Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 12. szám - A teljes munkahozadékhoz való jog

374 Munkásügyi Szemle rohamos haladásával járó, a természetes kiválasztás eliminálása folytán beállott fajromlásnak betudni, hanem elfogadom azt a valószínűleg helyes megokolást, hogy a pálinkafogyasztás emelkedése, a megye lakosságának kulturális és gazdasági viszonyai okozzák az emberanyag satnyulását. A környezet hatásáról az egyén testi és szellemi tulajdonságainak kifejlődésére oly sok és meggyőző' adatot gyűjtöttek, ez adatok oly közismertek, hogy e kérdésre bővebben itt ki nem terjeszkedhetem. Ez adatok alapján és a biometrikai kutatás nemzedéksorozatainak rövidsége folytán nem látom beigazoltnak azt, hogy az emberanyagnak napjainkban tapasztalható romlása az öröklött tulajdonságok megromlására volna visszavezethető, hanem elsősorban a környezet hatását tartom e satnyulás okainak és csak ennyit tartok kifogástalan szociológiai és biológiai módszerekkel beigazoltnak. Fel kell tennünk azt, hogy a legtöbb ember csirasejtjeiben oly sok egészséges energia van felhalmozva, hogy a kedvezőtlen környezet dacára, melyben az emberiség többsége él, is alig romlott az emberi faj, mint ilyen, és hogy bizonyos társadalmi osztályok kedvezőbb gazdasági helyzetbe jutva, csakhamar kiheverik a satnyulás tüneteit. E föltevés valószínűsége mellett bizonyít az a tünet, hogy a kulturállamokban a halandóság a legújabb időben lényegesen kisebb lett, ami nehezen volna összeegyeztethető az általános fajromlás felvételével. Vannak kutatók, kik azt állítják, hogy a természetes kiválasztódás az emberi társadalomban ma úgyszólván megszűnt. Az alkoholistákat, az elmebetegeket, a tuberkulotikusokat szanatóriumokban, gyógyintézetekben ápoljuk, féltő gonddal életben tartjuk őket, hogy degenerált gyermekeket nemzhessenek és ronthassák a fajt. A hygiéne fejlődése mindenütt csökkenti a halandóságot, megküzd a fertőző bajokkal és igy oka annak, hogy életben maradnak a gyengék, a nem kívánatos elemek, melyek egyébként az erők szabad küzdelmében a természetes kiválasztódás útján elpusztultak volna. Szerintem tévedés és nehezen kiküszöbölhető, mint minden tévedés, melynek magvában egy igazság van. Az igazság az, hogy a kulturállamokban a hygiéne terjedésével az általános halandóság fogy. De az a hit, hogy most már el van hárítva az emberiség útjából a halált, pusztulást okozó társadalmi tényezők többsége, hogy most már a természetes kiválasztódás is szünőben van — az aránytalanul nagy és érthetetlen túlbecsülése a kultúrának és a hygienének. A lakosság összhalandósága csökken. Az igaz. De tegyük fel, hogy a természetes-és jó életviszonyok közt élő egészséges ember átlagban elélhet 70—75 évig, amely határt nem túlságosan magasnak vettem. Ilyen életkort véve alapul, a halálozás száma 13'3 pro mille volna. Ezer ember közül évenkint 13"3 halna meg. Voltak Angolországban az 1847-től 1871-ig terjedő időben körzetek, melyekben a halandóság foka tényleg csak 15 —17u/o-os volt. De átlagosan sokkal nagyobb az európai népek halandósága. A halálozási coefficiens Magyarországon 30-nál is magasabb. A hygiéne tehát még távolról sem töltötte be hivatását. Magyarországon évente 80 ezer ember hal meg tüdővészben és állandóan 500 600.000 gümőkóros. összes tüdőszanatóriumainkban mégis alig van 500 hely. Németországban, ahol legfényesebbek a tüdővész elleni küzdelem alkotásai, alig 3-4°/o-a a gümőkórosoknak talál helyet szanatóriumokban. Kulturéletünk a gyilkos és néppusztító tényezők nagy és leküzdhetetlennek látszó sorozatát teremtette meg. Példáit ennek a pusztító hatásnak számtalant tudunk felsorolni. Dudapest főváros statisztikai hivatalának aligazgatója : dr. Pickler kimutatta, hogy pl. 1907-ben a IV. kerületben a legvagyonosabb lakosságú belvárosban 1.000 lakó közül meghalt 22'4, a III. kerületben a legszegényebb lakosságú Ó-Dudán meghalt 23'8, tehát majdnem még egyszer annyi. A IV. kerületben az emberek átlag elért életkora 448/i2-ed, a III. kerületben 314/i2-ed év. Ezek a különbségek nem lehetnek földrajzi tényezők következményei. A III. kerület fekvése egészségesebb, mint a IV.-iké. A különbség