Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 14. szám - Lakásreform és községi telekpolitika. 2. [r.]

432 Munkásügyi Szemle nősen nálunk — a házépítő-szövetkezetek jelenlegi pénzügyi nehézségei és a lakosságunkban egyelőre fejletlen önsegélyző képesség folytán — számos előnye van. De előmozdíthatja a község telekadással a lakásépítést közvetve is, akár magánkapitalisták, akár közhasznú társaságok és szövetkezetek annak szervei, de csak a föld tulajdonjogát a városnak fentartó jogi formák mellett. Bármily lakásínség uralkodjék is valamely városban, nem szabad semmiféle közhasznú célzat örve alatt városi telket örök áron, pláne kedvezményes feltételek mellett a külső területeken eladni. Ez a rendszabály csak ideig-óráig javít a helyzeten, de végeredményben, egyesek fölsegélyezése mellett, fokozza a spekulációt. Jellemző példa erre a székesfővárosnak a 80-as évek elején felépített u. n. tisztviselőtelepe. A főváros családi házak építésére 30.000 • öl területet • ölenkint 507°-os engedménynyel 1 koronáért engedett át az egyesületnek. Ma 30 esztendő után a kétszázhét alapító közül mindössze 71 tartotta meg családi házát, s 136 ház cserélt gazdát, egyik-másik ház többször is és a busás nyereségek nyomát azok a magas lakásárak mutatják, amelyek ma e telepen is uralkodnak. Az épületjog (örökbérlet) az a jogi forma, amelyet a községi telekértékesítő politika legfőbb eszközének tekintenek azért, mivel a lakók érdekét a község pénzügyi érdekeivel leginkább tudja összeegyeztetni. Vannak angol és német lakásreformerek, akik ebben az intézményben látják a kérdés tulajdonképeni kulcsát. Az épületjog olyan hosszú lejáratú (50—90 esztendőre szóló) földbérleti szerződés, amely a telek tulajdonjogát és ennek értékszaporulatát állandóan a községnek biztosítja, a házépítőnek pedig módot nyújt arra, hogy csekély földbér fejében telekhez jusson olyan hosszú időre, amely alatt az építési költségeket kellőképen törlesztheti. A földbérösszeg magassága főleg aszerint változik, amint a telken emelt épület az épületjog lejárta után kárpótlás nélkül vagy megfelelő kárpótlás mellett háramlik vissza a földtulajdonosra. A telektulajdonost a háztulajdonostól különválasztó jogintézményeket számos nemzet jogrendszerében találjuk meg, ilyen a római jog superficies-e, a középkori germánjogban az Erbbaurecht és az angol lease-hold. Az angol nagyvárosokban, de különösen Londonban, a telek értékesítése túlnyomólag az úgynevezett leasehold intézmény formájában történik. Ennek az oka egyrészt abban van, hogy a nagyvárosokban a belső terület ősidőktől fogva egynéhány arisztokratikus földtulajdonos kezében van, akik ez, értékükben egyre növekvő latifundiumaik tulajdonáról és értékszaporulatáról lemondani nem akarnak. De másrészt a lakásépítéssel foglalkozó kapitalisztikus vállalkozás, valamint a családi házépítők a tőkemegtakarítás érdekében szintén előnyben részesítik a lease-hold-ot. Sem az épületjognak az angol, német és osztrák jogban, sem a mi polgári törvénykönyvünk tervezetében való szabályozását itt nem fejtegethetem. Nem térhetek ki azokra a nagy lakásügyi eredményeknek az ismertetésére sem, amelyeket a külföldi városok ez intézménynyel elértek. Kénytelen vagyok az érdeklődőket a »Községi lakáspolitika és lakásügyi intézmények, 1910« című munkámra utalni. Csak azt kívánom megemlíteni, hogy amennyiben Debrecenben a tervezett »Közhasznú Munkáslakás Építő-Részvénytársaság« létrejönne, a város azt ebben a formában támogathatná telekkel, ellenben a társaság osztalékát oly magasan szabhatná meg (5-60/0), amely a magántőkére még vonzó erővel van. A bérlakások kérdésének sokoldalú előbbrevitele mellett számos külföldi község, amely a városi föld nagy részének tulajdonába helyezkedett, azon népelemek sajátház-eszményét is a megvalósulás felé vitte, amely elemeket éppen csak a telekvétel nehézsége akadályoz meg abban, hogy saját házat szerezzenek. A bérlakók számának ilyetén megszorításával csökken a lakásínség, a háztulajdonosok számának emelkedése pedig a középosztályt erősíti. Az a város, amely leginkább tudta eddig a sajátház-szerzés köz-