Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 13. szám - A népművelődés alapkérdése

Munkásügyi Szemle 411 nyok közül a becseset, emberek közül a kiválót, vezetők közül a hivatottat: ez a nemzetek kultúrájának veleje. Ezt kívánja a műveltség. De ilyen műveltséget másképén, mint e történeti folyamatok és bennök föllépő korszakos egyéniségek megértése által megszerezni nem lehet. A mi korunkban egy sajátságos történeti fölfogás, az úgynevezett »történeti materializmus« vált némely művelt rétegekben divatossá és vannak, kik azt hiszik, hogy ezt kellene a munkásosztályok lelkületébe beoltani. A történeti materializmusnak nevezett elmélet az egész világtörténeti folyamatot gazdasági tényezők hatásából akarja kimagyarázni, az egész történetbölcseletet a kereslet és kínálat tudományára, a gazdasági egyszeregyre akarja visszavezetni. Aki szitával akarná a tengert kimeríteni, az ép oly bölcsen járna el, mint aki pusztán gazdálkodási motívumokból akarná megértetni az emberek cselekvését és szenvedélyeit. Próbálja csak meg valaki a kereslet és kínálat gazdasági elveiből kimagyarázni a római világbirodalom bukását, a középkor bekövetkezésének szükségszerű voltát, vagy az európai népek ama világtörténeti tavaszát, melyet renaissance-nak nevezünk és meg fog róla győződni, hogy az anyagi javak folyamata, a gazdasági vérkeringés nélkül ugyan semminemű társadalmi életet meg nem érthetünk; de meg fog győződni arról is, hogy erre az egy faktorra magára történeti fölfogást építeni merő képtelenség. Történeti materiálistáinknak ajánlom figyelmébe Marx ama munkáinak olvasását, melyekben saját korának történetét akarja megvilágítani. Mennyire doktrinér német elmének bizonyul ezekben. Mennyire félreismeri a 48-as események, a 70-es communista polgárháború jelentőségét. Lassalle történeti látás tekintetében magasan fölötte áll Marxnak, mert ő nem akarja pusztán gazdasági tényezőkre visszavezetni a társadalmi életet, hanem mély és hatalmas érzéket tanúsít a politikai, jogi és egyáltalán minden kulturális tényezők megítélésében. Erre az érdekes tárgyra vonatkozó nézeteimet az olvasó »Marx és tanítása« című tanulmányomban találhatja meg. Itt azonban bővebben nem térhetek ki rá. Csak annyit jegyzek meg, hogy ne félszeg hipotéziseket és pártoskodó elméleteket vigyünk a munkásnép elé, az ilyekkel ugyan megmérgezhetjük kedélyét és megzavarhatjuk gondolkodását, hogy aztán saját önös demagóg céljainkra fölhasználhassuk: de hát ez-e a cél ? Különben is elvont elméletekre csak annak van szüksége, aki tanít, nem pedig annak, aki a tanítást befogadja. Amit oktatunk, azt mindig példákon oktassuk. Természeti példán vagy kísérleten sejti meg a nép fia a fizikai jelenségek törvényszerű összefüggését; történeti példákon, főkép a nagy emberek életművén érzi meg a hatalmakat, melyek a népek s az emberiség sorsát mozgatják. Megjegyzem még, hogy a munkások történeti fölvilágosításában elég, ha az újkori evolúcióra szorítkozunk, mert holt kultúrák iránt a nép fiának érzéke nincs. Főképen a népek önérzetének föltámadását a renaissanceban kellene tárgyalni, mert ez a nagyszerű téma könnyen összeköthető a művészetek, természettudományok, a teknika és gazdasági élet újkori fejlődésének megvilágításával. Továbbá a francia forradalom jelentőségét kellene fejtegetni és kihatását az európai nemzetek életére megértetni. A renaissance s a francia forradalom körül csoportosítható mindaz, amit a munkásnak tudnia kell, hogy történeti fölfogáshoz jusson. Ebbe a két nagy fejezetbe beleilleszthetők a hazai történelemnek legjelentősebb szakaszai is. Hogy ez gyakorlatilag különböző fokozatokon és különböző viszonyokhoz mérten miképen volna keresztülvihető, arról talán más alkalommal szólok.