Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 1. szám - Alaki kártalanítási jogunk továbbfejlesztésének iránya

Munkásügyi Szemle 15 4. Az állandó baleseti kártalanítás meghatározásának kezdő időpont/a. A 14. sz. elvi határozat értelmében a bíróság azt a gyakortatot követi, hogy minden baleseti kártalanítási igényt annak törvényileg szabályozott esedékességi kezdeti időpontjára visszamenőleg (tehát a balesetet követő 11-ik hét kezdetétől vagy a betegsegélyezési táppénz korábbi beszüntetésének napjától) állapítja meg. Az országos pénztár ettől eltérő eljárást követve állandó járadékot 'csak attól az időtől kezdve állapít meg, amikor főorvosa véleménye szerint a sérült állapota kialakult. Ebből az az anomália származik, hogy a járadék gyakran kétféle számítási alapon —- tehát a hivatalbóli megállapítás elve ellenére — van meghatározva; pl. az ideiglenes járadék más Összegű munkakeresmény alapján számíttatik ki, mint az állandó. 5. Az»egyéb« baleseti kártalanítás fogalmi határvonalainak határozatlansága. Az időleges járadékigény határvonala egészen bizonytalan, mert birói gyakorlatunk a munkaképességcsökkenés muló jellegének időbeli határára nézve még határozottan nem foglalt állást. Ennek gyakorlati hátránya azonban kevésbbé érezhető. Mert alig akad baleseti sérült, ki a 10 heti gyógykezelési időn túl terjedő baleseti következményeket muló jelentőségűeknek elfogadná. Legtöbb igénylő már csak szerencsepróbaképen is állandó járadékot igényel, mely bejelentés alapján azután az igény végeldöntését eredményező eljárás kellő időben megindulhat. Az ideiglenes járadék egyik kritériumának: »ha a sérült további gyógykezelésre szorul« kitételnek értelmezése szintén kevés kontroverziára adott alkalmat, mert a balesetet követő gyógykezelés befejezésének pozitív ténye, mint az orvosi véleményeken alapuló tárgyi mozzanat, mindenkor teljes határozottsággal megállapítható. És a gyógykezelés tartama alatt a sérültek se igen panaszkodnak, mert a 10 heti betegsegélyezési időn túl terjedő gyógykezelés befejezéséig teljes munkaképtelenségnek megfelelő járadékot húznak. De már lényeges nehézségekkel jár az ideiglenes járadék másik válfajának gyakorlati alkalmazása. Ez a fogalommeghatározás: »ha a sérült állandó munkaképtelensége vagy munkaképességcsökkenésének foka nem állapítható meg véglegesen^ teljesen labilis, mert annak alapja nem objektív tény, hanem a baleseti sérült állapotára s annak végleges kialakulására vonatkozó szakkérdés. Már pedig magában véve a munkaképtelenségi állapot fennforgásának és mértékének kérdése is rendkívül elasztikus, mennyivel bizonytalanabb és kevesebb pozitivitással meghatározható az állapot véglegességének be- vagy be nem következése. Ennek értelmezése a törvény közelebbi meghatározása hiányában egészen egyéni felfogásoktól függő kérdés, amelyben egyöntetűség és következetes álláspont alig érhető el. És még teljesen tisztázatlan, hogy a végleges kialakulás előfeltétele be- vagy be nem következésének megállapítására ki legyen az illetékes: a pénztári orvosok, a birói orvosszakértők, a pénztár autonóm szerve, vagy a bíróság ? S ezek felfogásának kolliziója esetén melyik legyen a mértékadó ? Nincsen tehát precizirozva, hogy a pénztár a felebbezhetetlen intézkedéseken alapuló ideiglenes kártalanítással a járadékügy végleges rendezését meddig és mily kautelák mellett tarthatja függőben.1) jellegének hiánya miatt) a vonatkozó iratokat alakszerű határozat mellőzésével terjessze fel az országos pénztárhoz«, mert a pénztárnak az az eljárása, hogy az itt említett fölterjesztés helyett saját igazgatósága utján intézte és utasítotía el a baleseti igényt, azt eredményezte, hogy igénylő az igazgatóság határozata ellen is felebbezvén, a per fokozatos felebbvitellel minden fórumon végig hurcoltatott és mégis ott áll az ügy, hogy igénylő még most is érvényesítheti igényét az országos pénztárnál és fokozatos felebbvitellel a már igénybe vett két birói fórumon is. A törvény helyes értelmezésével ilyen visszás, teljesen feleslegés munkával járó s a felekre minden előnyt nélkülöző eljárás nem fordulhat elő.,(Mb. K. IV. évf. 53. sz.) ') Az Állami Hivatal egyik határozatában erre nézve a következő elvi kijelentés található : »A Hivatal nem tartja indokoltnak és megengedhetőnek, hogy az igénylő az 1908 február 9-én történt baleset óta eltelt több mint 1—2 éven át csak ideiglenes járadékkal kártalaníttassék.« (1909 I bal. 25/12. sz.)