Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 12. szám - A teljes munkahozadékhoz való jog

80 Munkásügyi Szemle továbbá követelik, hogy a járadékigény korhatára 65 év helyett 60 évben állapíttassák meg, amint azt eredetileg a kamara is határozta. Azokkal szemben, kik a járulék-fizetést általában kifogásolják s kik a törvény életbeléptetését meg akarják akadályozni, Jaurés a törvény megjavításának csinál propagandát. Szerinte oda kell hatni, hogy a 65 éves korhatár 60 évre szállíttassék le s hogy az állami hozzájárulás 100 fr.-ról 120 fr.-ra emeltessék fel. A tőkésített járulék-összegek tekintetében a kormány már előzőleg úgy nyilatkozott, hogy azok kizárólag munkásjóléti intézmények létesítésére fordíttatnak. Egyébként a szociáldemokrata pártkongresszus is Jaurés álláspontjára helyezkedett e kérdésben s minden ellentállás mellett is valószínű, hogy a munkások nagyrésze nem fogja megakadályozni a törvény végrehajtását. A munkaügyi miniszter jelentése szerint ugyanis egyes departement-okban már a biztosításra kötelezettek 50, sőt néhol 90ü/o-a is jelentkezett felvételre. Bérjegyzékek felülvizsgálása a betegsegélyző pénztárak által. A német betegsegélyző törvény értelmében a munkaadók a biztosított alkalmazottak bérében beállott változásokat 3 nap alatt kötelesek a betegsegélyző pénztárnál bejelenteni. A változások bejelentését a munkaadók nagy része mégis elmulasztja, úgy hogy például a kölni Ortskrankenkassenál a megtérítési összegek 1909-ben is 16.881 márkát tettek ki az 1908. évi 14.901 márkával szemben. A mulasztásokból tehát a munkaadókra elég kár háramlik, mégis a pénztár is veszít sok ezer márka járulékot. Ez a körülmény a fent említett pénztárt arra indította, hogy bekérje a munkaadóktól — felülvizsgálás végett — az eredeti bérlistákat. A munkaadók — majdnem kivétel nélkül — eleget tettek a pénztár felszólításának s a felülvizsgálat folyamán megállapíttatott, hogy 2125 tag volt alacsonyabb napibér-osztályba jelentve, mint amelybe bére alapján tartozott. A bérjegyzékek felülvizsgálása, amikor a pénztárnak járuléktöbbletet biztosít, egyszersmind a munkaadókat mentesíti a helytelenül bejelentett alkalmazottak után esetleg felmerülő megtérítési kötelezettség alól, a biztosított tagokat pedig attól, hogy jogos igényeiket esetleg per útján kell érvényesíteni. Végeredményben tehát a pénztárra, a munkaadókra s a biztosítottakra egyaránt hasznos A rokkantsági és aggkori biztosítás Norvégiában. Már évek óta foglalkoznak Norvégiában a rokkantsági és aggkori biztosítás problémájával. 1899-ban már egy törvényjavaslatot is kidolgoztak, melyből azonban nem lett törvény. 1907-ben az országgyűlés határozata alapján a király egy bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására s megfelelő törvényjavaslat előkészítésére. A bizottság megbízatása úgy szól, hogy a biztosításnak az összes lakosságra kell kiterjedni. A bizottság munkájával nemsokára elkészül, a javaslat részletei azonban még ismeretlenek. Megjegyzésre érdemes, hogy a norvég állam már 1897. óta gyűjti a biztosítási alapot, melynek összege már 21 "1 millió koronára rúg. Munkanélküliek biztosítása Norvégiában. A munkanélküliek biztosítását Norvégiában az 1906. évi június 13-iki törvény szabályozta első izben. A törvény elfogadta a genti rendszert, nevezetesen meghatározta, hogy azok a szakszervezetek, melyek bizonyos feltételeket magukra kötelezőnek elfogadnak, a munkanélküli tagjaiknak kifizetett segélyekhez állami hozzájárulásban részesülnek. Az 1908. évi július hó 25-iki novella megváltoztatta a hozzájárulás arányát. Jelenleg az állam a kifizetett segélyek egyharmadát fedezi, ennek azonban kétharmadát a községekre hárítja át. A törvény hatálya a folyó évben lejár, a törvényhozás előtt azonban már újabb javaslat fekszik, mely 1916-ig terjeszti ki a törvény hatályát s egyebekben fentartja a régi törvény rendelkezéseit. A javaslat indokolása a munkanélküliség elleni biztosítás jelegi állását is ismerteti s abból vesszük a következő adatokat: A norvég szakszervezetek országos szövetségének az 1910. év végén 45.918 tagja volt, melyből 16.734, vagyis 36"40/o esik azon szövetségekre, melyek elismert munkanélküli segélypénztárakkal birtak. Az állami hozzájárulás 1910-ben 17.061 M az 1908—1910. években 69.774 M. volt. Ezen összegek legnagyobb részét a vasés fémmunkások, a famunkások és a nyomdászok szövetségei kapták. A nagyobb szövetségek közül még a segédmunkások szövetségének (20.256 taggal) a kikötő és szállítási munkások (1.220 tag) a mintázok (1.139 tag) és a kőművesek (1.046 tag) szövetségének nincsenek elismert segélypénztárai. A munkások ugyanis eleinte elutasító álláspontra helyezkedtek a törvénynyel szemben, mert az megköveteli, hogy a segélypénztárakba szervezetlenek is felveendők, újabban azonban ezen álláspontjuktól mindinkább eltérnek.