Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 12. szám - A teljes munkahozadékhoz való jog

Munkásügyi Szemle 371 dolgozó ember jogáról béréhez csak ma beszélhetünk, eddig nem lehetett. A mai állapot már qualitative különbözik a jobbágyságtól. A teljes munkahozadék kora majd csak quantitative fog különbözni a maitól. Epen azért ebből már a mai gazdasági viszonyok közt is származtathatók jogok a munkások számára. A munkajog ma már nem jogi, hanem csak gazdasági kényszeren alapul s ezzel a tőke s munka jogi helyzete alapgondolatokban hasonlóvá lett, ami a múltban nem volt.7) Az embernek fentebb emiitett tulajdonságaiban s természetében való változás már folyik. Már készül a jövő embere a társadalom kohójában. Kicsinek tűnhetik, pedig mélyreható az a változás, amely oda vezetett, hogy a munkás a szellemi munkát munkának elismerje. Nagyobb talán látszólag annak a felismerése, hogy a tehetetlenek eltartása az összesség kötelessége. A teljes munkahozadékhoz való jog tehát nem jelenti a testi munka barbár túltengését, nem jelent anarchiát s a betegek, gyermekek s aggok elpusztulását. E jog csak a munkásság követeléseinek rövid összefoglalását jelenti, melyet elismer mindenki, aki a jogot nemcsak a törvényben látja. De nem jelenti az állam megszűnését sem, mert habár az adók mai formája megszűnnék, azért az igazgatási teendők végzői részére ki kell a megfelelő részt hasítani. Ez a jog nem a rend megszűnésének propagálása, hanem rendnek teremtése ott is, ahol eddig nincs: a termelésben. Ha ez a rend némely látszólagos igazságtalanságokat hozna magával, ezeket majd könynyebb lesz kiküszöbölni akkor, mint a mai valóban nagyokat. A mi társadalmunk a maga összes igazságtalanságaival az erőszaknak visszaéléseiből keletkezett. A régen erőszak okozta igazságtalanságok meggyökeresedvén, ma törvényes állapot, jogrend. A gazdasági életben ugyané forrásból fakadó igazságtalanságok gazdasági törvények neve alatt szerepelnek, így vagyunk a teljes munkahozadékhoz való joggal is. Mindenféle érveket hoznak fel ellene s azok közt az úgynevezett gazdaságiak a tudományosság színében tűnnek fel. A legfőbb érv e jog ellen a kereslet és kínálat szabályozásának lehetetlen volta. Vagy a mai gazdasági viszonyokra alkalmazva, az árképződés szabályozásának lehetetlensége. Hogyan fog a jövő társadalma a kereslethez igazodni, mikor erre a nyereség nem hajtja ? Mit fog tenni olyan esetekben, amikor valamely árú utáni kereslet nagyon emelkedvén, annak az árúnak előállítása körüli munka a társadalom szempontjából értékesebbé vált ? Hogyan fogja a munkát honorálni az erőkifejtés vagy a társadalmi hasznosság mértéke szerint ? Ezek az ellenvetések a kérdés meg nem értéséből származnak. A szervezett társadalomgazdaság és a szervezetlen két lényegében különböző rendszer. A szervezett társadalmi gazdálkodás mellett is előfordulhat ugyan, hogy valamely árút kevesebbre becsülnek, mint a benne fekvő munka s így a munkás megrövidül, de az így megrövidült egyes munkás hátránya az egész társadalom előnye. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a jövőben sem fog minden gyár egyenlő feltételek közt termelni s így a munkások még sem jutnak a teljes munkahozadékhoz. Ez igaz lehet, csakhogy ha a teljes munkahozadék elve alapján szabályozzák a termelést, akkor a legnagyobb igazságtalanság még is ki lesz küszöbölve. A kérdés egész lényege annyira egyszerű, hogy arra megfelelni távolról sem nehéz s a kérdésnek igenlő megoldása nemcsak a munkásságot érdekli. Nemcsak a magasabb bér kérdése az, hanem a társadalom haladásáé is, mivel ha csak munka részesülhet jutalomban, akkor csak olyan munka, amely a társadalomra nézve hasznos. Az olyan munkák, amelyek ma már nem munkák, mert nem hasznosak, nem biztosítanak majd megélhetést sem. :) Szerző : A munka rabsága. 8. s kcv. 1., 22. s köv. 1.