Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 12. szám - Jogi oktatás

II. évfolyam Dudapest 1911. június 25. 12. szám. MONKÁSÖGYl SZEMLE KÖZLEMÉNYEK A MUNKÁSBIZTOSITÁS, A SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY, A MUNKÁSVÉDELEM, A MUNKAVISZONY ÉS AZ IDE VONATKOZÓ JOGGYAKORLAT KÖRÉBŐL. SZERKESZTI: KIS ADOLF. TÁRSSZERKESZTŐK: Dr. STEIN FÜLÖP és Dr. HAHN DEZSŐ. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én. Előfizetési ár egy évre 20 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dudapest, VII., Rózsa-utca 29. szám. Telefon: 93—99. Postatakarékpénztári csekk-számla 24.911. ")( Jogi oktatás. Az individualizmus mindenhatósága uralta ideológia korából való az a hit, hogy a szabad verseny a legtökéletesebb szabályozója az életpályák helyes megoszlásának. Azokra a pályákra, amelyeken a megélhetés lehetőségei kedvezők, tódul a tömeg, mindaddig, míg a nagy munkakinálat oly mértékre nem szorítja le a standard-ot, a mely mérték más hasonló pályáknál legalább is nem magasabb. Gyönyörű elmélet! Útjai holttestekkel, elzüllött existenciákkal vannak telehintve, s zászlaja alatt a legpuritánabb és legideálisabb hivatások kalmárkodássá fajultak. A mai társadalmi gondoskodás egyik legelső feladatául tekinti a munka közvetítésének szocializálását. A nagy fordulat az ipari munka területén következett be s a jelszó még sokáig a munkásosztály társadalmi helyzetének emelése, a többi osztályokkal való egyenlősítése lesz. Az elvi összefüggéseket kereső szem azonban hamar rájut arra, hogy az ipari munkaközvetítés posztulálása csak egy láncszeme annak a minden társadalmi munkára illő elvnek, hogy a jövedelem helyes eloszlására a társadalom csak akkor gyakorolhatja a megkívántató befolyást, ha egyáltalán ellenőrzi és irányítja a kereseti ágakra oszlás folyamatát, ha feladatául ismeri a kereseti ágak közti emberarány helyes megosztását. Nem kétlem, hogy előbb-utóbb kezébe fogja venni az állam az állásközvetítés feladatát, s ha nem is kényszer erejével, de nyilvántartás, felvilágosítás és közvetítés útján fog oda hatni, hogy az egyes pályákon mutatkozó hiány a más pályán tapasztalt fölösleggel kiegyenlítődjék. S irigylem azt a nemzedéket, amely ebből kifolyólag ment lesz attól a kinzó gondtól, hogy gyermeke minden fáradozás, nevelés, tanítás dacára esetleg a nyomorral fog küzdeni. Hogy mennyire nem megy ez a helyes megoszlás magától, azt szomorúan bizonyítja hazai statisztikánk, mely e részben is visszatükrözi egyfelől kulturális fejletlenségünket, másfelől azt az élhetetlen, theokratikusbürokratikus-militarisztikus szervezetet, melynek a neve: magyar társadalom. Ebben az országban nemcsak, hogy a lakosság még felében analfabéta, nemcsak, hogy a fennálló összesen 16.547 elemi iskolát (1908) mindössze 2,016.778 tanuló látogatja (1908) : az 1908. évben a gimnáziumokban és reáliskolákban érettségizett mindössze 4.549 tanuló és a felsőbb kereskedelmi intézeteket is számítva, az összes érettségizett fiatalemberek száma : 6.132. Ha az érettségit tevők átlagos életkorául a 18. évet vesszük fel és megállapítjuk, hogy az 1890-ben született (tehát 1908-ban maturálandó) 341.096 fiúgyermekből 339.930 érte el ezt az életkort,1) konstatálhatjuk, ') Ezek az adatok csak megközelítők: a születéseknél meg kellett elégednem az 1891—95. évek átlagával, a hatálozásoknál a 15—19 évesek egy évi átlagával — közelebbi adatok nem álltak rendelkezésemre. A valóságban tehát az arány kedvezőtlenebb.