszszabbak és egy hétnél rövidebbek nem lehetnek: nálunk a különböző szolgálati viszonyokat tárgyaló törvényeink egyike sem tartalmaz a munkavállaló ily irányú védelmére szolgáló hatásos rendelkezést. Távolról sem közelítik meg a munkavállaló itt szóban levő érdekének biztosítását még azok a különleges törvényeink sem, melyek egyáltalán foglalkoznak e kérdéssel. Egyetlenegy oly törvényünk van, mely a bérfizetés legkésőbbi idő-